Szakdolgozat százötvenezerért – plágium-e mással íratni a diplomamunkát?

Ugyan manapság a csapból is az folyik, hogy tehetséges, diplomás fiataljaink mosogatni vagy pincérkedni mennek Londonba, azért nem mindenkit kell annyira félteni. Két huszonéves magyar fiatal ugyanis száz fonttal bomba üzletet indított be Angliában egy évvel ezelőtt, úgy, hogy emellett a magyar és a lengyel piacra is dolgoznak. Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy a cég „szellemírással” foglalkozik, ami gyakorlatilag leggyakrabban mások szakdolgozatának a megírását jelenti.

„Elakadtál szakdolgozatoddal és közeleg a határidő? A konzulensedtől nem várhatsz megfelelő útmutatást?” – ehhez hasonló szövegekkel hirdeti magát az IQfactory, amely mögött a cég honlapja szerint a tavaly ősszel bejegyzett Minds at Work Ltd. áll. Ez utóbbiról a cégnyilvántartásból kiderül, hogy két magyar fiatal, Balázsik Noémi és Balázsik Péter vezeti, a társaság törzstőkéje pedig mindössze száz font. A cég szerződéseire az angol jog van kikötve, ezért annak is utánajártunk: mennyivel engedékenyebb az angol szerzői jog a magyarnál a plagizálás kérdésében, és van-e különbség az egyetemek közt a szakdolgozat-elbírálás szigorában.

Plagizálás engedéllyel

Az IQfactory büszkén hirdeti, hogy az általuk elkészített szakdolgozatok „teljes mértékben plágiummentesek,” és azokat nem „copy-paste” átvételre szánják, hanem segédanyagként való felhasználására adnak engedélyt. Honlapjukon azt írják: „Ha úgy használod ezeket a dokumentumokat, mint ahogy egy folyóiratot, könyvet, vagy egy már megírt dolgozatot használnál, akkor nem követsz el csalást”. Kérdéses, mennyire életszerű, hogy miután a kétségbeesett hallgató, akinek a nyakán a határidő, ha a könyvtárba nem ült be a könyveket lehivatkozni, majd egy rakás pénz kifizetése után még nekiáll átdolgozni egy kész szöveget, amit egyszerűen be is adhat.

Kételyeinkre az IQfactory vezetősége azt közölte: a megrendelőnek nem túl szerencsés a szöveget egy az egyben bemásolnia, mert a stílus miatt úgyis lebukna és a védésen is kiderülne, hogy fogalma sincs a témáról. Azonban kézenfekvő az ellenvetés: az esetleges apróbb stílusbeli javítgatásokkal és a dolgozat elolvasásával ez a lebukás egyszerűen elkerülhető és ettől még nem lesz a megrendelő a dolgozat szerzője. Az IQfactorytól kérdésünkre azt is megírták: nem tudják utólag ellenőrizni, hogy valóban csak segédanyagként került-e felhasználásra az általuk megírt dolgozat, vagy egy az egyben beadták-e azt.

Érdeklődésünkre az IQFactory vezetősége leszögezte: amit csinálnak, nem plágium, hiszen konszenzuális alapon történik a tartalom átadása. Pogácsás Anett, a Pázmány Péter Katolikus egyetem oktatója erről úgy vélekedik: „A plágium kifejezést arra az esetre használjuk, amikor valaki sajátjaként tünteti fel másvalaki művét. Mivel a szerzői jogi védelem a szerzőt a mű megalkotásától kezdve illeti meg, a nyilvánosságra hozatal nem feltétele az oltalomnak, tehát nem csak azt az esetet nevezzük plágiumnak, ha már megjelent alkotások kerülnek szolgai átvételre.” A problémát itt az jelenti, hogy a valódi szerzőnek sem érdeke, hogy kilétére fény derüljön, így titokban maradásával gyakorlatilag a törvényi vélelem fog érvényesülni, miszerint az a szerző, aki a művet először nyilvánosságra hozza. Ez azonban bizonyítási kérdés, ettől még a más által írt szakdolgozat saját néven való beadása plágium marad. A jogász azt is hozzátette: az olyan szerzői jogokról, mint a név és a szerzői minőség feltüntetése, a magyar jogban főszabály szerint nem lehet érvényesen lemondani.

Itt jön azonban képbe az angol jog, amelyet az IQfactory kikötött a szerződéseire, és amely a magyarnál jóval engedékenyebb a szerzői jogok tekintetében, ugyanis a copyright-rendszert alkalmazza. Eszerint lehetőség van a jogokról való lemondásra, vagy azok átruházására – tájékoztatta a Mandinert az IQfactory Czigler Dezső Tamás jogászra hivatkozva. Pogácsás Anett ugyanakkor hangsúlyozta: a szakdolgozatoknál nem a szerzői jogok megszerzése, hanem a tényleges szerzőség a lényeg. Mint fogalmazott: „Még ha egy hallgató olyan szakdolgozatot is nyújt be, amelyre vonatkozóan az angol jog alapján megszerezte a szerzői jogokat, ez nem jelenti azt, hogy egy ilyen alkotást jogszerűen nyújthat be szakdolgozatként egy felsőoktatási intézményben.”

Ez az eshetőség azonban az IQfactory szolgáltatásainál nem jön szóba, legfeljebb az írók és a cég közti viszonyban. A vezetőség tájékoztatása szerint ugyanis a megrendelőnek nem adják át a szerzői jogokat, csak engedélyt adnak a megírt dolgozat felhasználására. A felhasználás módját azonban – mint mondták – utólag nem tudják ellenőrizni. Más kérdés, hogy valószínűleg nem is akarják, hiszen saját ügyfeleik lebuktatásával maguk alatt vágnák a fát. A hallgató tehát a megírt szöveg szó szerinti átvétele esetén nem a valódi szerző, hanem az angol jog alapján az ő jogait megvásárló cég szerzői jogait sérti, de nyilvánvalóan a cégnek nem áll érdekében ez ellen fellépni, még ha hivatalosan csak segédanyagnak is titulálja a megírt anyagot.

Azonban a szerzői jogi szabályozás különbségei, valamint az a tény, hogy a jogosult ilyen esetekben nem kívánja érvényesíteni az őt illető szerzői jogokat a megrendelővel szemben, a lényegen semmit nem változtatnak. Az ilyesfajta kerülőút nem elsődlegesen a szerzői jogi szabályok miatt nem megengedett, hanem mert a felsőoktatásra vonatkozó jogszabályok, valamint az egyetemek belső szabályzatai előírják, hogy a hallgató olyan munkát adjon be szakdolgozatként, amely a saját műve, nem pedig olyat, amelyre nézve megszerezte, illetve megvásárolta a szerzői jogokat. Sőt, láthatóan az a leggyakoribb eset, hogy a megrendelő a dolgozatra nézve ugyan nem szerez(het)te meg a szerzői jogokat; de tudja, hogy mivel fizetett érte, az eredeti szerzőnek nem éri meg vele szemben érvényesíteni jogait – összegezte Pogácsás Anett. Hozzátéve: az egyetemi fegyelmi eljárás és esetleges elbocsátás mellett az ilyen ügyeknek büntetőjogi következményei is lehetnek.

A fegyelmi szankciókkal kapcsolatban az ELTE BTK Dékáni Hivatalától megtudtuk: náluk évente egy-két plágiumügy fordul elő, de ezek is többnyire egyszerű szemináriumi dolgozatok, nem szakdolgozatok. Ilyenkor amellett, hogy a hallgató érdemjegye automatikusan elégtelen, az eset súlyosságától függően megrovást kap, vagy akár egy időre a tanulmányokból is kizárhatják.

Pogácsás Anett rávilágított: szakdolgozat plagizálása esetén az ügynek komolyabb kimenetele is lehet. Mivel az egyetemi diploma közokirat, így egy más által írt szakdolgozat beadásával gyakorlatilag megtévesztéssel kerül sor a közokirat kiállítására, amely így nem a valós tényeken alapszik. Ezt a büntetőjog „intellektuális közokirat-hamisításnak” nevezi és három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Ez elsősorban természetesen az azt beadó hallgató bűnösségét jelenti, de ha egy cég adott esetben gyakorlatilag kifejezetten szakdolgozatírásra specializálódott, akkor a benne résztvevők akár bűnsegélyért szintén felelősségre vonhatók – véli Pogácsás Anett. Szerinte az ilyen szakdolgozatok évekkel később is okozhatnak kellemetlen meglepetést, hiszen ezeket az egyetemek megőrzik, így adott esetben a már kiadott diplomát is vissza lehet vonni, ha utóbb kiderült, hogy plagizált szakdolgozat alapján kapta meg valaki.

A másik sokat emlegetett tényállás, a bitorlás ugyanakkor valószínűleg nem állna meg, hiszen ennek megállapításához a valódi szerzőnek okozott vagyoni hátrány szükséges, amiről ebben az esetben nem lehet beszélni, sőt, az eredeti szerzőnek még fizetnek is a munkájáért és a hallgatásáért.

Mennyi az annyi?

Azt nem sikerült megtudnunk, hogy egy szerző mennyit kap egy szakdolgozat megírásáért, viszont újságírói megkeresésünktől függetlenül, álnéven ajánlatot kértünk egy jogi témában írandó magyar nyelvű szakdolgozat teljes elkészítésére, nagyjából ötven oldal terjedelemben, kétszáz lábjegyzettel, bő háromhetes határidővel. Az IQfactory a megadott paraméterek alapján egy nagyjából 2900 forintos oldalankénti árat adott meg, ami a teljes dolgozatra vetítve csaknem százötvenezer forintot jelent. Ebből nyilván leszedi a cég is a hasznát, aztán valamennyi marad a szerzőnek – három hét munkáért. Annyira éppen nem tűnik bomba keresetnek, de úgy tűnik, sokan ennyiért is hajlandók félretenni aggályaikat – már ha vannak nekik.

Az IQFactory-tól megtudtuk, hogy adatbázisukban mintegy ötszáz író található, közülük 60-70-en magyar nyelvűek, akik többnyire mind diplomával rendelkeznek. Diploma előtt álló egyetemistákat csak kivételes esetben bíznak meg, ha komoly akadémiai tudással és képességekkel rendelkeznek. Ügyfélkörükről annyit árultak el: többségük nem a klasszikus egyetemista korosztályból kerül ki, hanem olyan családos, főállással rendelkezők kérnek tőlük segítséget, akik valamilyen másoddiplomás képzésben vesznek részt és nincs idejük a kutatásra, a szakirodalmak elolvasására. Más kérdés, hogy ha valakinek már van egy diplomája, miért akar annyira még egyet, ha a saját munkájával nem, csak a fentiekhez hasonló trükkökkel tudja megszerezni.

Beteg a felsőoktatás

Természetesen a műfaj felvirágzása a felsőoktatás állapotáról is sokat elárul. Az IQFactory kérdésünkre azt írta: a szellemíró tevékenységnek Angliában nagy hagyománya, sőt, presztízse van. Angol forrásunk szerint viszont egyáltalán nem általános szellemírók igénybevétele szakdolgozathoz a szigetországban. Kifejtette: az ottani egyetemek szigorúan ellenőrzik a dolgozatok minőségét, a professzorok rendszeresen konzultálnak a szakdolgozó hallgatókkal, így könnyen kiszúrnák a csalást.

A most Magyarországon tanító fiatalember egyetemi tapasztalatairól azt is elmondta: nem tud olyan konkrét esetről, hogy valaki ilyen trükkhöz folyamodott volna, de szerinte inkább a nem angol anyanyelvű, bevándorló egyetemistáknak jöhettek jól az ilyen szolgáltatások. Mivel azonban tanáraik róluk tudták is, hogy nem tökéletes a nyelvtudásuk, így bizonyára gyanús lett volna, ha egy tökéletes angolsággal megírt dolgozatot adnak be – vélekedett.

„Az, hogy az ilyen szolgáltatásokra Magyarországon is igény van, egyértelműen jelzi, hogy az oktatási rendszerrel nincs minden rendben” – válaszolta az IQfactory a felsőoktatás színvonalát firtató kérdésünkre. A cég egyébként jelentős felelősséget tulajdonít a konzulenseknek, akik nem adnak, vagy gyakran túlterheltségük miatt nem is tudnának megfelelő iránymutatást adni a hallgatóknak. Aki azonban valaha járt egyetemre, tudja, hogy mennyiben sántít ez a hárítás. Ha a hallgató megkeresi, rosszabb esetben kicsit nyaggatja a konzulensét, az biztosan el fogja olvasni a félkész munkáját és tanácsokat fog adni. A hallgatók azonban nagyon gyakran az utolsó pillanatra hagyják a munkát, és a konzulens már csak a kész(nek szánt) dolgozatot látja a leadási határidő előtt pár nappal. Ilyen esetben viszont már valóban nem tud érdemben segíteni, még ha „csak” négy-öt szakdolgozója is van egy félévben.

Pogácsás Anett szerint szomorú lenne, ha csak a lebukás veszélye lenne az egyetlen visszatartó erő ebben a kérdésben. Mint mondta, fontos, hogy a konzulensek a folyamatos visszacsatolások mellett azt is megértessék a hallgatókkal, hogy egy saját kutatás a későbbi pályájuk során is rendkívül hasznos lesz.