Több százan tiltakoztak az ELTE-n<br> és a BME-n

2015. április 20. 19:42

Még az ELTE rektora is felszólalt az egyetem Társadalomtudományi Karán rendezett fórumon, ahol számos oktatós és több száz hallgató jelent meg, hogy ilyen formán is tiltakozzon egyes szakok – például a nemzetközi tanulmányok – megszüntetése ellen. Fórumot tartottak a BME-n is, ott az ipari termék- és formatervező mérnöki alapképzés megszüntetése miatt gyűltek össze hallgatók. Az ELTE-sek a saját fórumuk végeztével a BME-re mentek, ahol időközben szintén véget ért a fórum. Innen együtt vonultak a Corvinushoz, majd az ELTE BTK-hoz,végül pedig Emmi épületéhez, ahol a tüntetés véget ért.

2015. április 20. 19:42

Több száz hallgató és oktató vett részt az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Karán a több alapképzési szak kormányzat által tervezett megszüntetését megvitató hétfő esti fórumon. Mezey Barna rektor közölte: a pénteken nyilvánosságra hozott, elfogadása esetén szakok megszüntetését is jelentő tervezet még az első változat, amelyről tárgyalnak majd, hétfő este például a Magyar Rektori Konferencia ülésén. Mint mondta, az egyetem vezetőjeként kötelessége képviselni a hallgatókat és az ELTE hagyományait, valamint „mindazon szakokat, ahol az ország legjobbjai tanulnak”.

Tausz Katalin, a társadalomtudományi kar dékánja azt hangsúlyozta: a siker záloga az oktatók és a hallgatók egysége, ennek egyik megjelenése a mostani fórum is. Hangsúlyozta: elutasítanak minden olyan döntést, amelyhez nem készült hatástanulmány, és amelyet nem előzött meg egyeztetés. A megszüntetni kívánt nemzetközi tanulmányok alapképzési szak példáját említette a dékán, utalva arra, hogy a diákok többsége költségtérítéses hallgató volt, az ott végzettek 36 százaléka továbbtanult, 46 százalékuk munkába állt, az átlagos diplomás pályakezdőkénél magasabb bruttó bérrel.

Több felszólaló is arról beszélt: napirendre kell tűzni a felsőoktatás súlyos problémáit, amelyek – többi között egyes szakok tanárhiánya – a mindennapokban is tarthatatlan helyzeteket okoznak, ugyanakkor mind több fiatalt indítanak arra, hogy külföldön kezdjék meg vagy folytassák tanulmányaikat. 

Hosszas taps kísérte a diákok – már a rendezvény előtt közzétett – követeléseinek felolvasását. A később a résztvevők által megszavazott pontok között szerepel, hogy a szaktárca vonja vissza a szakok megszüntetéséről szóló előterjesztését és a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét, az autonómia jegyében az egyetemre jelentkezők szabadon választhassák meg egyetemeiket és szakjaikat, valamint azt, hogy „ne tiltsák be” a társadalomtudományokhoz, az EU-hoz és a nemzetközi kapcsolatokhoz értő embereket kinevelő szakokat. Nem az állam dönti el, milyen szakma létezhet és milyen nem. Az állam egyetlen képzést sem tilthat be, illetve monopolizálhat a kormány egyeteme számára – hangsúlyozzák, követelve, hogy hozzák nyilvánosságra a döntéseket alátámasztó hatástanulmányokat. Megjegyzik: a tervezett szakmegszüntetésekkel a kormány szembemegy a nemzetközi és európai trendekkel, aláássa a jövőt, és végképp ellehetetleníti Magyarország érvényesülését a világban.

A fórumot követően az ELTE-s diákok elindultak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elé, ahol szintén fórumoznak az ott tanuló hallgatók: ők az ipari termék- és formatervező mérnöki alapképzés megszüntetése miatt gyűltek össze. Ezen a beszélgetésen megjelent Palkovics László államtitkár is, aki a tudósítások szerint igaz nem érdemben, de válaszolt néhány kérdésre, de csak a BME-t érintőekre. Az Átlátszó Oktatás újságírójától például megvonták a szót, amiért a pszichológia szak átalakításáról érdeklődött volna az államtitkártól.

Időközben a BME-n is véget ért a fórum, az ottani résztvevők és az ELTE-sek pedig az utcán egyesülnek. Az Átlátszó Oktatás szerint a cél a Corvinus. Miután oda megérkeztek, már indultak is tovább a Kiskörúton. Az ELTE BTK-ra mentek volna, de mivel zárva az ajtó, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé vették az irányt, ahol aztán az épület bejáratára kifüggesztettek egy „Harcolunk, hogy tanulhassunk” feliratú molinót, majd újra elmondták azt a bizonyos hat pontot.

Ezt követően a tüntetés véget ért, de a szervezők azt ígérik, hogy ha szerda estig nem vonják vissza a szakok megszüntetésére vonatkozó tervezetet, akkor újra demonstrálni fognak.

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2015. április 21. 11:02
Na ja, a cikk pontosságához annyit, hogy a képen is látható aula, ahol a "civilek" fórumoztak, az nem a Társadalomtudomány, hanem a Természettudományi Kar épülete ... (az északi épület). Amúgy mi a baja a protestálóknak, ha egyes szakok hasznát vagy értelmét górcső alá veszi, aki fizeti a cigányt??
medve
2015. április 21. 08:12
Olyan kibaszottul jól áll a Fidesz, hogy ideje volt most az egyetemi hallgatókat maga ellen hergelni.
egyetmondok
2015. április 21. 07:35
Ejnye,gyerekek,rossz helyen tüntettek! Haza kéne menni anyuhoz-apuhoz,akik elmentek tüntetni,meg népszavazni a mindenkire kötelező állami felsőoktatási tandíj ellen,bizony,az ingyen ebédért, hogy az legyen. S őszintén, ti már láttatok olyan ételosztást,ahol a sorban állók mondták meg,hogy mi legyen a menű? Ugye nem,azt bizony a kondér mögött állók döntik el. Így jártatok,az állam bizony eldöntheti, és el is dönti,hogy mit, meg mit nem tanulhattok.
kuwiq
2015. április 21. 07:31
Mi szükség is volna nemzetközi kapcsolatok szakra, amikor a globalizáció korában élünk? Tök felesleges, és ha a rohadék diákok még fizetni is hajlandók érte, akkor megszüntessük , b+!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!