Hat hónapon át a fotós társammal, Lukács Gabival Gyulától Pécsig keresztül-kasul bejártuk az országot. A szövegek feldolgozása és a szerkesztővel folytatott közös munka újabb fél évet vett igénybe. (...)
Előfordult, hogy az út során defektet kaptunk, hogy több tíz oldalnyi munkám elszállt a gépről, hogy rossz vonatra szálltunk… De annyi szívet melengető találkozásnak lehettünk a részesei, hogy ezek a kellemetlen élmények mind felülíródtak.
Mi alapján válogattatok az interjúalanyok között? Kik kerültek bele ebbe a könyvbe?
A történetek előbb-utóbb utolérik az embert. Csak hogy egyet említsek: több évvel ezelőtt egy rádióműsorban szerepeltem, és az adás után felhívott egy hölgy, hogy egyszer úgy elmesélné nekem az életét. Évek múltával előkerestem a telefonszámát, mert tudtam, hogy most jött el az idő, ő ugyanis közben örökbe fogadott egy Down-szindrómás kislányt.
A kötet szereplői nem egy városban élnek, egész más életutat jártak be, vannak közöttük hívő emberek és nem keresztények is, egy szálon mégis találkozik a sorsuk: ismerik a meddőségtől vagy a gyermekük elvesztésétől az örökbefogadásig tartó utat. Mert ahogyan a tragédia nem válogat, úgy a csoda sem.