Nacionalista ukrán vezető miatt kérette be Luxemburg moszkvai nagykövetét az orosz külügyminisztérium

Az Ukrán Nacionalisták Szervezete egykori prominense ennyi év után is komoly politikai viharokat kavar.

Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolf L. Braham holokausztkutató vasárnap, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is visszaküldi – írja az MTI.
„Nehéz szívvel hoztam ezt a döntést azt követően, hogy a legújabb magyarországi fejleményeket nagy aggodalommal követtem. Megdöbbentett engem - és bizonyára másokat is - az elmúlt néhány év történelemhamisító kampánya, amelynek célja a Horthy-korszak tisztára mosása” - írta Randolph L. Braham az MTI-nek is megküldött, a Holokauszt Közalapítvány kuratóriumi elnökének, Haraszti Györgynek, valamint Szita Szabolcsnak, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójának New Yorkból címzett magyar nyelvű levelében.
A bukaresti születésű holokausztkutató ide sorolta az alkotmány módosítását is, amely a későbbiek során elfogadott - mint fogalmazott - baljós intézkedéseket „törvényesítette”, és amellyel „mentesíteni óhajtják Magyarországot annak az aktív szerepnek a felelőssége alól, amit közel 600 ezer zsidó hitű polgárának megsemmisítésében játszott”.