A MEÖT elnöke azt mondta, a keresztények „együtt emlékeznek az Úr hatalmas tetteire, mert a keresztények emlékező közösség”. Emlékeztetett arra, hogy "Isten legnagyobb tette, amit az ő egyszülött fiával cselekedett velünk”, és ezt a gyermekeknek, unokáknak tovább kell adni, annak ellenére, hogy a keresztény egyházak Európában „hagyománytörésben élnek”, mert „elfelejtették az örömhírt továbbadni”. Az istentisztelet liturgiáját Erdő Péter és Steinbach József a MEÖT tagegyházainak képviselőivel közösen mutatta be.
Az idei ökumenikus imahét bibliai mottója az ószövetségi Mikeás prófétától származó idézet: „... mit kíván tőled az Úr!” Az egyetemes imahét anyagának eredeti vázlatát az Indiai Keresztény Diákmozgalom készítette az Összindiai Katolikus Egyetemi Szövetséggel és az Indiai Ökumenikus Tanáccsal egyetértésben. A végső szöveget az Egyházak Világtanácsának Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács által létrehozott nemzetközi bizottság tagjai hozták létre.
Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, azon először csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és kizárólag az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. Ma már szerte a világon és Magyarország szinte minden településén ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket, és imádkoznak a Krisztusban hívők egységéért az imahét idején a különböző felekezetű gyülekezetek.