Először is: Ferenc pápa nem rejtette véka alá azon szándékát, hogy hatékonyabbá tegye a kúriát. Kinevezte Wuerl bíborost a Püspöki Kongregációba, valakit, akiben XVI. Benedek is megbízott, hiszen az Egyesült Államok anglikán személyi ordinariátusának gyámjává nevezte ki. Ha most megkérdezik, hogy szerintem ki ismeri jobban az amerikai püspöki testület felépítését, kívánságait, várakozásait, az Államokban élő Wuerlt mondanám, nem Burke bíborost, aki fél évtizede Rómában dolgozik. Szóval ebből a szempontból mindez egy lépés a hatékonyság felé.
És szegény Burke bíboros, a mai eset után alig lesz, amivel el tudja magát foglalni. Amellett, hogy az Apostoli Szignatura Legfelsőbb Bíróságának (a Szentszék legfelsőbb bírósága és egyik legfontosabb szerve – a ford.) prefektusa, a bíborosi testület tagja, a Pápai Törvénymagyarázó Tanács, a Papi Kongregáció, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció és a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja tagja, a Hivatásokért Bizottság elnöke, és gyakran nyilatkozik a katolikus hit ügyében, nem tudom elképzelni, mit fog kezdeni a frissen nyakába hullott szabadidejével.
Vissza a Burke-ellenes spekulációkhoz: amiért egyesek mégis nagy ügyet akarnak csinálni ebből a hírből, az az, hogy a) olyan érzetet akarnak kelteni, mintha szakadék volna Ferenc pápa és a konzervatívok közt; b) azt remélik, hogy Burke távozása a Püspöki Kongregációból liberálisabb püspöki kinevezésekhez fog vezetni az Egyesült Államokban.