Bolíviában Evo Morales, az ország elnöke La Pazban fogadta a dél-amerikai körúton lévő Ferenc pápát – írja az El Universal. Érkezésekor mondott beszédében a pápa méltatta Bolívia eredményeit a szegények és a mellőzöttek politikai és gazdasági bevonásában, és arról is szólt, hogy a katolikus egyháznak évszázados gyökerei vannak az országban.
Köszöntőjében a bolíviai elnök arról beszélt, hogy a pápa ugyanazokért a célokért, a szükséget szenvedők megsegítéséért dolgozik, mint kormánya. Az elnök szerint „aki elárul egy szegényt, az Ferenc pápát árulja el”. Morales egyéb ajándékok mellett egy sarló-kalapácsot mintázó feszülettel lepte meg a katolikus egyházfőt, aki egy Szűz Mária-mozaikkal és a legutóbbi, a környezettel foglalkozó pápai enciklikájának egy példányával ajándékozta meg vendéglátóját.