Központosító módon kormányoz Ferenc pápa?

Joseph Ratzinger összeütközésbe is került teológustársával, Walter Kasperrel ezügyben, akit azzal vádolt, hogy puszta szociológiai konstrukciónak tekinti az egyházat. Kasper viszont azzal vádolta Ratzingert, hogy az visszatér a „római centralizmushoz”. A két német teológus vitája 2001-ig tartott, majd Ratzinger immár pápaként újra kifejtette saját álláspontját a 2012-es Ecclesia in Medio Oriente apostoli buzdításban. Ferenc pápa viszont rögtön megválasztása után, március 17-én, az első vasárnapi Úrangyala imádságon, amikor rendszerint nagy tömeg hallgatja a pápát a Szent Péter téren, Kasper egy könyvéből olvasott fel idézeteket és dícsérte a német bíborost.

 

Emlékezetes, hogy Ferenc pápa kinevezett egy nyolc tagú bíborosi csoportot is a Vatikán reformjának előkészítésére,  ezt is, mint a II. Vatikáni Zsinat által hangsúlyozott kollegialitás elvének gyakorlati megvalósulását mutatta be. 

 

Ugyanakkor mind a püspöki karok szintjének hangsúlyozását, mind a bíborosi bizottság létrehozását vannak, akik rossz lépésnek tartják: a tanítói tekintély ugyanis alapvetően a püspöknél van az egyházban. A püspöki karok azonban felül tudják írni az egyes püspökök döntéseit: Marcel Lefebvre érsek, a II. Vatikáni Zsinatot ellenző X. Piusz Papi Testvériség (SSPX) alapítója szerint például nehezen magyarázható el a híveknek, ha egy megyés püspök különvéleményre helyezkedik a püspöki karral szemben, amíg a püspöki karok nem voltak olyan fontosak, addig azonban autonómként tudott cselekedni saját egyházmegyéjében egy-egy püspök. 

 

Damian Thompson, az angol katolikus hetilap, a Catholic Herald szerzője és a Daily Telegraph vallásügyi szerkesztője, bloggere is rendszerint negatíve emlegeti az angol püspöki kart, a progresszív „Magic Circle”-t, ami meglátása szerint keresztbe tett XVI. Benedek reformjainak és kezdeményezéseinek, és amelynek a bizottságai  sikeresen akadályoztak meg számos kezdeményezést.

 

Sandro Magister szerint a püspöki karok autonómiája ugyanakkor Ferenc megválasztása óta nem nő, hanem csökken, kivéve az Egyesült Államokét. 

 

Az olasz püspöki kar például „hányódik”: a pápa eltávolította a főtitkárt, Mariano Crociatát, és kinevezte egy harmadrangú egyházmegye, Latina élére. A püspöki kar elnökét, Angelo Bagnasco bíborost, bolognai érseket eltávolította a vatikáni Püspöki Kongregációból (ez a kormányzati test felel a püspöki kinevezésekért világszerte), és helyére kinevezte a perugiai püspököt, Gualtiero Bassettit, aki a három püspökkari alelnök egyike (így végső soron Bagnasco egyik beosztottja egyben a főnöke is lett). Eközben kinevezni készül a püspöki kar új főtitkárát, aki gyakorlatilag a testület első embere lesz. Bagnasco köztudottan más vonalat követ, mint Ferenc pápa: tőle „kérte kölcsön” XVI. Benedek azt a szertartót, Guido Marinit, aki elővette Benedek számára a „régi ruhákat”, és akivel közvetlenül megválasztása utána Ferenc pápa összeütközésbe került, mondván, hogy ő nem veszi fel azt a díszes ruhát, amit előkészített számára Marini.

 

Az olasz püspöki kar kegyvesztettsége érthető lehet, hiszen az olasz püspökök többsége XVI. Benedek titkos favoritját, a milánói érsek-bíborost, Angelo Scolát látta volna szívesen pápaként, és a habemus papam elhangzása után elkövették azt az óriási bakit is, hogy kiadtak egy közleményt, hogy gratuláljanak a megválasztása alkalmából – nem Bergogliónak, hanem Scolának. 

 

Az olasz püspöki kar egyébként különleges helyzetben van, mert nem maga választja, hanem a pápa nevezi ki elnökét. Erről dönthet maga a testület, de utolsó, a témáról szóló konzultációján, 1983-ban is a pápa által választott elnök mellett döntött. Ferenc pápa meg akarja őket kérdezni, hogy ma miként vélekednek, azonban a püspökök szívesen nála hagynák a döntés jogát, hogy elkerüljék vele a konfliktust.

 

Ferenc pápáról a konklávé után azt írták a lapok, hogy Buenos Aires-i érsekként kiváló menedzsernek bizonyult. Ezt a képességét a Vatikánban is kamatoztathatja. Sandro Magister szerint azonban számos autokrata döntést is hozott: például annak ellenére, hogy a Vatikán törvényei szerint a Vatikánvárosi Állam (azaz az Apostoli Szentszéknek otthont adó független állam) kormányzója (aki nem azonos a vatikáni államtitkárral) világi személy is lehet, és hogy többször hangsúlyozta a világiak szerepének fontosságát, Ferenc egy pap bizalmasát, az argentin Fernando Vérgez Alzagát nevezte ki a posztra, akit azonnal püspökké is szentelt, és megbízta a vatikáni polgárok lelkipásztori ellátásával, kivéve ezt a feladatot annak kezéből, akihez hagyományosan tartozik, a Szent Péter-bazilika „plébánosától”, Angelo Comastri bíborostól, aki egyben Vatikánváros általános helynöke is (azaz a püspök helyettese, így értelemszerűen a polgárok lelkipásztori igényeinek ellátója). 

 

Más esetekben Sandro Magister szerint Ferenc pápa olyan személyeket nevezett ki különféle posztokra, amelyek élő tagadásai a Vatikáni rendrakási programnak, és annak ellenére is megtartotta őket, hogy többen is figyelmeztették őt a kinevezések aggályos voltára. Algaza például annak a Legio Christi mozgalomnak a tagja, amelynek vatikáni patrónusa Angelo Sodano bíboros. A Legio Christi alapítióját, Marcial Maciel Degolladót XVI. Benedek kettős életmódja (családja volt és pap volt egyszerre) és szexuális visszaélései miatt felfüggesztette, majd a szervezet átfogó ellenőrzését, azaz apostoli vizitációját rendelte el. Ezzel összeütközésbe került Sodano bíborossal. Ferenc pápa megválasztásának legfőbb motorja viszont maga Sodano volt. Magister szerint jó példa még Battista Ricca érsek, akit a pápa a vatikáni bank prelátusának nevezett ki, és miután informálták kérdéses múltjáról, miszerint Uruguayban, montevideói dipomataként homoszexuális viszonyokba keveredett, a pápa megerősítette belé vetett bizalmát, sőt az ő ügye kapcsán mondta emlékezetes mondatait Brazíliából hazafelé a repülőn: ki ő hogy elítéljen bárkit is? Hozzátette: kivizsgálták az ügyet és nem találtak semmit. Másik példaként a vatikanológus Francesca Immacolata Chaouquit hozza fel, akit a vatikáni pénzügyi intézmények újjászervezéséért felelős bizottság tagjává nevezett ki a pápa július 18-án, miközben valószínűleg a Benedek pápa alatti kiszivárogtatási botrány egyik aktív résztvevője volt. Sandro Magister szerint a PR-os hölgy közvetlen kapcsolatban állt Gianluigi Nuzzival, a bizalmas pápai iratokat közlő La Repubblica újságírójával.

 

Igazából Ferenc pápa, amikor március 17-én Walter Kaspert idézte, nem az egyház felépítésére vonatkozó mondatokat olvasott fel, hanem az isteni kegyelemről értekezett. Az egyházról pedig a leggyakrabban a jezsuita teológus Henri De Lubacot (1896-1991) idézi, akinek 1971-es könyve, a Les Églises particulières dans l'Église universelle pontosan azt a nézetet erősíti meg, amit Benedek pápa is vallott: az egyetemes egyház nem csupán a nemzeti egyházak föderációja, hanem annál több.