A nyafogás öröme

„A nyafogás nagyon különös dolog. A nyafogó nem a jövőt latolgatja - így még azt sem mondhatnánk róla, hogy borúlátó, vagyis pesszimista -, ő a jelen miatt sajnálkozik. A felületes szemlélő számára egyébként a nyafogás könnyen összetéveszthető a kritikával. (A nyafogók között amúgy igen sok a felületes szemlélő!) De míg a kritika célja a megértés és az elemzés - jó esetben a jobbító változtatás - , addig a nyafogásé a kellemetlen körülmények fenntartása. (Persze a kritikának is vannak hamis alteregói, mint amilyen például az érvelő elégedetlenkedés.) A nyafogás és az önsajnálat szimbiózisban élnek, egyik a másikat táplálja. A nyafogás (nyafogó) irtózik a változástól. Különösen, ha a változás nyafogás mentesebb jövővel kecsegtet. Ebből tehát egyenesen következik, hogy minden olyan kezdeményezés komoly kihívásokkal néz szembe, amely a helyzet jobbítására irányul. Valamit megérteni, és esetleg megváltoztatni - nos, ezzel szemben a nyafogás érthetően gyanakvó.

A nyafogás közösségi és közönséget igénylő rítus. A nyafogásnak, mint rítusnak különös jelentősége van a közösség identitásában. Általa az egyéneknek ugyanis közösségillúziója keletkezik. A nyafogás sértetlensége mellett a társadalmat fejlesztő projektek céljai - a szembenézés, megvitatás, megértés, változtatás - aligha teljesülhetnek. Így a nyilvános párbeszédek lefolytatása esélytelennek tűnik; marad az elvárás egymás és a döntéshozók felé, noha elvárásainkat megfogalmazni sem vagyunk képesek. Hogy is lehetnénk, ha az ehhez szükséges készségek helyét a nyafogás iránti igény, vagy a kívülállás érvrendszere tölti ki?Egy üveg bor mellett, baráti körben nyafogni lelket bizsergető érzés. Csak nem fogunk megnyilatkozni nyilvánosan, s társadalmi vitákba bonyolódni, megoldásokat keresni, ha azok elvehetnek tőlünk bármit is, amiért nyafogni lehet okunk? Inkább a biztonságos kívülállás, esetleg a sértődés, persze egy kis ügyeskedés, vagy ha már muszáj, akkor a szapulás!”