Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának szóvivője az MTI-vel közölte: örömmel értesültek Ferenc megválasztásáról, „áldást kívánnak” munkájára és „reménységgel tekintenek szolgálata elé”, ami „ebben az egyházi és társadalmi értelemben nem könnyű helyzetben reá vár”. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke örömét fejezte ki, hogy dél-amerikai pápát választottak, ami kifejezi, hogy a kereszténység az egész világra kiterjed, „nem európai találmány”. Jó üzenetnek tartja egyúttal, hogy a „perifériáról” került ki az új katolikus egyházfő. Rámutatott: a kereszténység Latin-Amerikában nagy vitalitással bír, élet- és emberközeli, a hétköznapokban is vidámságot sugároz, amit ő maga is megtapasztalt, amikor az Egyházak Világtanácsának nagygyűlésén vett részt Brazíliában. Örvendetes, hogy szociálisan érzékeny, a fiatalokkal is szót értő pápát választottak, a jezsuitákkal kapcsolatban pedig az egyházak pozitív ökumenikus tapasztalatokkal rendelkeznek – tette hozzá.
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott: fontos számukra, hogy olyan embert választottak pápának, aki érzékeny a szegények, az elesettek és a kisebbségek sorsára. Felhívta a figyelmet arra: Ferenc pápa igen jó kapcsolatot ápol mindennapi szinten is a viszonylag nagy számú argentin zsidó közösséggel, még hanukaünnepségen is részt vett, a vallásközi párbeszédet pedig élénken ápolja. Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy Ferenc pápa továbbviszi II. János Pál és XVI. Benedek örökségét, és nagyon fontosnak tekinti majd a zsidósággal folytatott párbeszédet.