Precedensértékű döntést hozott a Kúria a magyar úszók ügyében – sokkot kapott az ügyvéd

2025. november 11. 17:30

Nyolc sportoló fordult bírósághoz, miután a 2022-es Világjátékokon elért eredményeikért nem kapták meg a kormányrendelet által biztosított jutalmat.

2025. november 11. 17:30
null

A Telex beszámolója szerint precedensértékű ítéletet hozott kedden a Kúria a magyar úszók Világjátékokkal kapcsolatos ügyében. A legfelsőbb bírói fórum öttagú tanácsa félórás tanácskozás után úgy döntött, hogy a sportolók — a jogerős másodfokú ítélet ellenére — nem jogosultak a 2022-es Világjátékokon elért eredményeik után járó állami jutalomra. 

A döntés értelmében a versenyzőknek kell megfizetniük a több mint kétmillió forintos perköltséget.

A Honvédelmi Minisztérium – amelyhez a sportállamtitkárság tartozik – júniusban nyújtotta be felülvizsgálati kérelmét, miután a másodfokú ítélet 119,5 millió forint és annak kamata kifizetésére kötelezte volna az államot. A portál felidézi: ez azért keltett meglepetést, mert a kormány korábban következetesen stratégiai ágazatként kezelte a sportot, és bőkezűen jutalmazta a kiemelkedő teljesítményeket. Az ügyben nyolc úszó – köztük Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Balog Gábor és Szabó Szebasztián – fordult bírósághoz, miután a 2022-es Világjátékokon elért eredményeikért 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Brüsszelnek is lett egy pártja Magyarországon – így tartják sakkban az elnökét

Brüsszelnek is lett egy pártja Magyarországon – így tartják sakkban az elnökét
Tovább a cikkhezchevron

nem kapták meg a kormányrendelet által biztosított jutalmat.

A jogvita középpontjában az állt, hogy a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnökségi döntése felülírhatja-e a kormány sportolói jutalmazásról szóló, 2013-ban elfogadott rendeletét. Míg első fokon a bíróság az NVESZ álláspontját fogadta el, miszerint nem volt elegendő nemzet a kvalifikációban, addig másodfokon ezt dokumentumokkal cáfolták, és a sportolóknak adtak igazat. A Kúria most azonban az elsőfokú ítéletet hagyta helyben, kimondva: a jutalommal kapcsolatos igény nem minősül olyan polgári jogviszonynak, amelyet bírósági úton lehetne érvényesíteni.

A sportolókat képviselő Bognár Viktor ügyvéd a Telexnek úgy nyilatkozott: 

Sokkolt ez az ítélet, a szóbeli indoklása is.”

Elmondása szerint a Kúria döntése ellentétes a korábbi ítélkezési gyakorlattal, hiszen korábban, a 2013-as cali Világjátékok után, hasonló ügyben még sikerrel jártak. A mostani ítélet nyomán a sportolók elesnek a fejenként több mint tízmilliós jutalmaktól és azok kamataitól is, a jogi képviselő pedig az írásos indoklás kézhezvétele után dönt arról, hogy tesznek-e további jogi lépéseket.

Nyitókép: MTI/Derencsényi István

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szamóca bácsi
2025. december 11. 22:54
„...nem volt elegendő nemzet a kvalifikációban” – eddig korrekt „...ezt dokumentumokkal cáfolták” – nem tudom ellenőrizni, de munkahipotézisként elfogadom „a jutalommal kapcsolatos igény nem minősül olyan polgári jogviszonynak, amelyet bírósági úton lehetne érvényesíteni” – ez viszont innentől hitvány jogászkodás. jogot biztosan szolgáltattak, de igazságot nem – alkalmatlanok.
Válasz erre
0
0
jump-ing
2025. december 11. 21:00
Bezzeg a közpénzszivattyús oprszágot rombadöntő főcigány jogosult a hatmillájára.... h a v o n t a ...!!! (na ezt baszd meg bíra)
Válasz erre
0
0
kbs-real
2025. november 21. 16:01
"tesznek-e további jogi lépéseket." A kúria felülvizsgálati döntése után?! Mégis mit? (Ja: a Mandinernek nem kellene Telex-cikket hivatkoznia, ismertetnie.)
Válasz erre
0
0
orokkuruc-2
2025. november 12. 02:53
Biztos elgondolkodtak azon, hogy ha Katinka pénzdíjas versenyeken összehozott 100 milcsit és ezután vágott hozzá az állam 500-at egy alapítvánnyal, akkor nekik is eshet le valami. Továbbra is az a véleményem, hogy a világbajnokok számánál sokkal fontosabb az, hogy tényleg minden általános iskolás megtanuljon úszni!
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!