„Az élet játék, gyerekek!” – az Európa-rekorder városvezető a Mandinernek

Orbán Viktor hívta már a receptért?

Még nem.

Pedig a hosszú időre való berendezkedés vágyáról régen beszélt már a miniszterelnök. Ön pedig az egyetlen Európában, aki megmondhatná neki, hogyan kell ötven évig vezetni egy közösséget. 

Nem hiszem, hogy könnyen összefoglalható ez a recept. Elhivatottnak kell lenni, a munkát el kell végezni. Fontos, hogy megérezze, mire van szüksége a közösségnek, s ha ez megvan, a megoldáshoz bármilyen jó eszközt vegyen igénybe. Nagyon fontos az is, hogy egyetlen cél lebeghet a szeme előtt: a közösség érdeke. A maga érdeke egy pillanatra sem juthat az eszébe.

Önnek sosem jutott? 

Soha. 

Amikor 1965-ben tanácselnök lett, mire volt szüksége Veresegyháznak?

Ó, akkor nem voltak még kövezett utak sem! Falu volt Veresegyház. A kultúrházat vezettem, akkor kértek föl tanácselnöknek. 

Rögtön igent mondott?

Kértem néhány napot. Nem volt bennem a vágy, hogy tanácselnök legyek. Szerettem a munkámat és Erdőkertesen lakom, a szomszédos faluban. De felkértek. Minden munkahelyem ilyen volt egyébként. Egyre sem én jelentkeztem. Aztán elvállaltam. 

Mert?

Mert szeretem az embereket és nem ismerem a lehetetlent. Ha egyedül nem megy, mások segítségét kell kérni, de nincs lehetetlen. Nincs olyan ember, aki valamire ne lenne jó. Ha valaki remekül énekel, azzal kell megbízni. Amikor megszületik az eredmény, akkor pedig az emberek is elhiszik, hogy legközelebb is meglesz. Hisznek benne, tehát hitele lesz az embernek is. Rólam mindenki tudta, ki vagyok, már ötven éve is. Voltam addigra moziigazgató, kultúrotthon igazgató, KISZ-titkár, Erdőkertesen a kulturális bizottság titkára. Szóval ismerték a kulturális munkámat, ez hívhatta fel a figyelmet rám.

„Bocsánatot kérek, én baloldali ember vagyok.”

Párttag viszont nem volt. 

Nem. 

A tipikus tanácselnök kommunista, párttag, főleg 9 évvel '56 után, a kádárizmusban. Hogyan hagyhatta a párt, hogy nem párttag, katolikus legyen Veresegyház élén? 

Bocsánatot kérek, én baloldali ember vagyok. Engem a kisember érdekel. Az átlagember. Én is az vagyok. Nem tudok és nem akarok különb lenni nála. Az ő életét élem, nem szeretnék magasabb lenni. Amikor tanácselnök lettem, még a váci járáshoz tartoztunk, januárban pedig átkerültünk a gödöllőihez. Az ottani járási pártfőtitkár azért elhívott vacsorázni és előállt a javaslattal. 

Hogy lépjen be.

Igen.

Mit mondott neki?

Azt, hogy remek közösségben élek, vannak barátaim, a feleségem minden vasárnap ott van a templomban és mikor úgy adja, én is elkísérem. Hogy ebben engem korlátozzon bárki is... Én a természetes élet szabadságát élem. Nem tudnék úgy élni, hogy bujkálnom kell. Még kétszer elhívott vacsorázni. A harmadik vacsora után azt mondta: jól van, Béla, maradjunk annyiban, hogy nem leszel párttag, végezd csak a munkádat. 

Hátrány sem érte ezért?

Semmi. Az akkor elérhető kitüntetések majd' mindegyikét megkaptam. A Hazafias Népfront elnökségének, a Magyar Úttörők Szövetsége országos elnökségének is tagja voltam. Volt persze olyan is, amikor fegyelmit osztottak.

Azt tudjuk, hogy a területek beépíthetőségének mértékét – a törvény előírásai ellenére – megnövelte. 

Ami nem volt életszerű, azt sosem csináltam. Nem tudtam megszokni a sablont. Ha másképp tudtam cselekedni a közösség érdekében, megtettem, amit helyesnek gondoltam. 

Akár törvényekre is fittyet hányva.

Ma is előfordul. Ilyenkor nem azt érdemes nézni, hogy én törvénytelenséget követek-e el: azokra érdemes pillantani, akik a törvényeket hozzák. 

Mondjon példát!

Például nem tette lehetővé a törvény, hogy kamatmentes kölcsönt adjunk a település lakóinak. Márpedig amikor az OTP kamatot emelt, volt egy lehetőség: aki a felét kifizette a tartozásának, a másikat az OTP elengedte neki. Az önkormányzat akkor felvett hitelt és mindenkinek kamatmentes kölcsönt adott. Törvénytelen volt? Az. Gazdagabb lett a település? Igen. Bármit kérünk ugyanis a polgároktól, akár adót emelünk, könnyebben el tudja viselni, hiszen a hitelétől megszabadult. Vállalkozásnak sem szabad kamatmentes hitelt adni. Törvénytelennek tartják. Ez pedig nem jó. Ha megkapja, működik, dolgozik, adót fizet utána a településnek, tehát olyan, mintha kamatot kapnánk a pénzünkért.

„Mindent komolyan kell csinálni, de magunkat nem kell annyira komolyan venni.”

Amikor '90-ben az első szabad választások jöttek, nem félt, hogy a demokrácia elsöpri a volt tanácselnököt? 

A demokratikus pártok vezetői elhívtak egy megbeszélésre akkortájt. Egyikük azt monda: „Elnök úr”. Elnök úr? Elnök elvtárs, nem? Az ember megszelesedik és azt gondolja, övé a világ... Mindenki fölvette az új zubbonyt, minden párt az ellenjelölt mögé állt.

Mára azért megszokta az urazást, ugye? Vagy még mindig elvtársazzák egymást?

Ma is nyugodtan elvtársazzuk egymást, ha úgy jön ki. Ez játék! Gyerekek, az élet játék! Mindent komolyan kell csinálni, de magunkat nem kell annyira komolyan venni. Na, azon a megbeszélésen aztán mondták nekem, hogy be kell fejezni a földek kisajátítását, a „népnyúzást”. Kedves elvtársak, nem fejezzük be, ahogy a népboldogítást sem – mondtam én. Aztán majd jönnek a választások. Ők zászlót lengettek, gyűléseket tartottak... Ahelyett, hogy a kapát fogták volna. Korábban egyébként azt csináltak. De kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását.

Ön nem is kampányolt?

Nem nagyon akartam, de aztán megkértek, hogy tartsak egy gyűlést én is. Jó. A kultúrház tömve volt, az utcán is álltak. Elmondtam a szándékomat, hogy ha megválasztanak, mit szeretnék megvalósítani. A végén fölugrott egy ifjú titán, hogy ez a Pásztor elvette, kisajátította a  földjeiteket, idehozta a pestieket, azok elvitték az üzletekből a húst... Gyújtó hangú beszéd volt. Erre fölugrott egy idős parasztasszony: „Te beszélsz? Elloptad a fiam földjéről a talicskát! Először azt hozd vissza!” Kitört a nevetés. A választáson aztán voltak, akik a szavazófülkéből kilépve azt kiabálták, hogy „Megbukott a Pásztor!” Akkor 83 százalékot kaptam. 

Tavaly még egy lapáttal rátett. Több mint 87 százalékot kapott, a fideszes ellenfél meg csak 12 és felet.

Aranyos volt, gratulált. Amúgy sem tudok haragudni senkire. Amikor büntetőügyben bíróság elé citált az ellenzékem, a tárgyalás után akkor is megöleltem a feljelentőmet és jó egészséget kívántam neki. 

Amikor hűtlen kezelés vádjával állt bíróság előtt a hely egészségközpont ügyében hozott gazdasági döntéseiért?

Igen. A Pest megyei ügyészség elutasította az ügyet, de aztán a szolnoki, épp választások előtt, mindenféle paragrafusokra hivatkozva vádat emelt. De nem hordok a lelkemben terhet. Későn fekszem és korán kelek, a kettő között viszont mélyen és nyugodtan alszom. Az élet tényleg játék. Kívülről nézem ezt az egész történetet. Magamat is. Köszönöm a sorsnak, hogy a vádlottak padján is ülhettem, hogy onnan is nézhettem a világot. A végén felmentettek. A bíró is nagyon korrekt volt, csak elismeréssel tudok róla beszélni.

„Orsós magnón lejátszották nekem a a Zizi Labor-dalt”

A nyolcvanas években Veresegyház arról lett híres, hogy a helyi asszonykórus a Zizi Laborral énekelte: „hankitank vumen”. Az elismerést hozott a városnak, vagy inkább kínosnak érezte?

Minden életszerű dolgot szívesen fogadtam. Ez is játék volt. Janicsák István megkereste az asszonykórust, az asszonyok pedig eljöttek hozzám, hogy hallgassam meg, mi készül. Mondjam meg, csinálják vagy se. Orsós magnón lejátszották nekem a dalt. Ebben az összeállításban nagyon jónak tartottam. Kedves fricskának. Mindig büszke voltam rá.

Még a Népstadionban is énekeltek az asszonyok a Queen előtt, 1986-ban!

Bizony. Olyan helyekre jutottak el, olyan emberekkel találkoztak, akikkel különben sosem találkozhattak volna. Minden palántát öntözni kell.

Igaz, hogy Veresegyház látványos fejlődésének alapja a terület, amely az önkormányzaté?

Igen. Mondjuk vasárnap délután telefonált egy befektető, hogy üzemet szeretne ide. Rögtön kimentünk a területre. Megnézte. Mikor lesz az övé? - kérdezte. Mondtam, ha itt a pénz a zsebében, megírjuk az adásvételi szerződést, kifizeti. Ennyi. Ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a szükséges infrastruktúrát, az kellett, hogy miénk legyen a terület. Enélkül nem jött volna ide ipar.

A város hitelből vette meg a földeket. Előre látta, hogy ez kell majd az iparosításhoz?

Az Antall-kormány mezőgazdasági tanácsadójával és miniszterekkel is beszélgettem a földkérdésről annak idején. Elmondtam, hogy nem tartom jónak, ha visszaadjuk az embereknek a földet. A tulajdonjogot persze vissza kell adni, de az a szellemi és fizikai tőke, amely a termelőszövetkezetekben megvolt, s amellyel addigra szép sikereket is elért a magyar mezőgazdaság, működjön tovább – már a tulajdonosok, az emberek közvetlen felügyelete mellett. Gyertek ide az ablakhoz – szóltam nekik. Még a régi tanácsházán voltunk. Megmutattam: az az illető ott nyolcvanéves. A másiknál állat nincs. A harmadik rég beépítette az istállót. Mit tesznek majd a földdel? El fogják kótyavetyélni. Egy idős parasztasszony nem jártas a spekulációban, úgyhogy semmiért túlad majd a földön. A kocsmában akkor már beszéltek arról, hogy 5000 forintot adnak egy aranykoronáért. 35 ezerért lehetett szerezni egy hektár földet, Budapest mellett! Egészen biztos voltam benne, hogy ezt meg kell akadályozni. Összehívtam hát a hangadó parasztgazdákat és elmondtam nekik, hogy megvesszük mi a földet. Hitelt vett fel rá az önkormányzat, 500 ezer forintot adtunk egy hektárért. Jöttek, sorban álltak, eladták a földjüket. A szomszéd falvak határát is megvehettük volna.

Miért nem vették meg?

Erkölcsi okokból. Nem szeretném hallgatni, hogy bekebeleztük Szadát.

A General Electric a legnagyobb befizető itt. Őket hogy csábította Veresegyházra?

Volt egy nagyon kedves barátom, Völgyes Iván. Clintonnak is tanácsadója volt, s a kilencvenes években a GE vezetésében is dolgozott, az elnökkel  jó barátságban volt.világot abszolút ismerő ember. Az ő ötlete volt, hogy turbinagyár kellene ide. Földünk volt, el is kezdődtek a tárgyalások 2000 tavaszán, amikor azt mondta a MOL, hogy 2003 áprilisára tudja kiépíteni a gázvezetéket. Mondtam nekik, hogy még az év októberére kell. Illusztris társaság nagy nevetésének lehettem tanúja. Igazuk volt a saját szempontjukból: nekik nyomvonalat kellett tervezni, intézni a kisajátítást – általában mindennel foglalkozniuk kellett. Ha mi csináljuk a kisajátítást, mennyi? - kérdeztem. „Fél év. Engedéllyel.” Onnantól éjszaka is dolgoztunk. Emlékszem, hirtelen kellett egy szakértői vélemény a kettes út sződligeti hídjáról, hogy kibír 25 tonna/négyzetméter nyomás. A szakértő azt mondta, két hét. Nekem délután négy órára kellett. Meglett.

Megkente a szakértőt?

Nem. Tisztességes árat fizettünk, de én ilyeneket nem csinálok. Nem fordulhat elő. Lényeg, hogy időre megcsinálta. Csakhogy az derült ki, hogy a híd nem jó. Alá kell dúcolni, oldalról meg kell támasztani. Amikor a szerelvény átmegy rajta, meg kell állítani a forgalmat... Ezt az anyagot nem lehetett kiküldeni Houstonba a GE-nek. 

Mit talált ki?

Megkerestem a közlekedési igazgatóságot. Kiderült, hogy tervben van a híd felújítása és 12 millióba került. Mondtam, hogy 6 milliót adunk most mindjárt, de olyan papír kell a majdani hídról, amely bizonyítja, hogy azon zavartalanul átmehet a szükséges szerelvény – addigra, amire a gyártás elindul, úgyis készen lesz. Megegyeztünk, a papírt elküldtem Houstonba, a turbinagyár pedig 1500 embernek ad ma munkát. 

„Ne csináljunk ideológiai kérdést abból, amiből nem kell.”

Ha minden igaz, turbina szempontból ma Veresegyház a világ közepe. 

Nem csak úgy, de ebben is, igen. Az egész világot innen látják el. Mindez nem lenne, ha nincs Völgyi Iván. Nagyon fontos ezt tudni. Egyszer megkérdeztem tőle, mivel tartozunk ennyi segítségért. Azt mondta: szeretlek, de ha még egyszer megkérded, nincs gyár. Csodálatos ember volt. 2001-ben lezuhant a repülőgép, amelyen Belgrádból hazafelé tartott. Előző héten épp kijövök egy ülésről, Iván pedig ott van. Pedig a következő csütörtökre beszéltük meg, hogy találkozunk. „Nem tudom, miért, de el kellett hozzád jönnöm.” Ezt mondta. A következő csütörtökön már nem élt. Most éppen Waldorf iskolát szeretnének építeni nálunk, én pedig arra kértem az illetékeseket, hogy ha felépül, Völgyi Ivánról nevezzék el.

Áttételesen akkor ez a csodaszép városháza is neki köszönhető. 

Igen. Ha nincs bevétel, ez sincs. Zsigmond László, a főépítészünk tervezte, az ő munkája is kihat egyébként az egész városra. 

Elég Makovecz-szerű.

Nem csoda. Makovecz-tanítvány volt. Imrével is jóban voltunk. Nagyon szerettem őt. Annak ellenére, hogy vitatkoztunk eleget. Praktikum és esztétikum dolgában. Ha valaki nagyon szépen felöltözik, az remek, de nem árt gondolni arra sem, hogy esetleg jön majd az eső. Laci gondol erre is. Praktikus és esztétikus egyszerre.

És a rovásírásos helységnévtábla a város határában? Önnek kétharmada van a testületben. Az egy szem fideszes vagy az egy szem jobbikos hogyan tudta átverni a táblát?

Nem kellett ezt átverni. Mégis, kit zavar az a tábla?

Általában ideológiai kérdés szokott lenni, van-e rovásírásos.

Ne csináljunk ideológiai kérdést abból, amiből nem kell. Van egy írás. Ősi magyar írás, azt mondják. Miért ne tehetnék ki? Ha valaki más nyelven akarja kiírni, hogy „Veresegyház”, az is kiteheti. Amíg a város esztétikáját nem érinti és az embereket nem bántja, nincs ellene kifogásom. 

„Feladatok vannak. El kell őket végezni.”

A helyi medveotthon, amely mára talán az asszonykórust is elhalványítja, saját ötlete volt?

A medvék Gödöllőn voltak, Homoki Nagy István természetfilmjeihez szolgáltak szereplőként. Volt velük egy ember, Jóska, aki remekül értett az állatokhoz, de olykor a villanyra sem volt pénze. Már a külföldi sajtóban, televízióban is hír volt, hogy micsoda körülmények között tengődnek ott az állatok. Isaszegről jöttem haza az akkor még kicsi unokáimmal. Megálltunk ott körülnézni. Kétszer kettes ketrecben négymázsás medve, fölül szögesdrót... A kis Bence azt mondja, ugye, papa, nem jó nekik itt? Azt mondtam, elvinnénk az állatokat. Nemzetközi segítséget is kaptunk, de Persányi Miklós is segített. Jártuk a határt, megtaláltuk a helyet, megépítettük a kerítést. Jó vastag drót kellett. 1998. október 24-én adtuk át. Azóta farkasok és kisebb állatok is vannak, s azt, amibe belekerül, be is hozza a medveotthon. 

Ha ekkora tapasztalata van kerítésépítésben, ebben is adhatna tanácsot Orbán Viktornak. A határ mentén elég lassan készül...

Politikával nem foglalkozom.

Pedig menekültügyben lehet, hogy kell majd. Benne lenne, hogy Veresegyház befogadjon menekülteket?

Veresegyház részt venne abban a programban, amely az emberek segítésére irányul. 

S ön részt vesz, megméreti magát még a 2019-es választáson is?

Ha egészségem engedi... De ezt le ne írják! A feleségem...

Ha esetleg úgy alakulna, hogy mégsem indul, tudja, kinek adná át a stafétát? 

Vannak ötleteim.

A közgyűlésben is mindig az ön emberei kerülnek többségbe, szóval kijelölheti az utódját – az emberek valószínűleg megválasztják. 

Többen is vannak, akik alkalmasak. 

Tehát versenyezteti őket?

Nem verseny ez. Feladatok vannak. El kell őket végezni. Én is teszem a dolgom. És figyelek. 

***

Fotók: Földházi Árpád.