Így ejtik csapdába magukat a tiltakozók, akik tagadják, hogy politizálnának

„Tüntetők, kommentelők, egyszerű emberek, sőt néha még politikusok is elutasítják, hogy amikor egy közügyben elmondják a véleményüket, akkor politizálnának. »Én szakmai véleményt mondok, nem politikait«, bírálja a szakértő a kormány egy intézkedését, majd hátradől és megnyugszik, hogy kikerülte a csapdát, hogy rossz embernek gondolják. Pedig a helyzet az, hogy belesétált a csapdába. (...)

A magyar civil társadalom, az állampolgárok nagy része abban a tévhitben él, hogy van egy pártpolitikai mező, meg van egy civil mező, amelyik nem ér össze, amelynek a döntései nem találkoznak. Megúszható a politizálás, lehet anélkül is kicsit jobban élni. Megoldjuk magunknak.

Amikor pedig nem látszik más lehetőség, mint a hatalom ellen való felvonulás, mert már nem tudjuk megoldani magunknak, akkor belesétálunk a csapádba, és azt gondoljuk, a valóságban is elkülönül a pártpolitikai és a civil tér, és nekünk elegendő az utóbbiba belépni. Aztán jön a meglepődés, amikor a hatalom visszalő (pedig tényleg őszintén azt gondolják a magukat civilnek nevező tüntetők, hogy maga a »civil« szó megvéd attól, hogy a hatalom visszalőjön). Majd jön a második meglepődés, amikor mi visszalövünk a hatalomnak, és önkéntelenül belépünk a pártpolitikai mezőbe. A harmadik megdöbbenés pedig akkor jön, amikor egyre kevesebben hiszik el nekünk, hogy mi nem politizálunk. Arra pedig nem is gondolnak a tiltakozók, hogy ez azért történik, mert valójában politizálnak, ezért válik egyre hihetőbbé, amit az ellenoldal állít, hogy itt politizálás folyik, és egyre gyengébb és gyengébb lesz a kétségbeesett védekezés, hogy »de hát szakmai alapon«. Aztán jön a bedarálás.

Pedig a határvonal nem a politizálás és a nem politizálás, nem a civilek és a politikusok között húzódik, hanem azok között, akik meg akarják szerezni az államhatalmat, és azok között, akik befolyásolni szeretnék azt. Azaz a pártpolitika és a politika között. Mármint még mindig ugyanarról a térről beszélünk, csak nem ugyanazokról a célokról.

A politizáló állampolgár nem kívánja megszerezni az államhatalmat, nem indul választáson, ő azért gyűjt hatalmat, támogatókat, mert befolyásolni kívánja az államhatalmat, a törvényhozást,  a képviselőket, a kormányt: így akar célt érni. A pártpolitikus pedig élni akar az államhatalommal, és így kívánja jobbá tenni az országot.”