A kutatók 211 végstádiumú rákbeteget és hozzátartozóikat kérdezték meg arról, hogy a felsoroltak közül melyik a számukra legszimpatikusabb szcenárió az életük végével kapcsolatosan (Comparison of preferences for end-of-life care among patients with advanced cancer and their caregivers: A discrete choice experiment). A különböző szcenáriók az alábbi kulcstényezőkben különböztek: a még élhető évek száma, a tapasztalt fájdalom intenzitása, a halál helyszíne, a gondozókra nehezedő teher, az egészségügyi ellátás minősége, költsége.
A betegek válaszaiból kiderült, hogy az életük egy évnyi meghosszabbításáért átlagosan 18.570 dollárt lennének hajlandók fizetni, ami kevesebb, mint amennyit azért adnának, ha elkerülhetnék a súlyos fájdalmakat: ez 22.199 dollárt is megérne nekik. A legnagyobb értéket a betegek számára az jelentené, ha otthonukban halhatnának meg, ezért 31.256 dollárt is hajlandóak lennének fizetni, míg a kiváló minőségű egészségügyi ellátás 16.191 dollárt érne meg a betegek szerint. A hozzátartozók háromszoros összeget is kifizettek volna, ha a beteg életét meg lehetett volna 1 évvel hosszabbítani, mint maguk a betegek, és az összes többi tényezőért is kb. háromszor annyit adtak volna.
Az eredmények alapján Finkelstein megállapítja, hogy az orvosok és a biztosítók túl nagy hangsúlyt helyeznek a végstádiumú rákbetegek életének meghosszabbítására, holott ezen betegek számára egyéb tényezők fontosabbak, így pl. a megfelelő fájdalomcsillapítás, az otthoni halál és az életvégi kívánságok teljesítése. Ezen túl a kutatók azt is hangsúlyozzák, hogy a terápiával kapcsolatos döntések során fontos a betegek véleményének a kikérése is, és annak feltárása, hogy miben különböznek a beteg igényei gondozóinak preferenciáitól: nem elégséges csak a gondozók által kifejtett igényekre támaszkodni.