A feldolgozott élelmiszerek zöme, valamint a szénsavas üdítőitalok magas fruktóztartalmú, olcsó kukoricasziruppal vannak édesítve, és a legtöbb bébitápszer is tartalmaz fruktózt (a gyümölcsökben lévő természetes fruktóz a rosttartalom miatt lassabban szívódik fel, és a gyümölcsök egyéb összetevői kiegyensúlyozzák a fruktóz káros hatását, mondja Yang)…
A jelen vizsgálatban is törekedtek a genomikain kívül a viselkedéses hatások feltárására is: a kísérleti állatok először megtanultak kijutni egy labirintusból, majd a random módon három csoportba kerülő állatok hat hétig vagy fruktóz–, vagy fruktóz+DHA-oldatot, vagy sima vizet fogyasztottak (a fruktóz mennyisége ekvivalens volt azzal, mint amikor az ember napi egy liter szénsavas üdítőitalt iszik), ezt követően pedig újra meg kellett oldaniuk a labirintus-tesztet. Azok az állatok, amelyek hat hétig csak fruktózoldatot ittak, a második labirintustesztet fele olyan gyorsan oldották meg, mint azok, amelyek csak vizet ittak (azaz romlott a memóriájuk), azok az állatok pedig, amelyek fruktóz+DHA-oldatot ittak, ugyanolyan gyorsak voltak, mint amelyek csak vizet kaptak. A magas fruktóztartalmú diétán tartott állatoknak a hat hét elteltével szignifikánsan magasabb volt a vércukor–, triglicerid– és inzulinszintje, mint a másik két csoportba tartozóknak.