Paskai László: Az űrt, ami a lelkekben van, be kell majd tölteni

 

Ratzingernek a könyvét nagyon szeretem a Názáreti Jézusról. De a többi művét is szívesen olvasom, ha szükségem van rá. 

 

 

Most már nem, elgyöngültem fizikailag, nem tudom vállalni. Amikor nyugdíjba kerültem, akkor is próbáltam segíteni az egyházmegyében ott, ahol tudtam vagy ahol szükség volt rám. Oda mentem, ahova hívtak ünnepélyesebb alkalmakra, évfordulóknál. Legutóbb egy templom öt éves felszentelési évfordulóján vettem részt. Idén karácsonykor a Terézvárosban miséztem, de ezt is be kell fejeznem.

 

 

Az eszmét mindig megtartottam, arról én nem tehetek, hogy 1950-ben egyik napról a másikra az utcán találtuk magunkat, amikor feloszlatták a szerzetesrendeket. Gyakran találkozom az esztergomi ferencesekkel, időnként még ballagásra, előadásokra is meghívnak a ferences gimnáziumba. 

 

 

Amikor jött a szovjet hadsereg, a leventéket összegyűjtötték és elvitték Szegedről. Amikor átjutottunk a Dunán, megszöktünk. Nem tudtunk semmit, hogy végső soron hova akarnak minket majd vinni; eközben Szálasi átvette a hatalmat Budapesten. Testvéremmel október elején Nagyatádon bekopogtunk a ferencesekhez, hogy szívesen dolgozunk, csak adjanak szállást és kosztot. Az akkori házfőnököt később a partizánok agyonlőtték, most a boldoggá avatandók névsorában szerepel. Amikor a hadsereg odaért Nagyatádhoz, s lényegében a kolostorral szemben, a Rinya-patak túlsó partján állomásoztak, kiürítették a falut, s menni kellett. Új helyet kellett keresni. A keszthelyi kármeliták fogadtak be három hónapra, míg a szovjet hadsereg oda nem ért; amikor meg odaért, akkor gyalog nekiindultunk, hogy hazamenjünk Szegedre.

 

 

Jóformán meg sem jelentünk az utcán, Keszthelyen egyáltalán nem. Feltűnő lett volna, hogy egy fiatalember nem katona. Abban az időben 15 évesek kezében is fegyver volt, kiszámíthatatlan lett volna a reakciójuk. 

 

 

Valószínűleg volt, de Szegeden is voltak ferencesek: nagyon sokat jártunk a híres alsóvárosi plébániára, őket ismertem gyerekkorom óta. Mindig is arra gondoltam, hogy papnak szeretnék menni, már gyerekként is. Pontosan nem tudom, mi vitt a ferencesekhez, de örülök, hogy szerzetesnek álltam. Szerzetes és ferences akartam lenni.

 

 

1945-ben kezdtem a noviciátust, 1950-ben jött a feloszlatás, ami előtt begyűjtötték a szerzeteseket. De a növendékeket hazaengedték. Így egyik napról a másikra az utcán találtuk magunkat. A nyáron egy kollégiumi társamnál húztam meg magam. Sikerült elintézni, hogy a szerzetesnövendékek egyházmegyei szemináriumba kerüljenek. Így lettem a nagyváradi egyházmegye magyarországi részének a tagja. 

 

 

Abban nőttem fel. Teljesen természetes volt a számomra; gyerekkoromban, bérmálásomra megkaptam Szunyogh Xavér magyar-latin misekönyvét, ami még ma is megvan. Abban az időben a hívek számára is természetes volt az a rítus, hiszen mindenki abban nőtt fel. 

 

 

Az emberi vélemények különbözőek. Főleg Franciaországban van egy kisebb csoport, ami az egész zsinatot elveti, és a régi szertartás szerint végzik a liturgiát. A külső szemlélő csak ez utóbbit látja: hogy milyen tartalom van mögötte, azt honnan vegye észre? Magyarországon is van, aki a régi rítusú liturgiát igényli. Azért nem értem ezt, mert aki nem tud latinul, az nem érti a régi rítust. Épp ez volt a liturgia megváltoztatásának az alapja: hogy érthető legyen. A reformáció után az egység biztosítása szempontjából hozta azt a döntést a tridenti zsinat, hogy egységesen, latinul kell misézni. De ebbe bele kell érteni azt is, hogy akkor a latin volt a közös nyelv Európában, és minden intelligens ember tudott latinul, még a magyar országgyűlésben is latinul beszéltek. De ennek a korszaknak vége, már nem tudnak latinul az emberek. A körülményeknek megfelelően a II. Vatikáni Zsinat azt látta jónak, ha anyanyelvű a liturgia. 

 

 

Az autentikus szöveg a latin. De itt a szertartásról is szó van, hogy van-e lépcsőima, megfordul-e a pap vagy nem. 

 

 

Hát abban nőttem fel! Szerettem és értettem azt a liturgiát! De utána jött az új liturgia, és természetes, hogy ettől kezdve aszerint végeztem a szertartásokat. 

 

 

Nagyon egyszerű forma ez. Ha valaki bemegy egy katolikus misére, hallja, hogy anyanyelven Szentírást olvasnak, s válaszolnak a hívek anyanyelven. Amikor gyerek voltam, a pap az oltárnál végezte a szertartást, a hívek pedig a rózsafüzért imádkozták hangosan. Ezt a bekapcsolódásra vonatkozóan mondom: a pap csinálta amit kell neki, ők meg imádkoztak. 

 

 

Nem ismerem személyesen, a népszerűsége óriási. Megválasztása óta egy év sem telt el. 

 

 

Nem láttam, de általam ismert plébánosok tanakodtak azon, hogy mit válaszoljanak. Nem vagyok a püspöki kar tagja, így a kérdőívvel kapcsolatos püspökkari munkákban sem veszek részt. Vannak, akik azt várják az egyháztól, hogy a szinódus kapcsán majd megváltoztatja a tanítását. Ez nem igaz: a házasság felbonthatatlansága, a családról szóló tanítás nem fog változni. Az alkalmazás, a segítés kérdése az, ami nyitott. Az a kérdés, hogy egy olyan környezetben, ahol a családi élet ethosza tönkrement, mivel lehet motiválni, segíteni a hívő emberek keresztény családi életét. 

 

 

Pozitívan. A módosítás lényege, hogy a megváltozott körülményekre kellett alkalmazni a vatikáni szerződést. A lényeg egyébként az, hogy a közfeladatot ellátó egyházi intézmények kapjanak ugyanannyi anyagi támogatást, mint más, közfeladatot ellátó intézmények. Volt ugyanis olyan időszak az előző kormány alatt, amikor nem teljesítették az akkor érvényben lévő feltételeket. Amikor ezt mások kifogásolták, ők akkor is folytatták ezt a gyakorlatot. 

 

Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció fel akarja mondani a vatikáni szerződést. 

 

Elméletileg persze fel lehet mondani a szerződést és a diplomáciai kapcsolatokat is akár; de pillanatnyilag legalább 150 országnak van diplomáciai kapcsolata a Vatikánnal, úgyhogy a lépés éppen nem válna a dicsőségünkre. 

 

 

A környéken különösebb izgalmat nem jelentett, mivel a kis falvakban ugyanannyian iratkoztak be hittanra, mint korábban is. Százalékos különbségről tehát nem nagyon van szó.

 

 

Attól függ, hogy mi a tananyag, mit adnak le nekik. 

 

 

Előzőleg vagy 180 bejegyzett egyház volt Magyarországon. Megvolt nekem a listájuk, és feltűnt benne, hogy az egyik kelet-magyarországi kis faluban három vallás van bejegyezve. A három felekezet ügyvezetője ugyanaz a személy volt, ahogy a székhelyük is ugyanaz a cím. Az új egyházi törvénnyel ezeket a visszaéléseket akarták megszüntetni. De egyébként mindenki lelkiismerete szabad! Ha nincs is bejegyezve egy egyház, attól még bárki követheti a vallását! A különbség csak a jogi személyiség kérdése.

 

 

Ami politikai lépés, arról többféleképpen lehet gondolkodni: az önmagában véve nem etikai kérdés, hanem a tennivaló keresése egy bizonyos helyzetben. Casarolit (Agostino Casaroli bíboros, diplomata, szentszéki államtitkár, a vatikáni keleti politika meghatározó személyisége, az 1964-es vatikáni-magyar megállapodást aláírója, emlékiratai A türelem vértanúsága címmel jelentek meg – a szerk.) VI. Pál pápa küldte Magyarországra. Ő abból indult ki, hogy kezdjünk valamit a hívek érdekében; s egy párbeszédet kezdett. Ennek a következménye lett egy kompromisszum. Mindig mondják, hogy a politika nem más, mint a kompromisszumok tudománya. Erre az útra lépett rá a Szentszék. Hogy ennek milyen hatása volt, azt később lehet elemezni; persze azt nem tudjuk, mi történt volna, ha nem ezt az utat járja a Vatikán. Én hozzátenném, hogy a hívekben megmutatkozott egy kis felszabadulás, hogy nem kell annyira félni, ha vallásosak. A pápai útmutatást pedig én a magam részéről elfogadom. Nem az a dolgom, hogy kritizáljam, hanem az, hogy teljesítsem.

 

 

Ehhez hozzá kell tenni, hogy a lengyel nép sokszorosan vallásosabb volt, és sokkal jobban ragaszkodott az egyházhoz. Egyszerűen figyelembe kellett venni a nép véleményét is. Ott nem tudtak olyan vallásellenességet elindítani, mint nálunk. Ilyen értelemben nem lehet összehasonlítani a két szituációt. Romániában a katolikusok igen kis százalékban vannak jelen, az ortodoxia pedig teljesen az állam irányítása alatt volt és maradt is. 

 

 

Mélyen gondolkodó ember és nagy diplomata volt. Ezt még az Állami Egyházügyi Hivatal emberei is elismerték. Látszott az arcán, hogy forog az esze. Nagyon tehetséges ember volt. Persze ha valaki  máshogy vélekedik, azt is elfogadom. Csak mindig annak a véleménye érvényesül, aki felelős a közösségért.

 

 

Akkor nem is annyira Csángóföldről volt szó, hanem a görögkatolikusokról. Ők meg voltak szüntetve, nem léteztek a kommunizmus alatt, javaikat megkapták az ortodoxok. Mindenüket elvették, de hűségesek maradtak. Hát ha a pápa elmegy Romániába, akkor miért nem találkozik ezekkel a hűségesekkel? Hogy mi volt a pápa indoka, azt ő tudja, de nem pápai látogatásért vállaljuk, amit vállalunk. Ki volt élezve a kérdés. A csángóföldi magyar misézésről: azt követelni, hogy a Vatikán hozzon intézkedést, olyan, mintha abba szólna bele a Vatikán, hogy valaki befizeti az adót vagy sem. 

 

 

Mi szükséges a boldoggá avatáshoz? Az erények hősies gyakorlása, ennek bizonyítása, és csoda. Tudtommal nincs csoda Mindszenty esetében. II. János Pálnál volt csoda, nem csupán a népszerűsége alapján avatták boldoggá. Azt feltételezem, hogy Mindszenty ügye jó kezekben van és rendesen halad előre, de a csoda szükséges. A kívülállók persze erre legyintenek, és mindenben politikát látnak.

 

A szentté avatáshoz szükséges, hogy valaki a jelen számára példakép lehessen. Van, aki azt hozta fel Mindszenty boldoggá avatása ellen, hogy túl régimódi és konzervatív volt, ami ma nem releváns. 

 

Ilyen nem szokott szerepelni. Akkor másokat se lehetne boldoggá avatni. Aki kétszáz éve élt, az más körülmények közt élt, mint mi. Biztos, hogy ilyen indok nincs. 

 

 

Ez sokkal összetettebb kérdés, mint hogy innen mondjak valami véleményt. Feltételezem, hogy akiknek a kezében van a döntés joga, körültekintőek, és ők tudják, mi volna jó és mi nem. Tíz éve kiestem a menetből, szóljon hozzá az, aki felelős érte. 

 

 

Ehhez nehéz hozzászólni. Más az amerikai, európai, indonéz egyház. Az európai egyház komoly próbatételnek van alávetve a szekularizáció miatt, ami most elural mindent az emberek gondolkodásában. Az én véleményem szerint előbb-utóbb ez változni fog, és azt az űrt, ami az emberek lelkében van, be kell majd tölteni, és akkor majd a kereszténységnek is meg lesz majd a maga pozitív hatása az emberek lelkében. Kétezer év alatt az egyház életében bőven voltak hullámhegyek és hullámvölgyek. Most épp Európában hullámvölgy van, de jön majd a hullámhegy is. 

 

***