Akinek nincs semmije, annyit is ér
Nem bírom a rugdosást visszatartani, ez kereszténynemzeti természetem.
Pergolesi élete utolsó heteiben írta a kereszt alatt gyötrődő Máriáról szóló művet.
A Stabat Mater himnusz, amely Szűz Máriának a keresztfa mellett átélt fájdalmáról szól, egyike a legismertebb középkori énekeknek. Az egyik leghíresebb feldolgozása Giovanni Battista Pergolesi 1736-os műve, amelyet élete utolsó heteiben komponált.
Sík Sándor fordításában a Stabat Mater szövege:
Áll a fájdalomnak anyja,
Kín az arcát könnybe vonja.
Úgy siratja szent Fiát.
Gyász a lelkét meggyötörte,
Kín és bánat összetörte,
Tőrnek éle járta át.
Ó mi nagy volt ama drága
Szűzanya szomorúsága,
Egyszülött szent magzatán!
Mennyit sírt és hogy kesergett,
Látván azt a nagy keservet,
Azt a nagy kínt szent Fián.
Ki ne sírna, melyik ember,
Hogyha ennyi gyötrelemben
Látja lankadozni őt?
Ki ne sírna Máriával,
Hogyha látja szent Fiával
Szenvedni a szent Szülőt!
Népét hogy megmossa szennytől,
Látta tenger gyötrelemtől
Roskadozni Jézusát.
Látta édes egy szülöttét,
Halálos nagy elepedtét,
Látta, hogy halálra vált.
Szeretetnek szent kútfője,
Add, a fájdalomnak tőre
Járjon át a lelkemen.
Hogy szívemben lángra kelne
Krisztusomnak szent szerelme.
Segíts neki tetszenem.
Esdek, hogy szívembe véssed,
Szűzanyám, nagy szenvedésed
S az Átvertnek sebeit.
Gyermekednek, a sebzettnek,
Ki miattam szenvedett meg,
Osszam meg gyötrelmeit.
Add meg, kérlek, hogy mig élek,
Együtt sirjak mindig véled
S azzal, ki a fán eped.
A keresztnél veled állni,
Gyászban veled eggyé válni:
Erre űz a szeretet.
Dicső szűze szent szűzeknek,
űHadd ízleljem kelyhedet meg:
Add nekem fájdalmaid:
Add tisztelnem, add viselnem,
S nem felednem:
holt Szerelmem Krisztusomnak kínjait.
Sebeivel sebesítsen,
Szent mámorba részegítsen
Buzgó vérével Fiad.
Hogy ne jussak ama tűzbe,
Védj meg engem, drága Szűz te,
Ha az ítélet riad.
Krisztusom, ha jő halálom,
Anyád szeme rám találjon,
És elhívjon engemet.
S hogyha testem porba tér meg,
Lelkem akkor a nagy égnek
Dicsőségét lelje meg.