Nyolcvanévesen újabb együttest alapított, pedig ő Magyarország legpocsékabb énekese – már látható a Hobo-film

„Nem akartam az öreg rock and roll sztár pozícióját megszerezni, és mindenáron megtartani. Még mindig újat akarok” – mondja a tavaly, nyolcvanévesen új együttest (Budapest Blues Band) alapító Hobo a film egy pontján. És a több mint egyéves forgatás eredményét nézve ez kiválóan sikerült is neki; imponáló az az erő és lendület, amivel most is éli a mindennapjait és benne a zenét, színpadot. Talán, mert ahogyan azt is többször hangsúlyozza, számára ez sosem volt munka, sokkal inkább öröm, különben sincs kibúvó, hiszen „nem én választottam a rock and rollt, a rock and roll választott engem”.

Ennek a választásnak a nemcsak a múltat, hanem a jelent is meghatározó eredményeit követhetjük a filmben nyomon, ritmikusan váltakozó archív – köztük amatőr – felvételek és a közelmúltban felvett képsorok segítségével. Előbbiek erősen hatnak is, pláne hogy nem egy közülük a magyar blues-rock hőskorszakát is felidézi. Az az ötlet pedig különösen működik, hogy bizonyos emblematikus dalok egyes szegmensei a különböző évekből hangoznak fel, akár húsz-harminc év különbséggel – 

És ott ülünk a kisbuszban is, amikor Hobo Ózdra megy fellépni az ő tiszteletére alapított Északkeleti Hobo Blues Banddel – nem vicc, nagyon is létezik ez az együttes –, vagy évtizedek óta rendszeres visszajáróként ismét megérkezik Erdélybe. 

A dokumentumfilm címe ilyenformán telitalálat, még ha nem is rendező vagy a stáb fejéből pattan ki, hanem ott virít az őt és a zenészeit rendszeresen szállító, elég strapabírónak látszó kisbusz oldalán. Ami nem csupán a koncertekre viszi a főszereplőt, hanem a vidéki művelődési házakba is József Attilát szavalni vagy éppen a Nemzeti Színházba Medvevárát játszani, ahol „a lecsúszóban lévő vén ripacs – alias Hobo – arra a pofátlanságra vetemedett, hogy az eddig elkövetett gátlástalan előadásait kiterjessze egy eddig nem használt műfajra, a bábszínházra”. 

A road movie címke így szintén megállja ahogyan a jobb pillanatokban az a szándék is működik, amit a producer Csáky Attila így foglalt össze:

„A film nemcsak egy egyedi életutat rajzol fel, hanem az állandóan úton lévő közép-kelet-európai ember sorsát is megmutatja. Szabadságvágya, függetlensége, önállóságra törekvése folyamatosan összefonódott a magyarországi társadalmi, politikai és kulturális változásokkal. Persze iszonyú jó alap a zene, irdatlan az életmű, de közben ki tud bomlani egy másik dimenzió, egy magyar kultúrtörténeti tabló is. 

Ebben a kibontásban azonban már akadnak döccenők, az embernek az az érzése, hogy a felkapdosott szálak túl hamar eleresztődnek, így sem a szakmát, sem a magánéletet illetően egyszer sem megyünk a felszín alá. És az is okoz némi hiányérzetet, hogy Hobóról jószerivel csak maga Hobo beszél, a pályatársak közül néhányan, például Charlie feltűnnek ugyan, de szóhoz szinte senki nem jut közülük. Ellentétben a családtagokkal, akik viszont tényleg képesek egy-két új színt hozzáadni a Hobo-képhez, akit egyébként otthoni környezetében is láthatunk, meglehetősen tudatos alkotóként, rendszerezett mappák, fontos emlékek és rengeteg könyv között.

Szederkényi Olga rendező szerint mindez tudatos döntés is volt, hogy semmilyen koncepciót nem erőltettek kívülről, helyette Hobo személyiségéhez igyekeztek adaptálni a film mesélési módját.

„Szabályok nélkül utaztunk egy öntörvényű művésszel koncertről fellépésre, fellépésről koncertre, közben beszélgettünk inspirációról, emlékekről, tragédiákról, munkáról – de sosem veszítettük el a humorérzékünket. Óriási szerencse, hogy a legintimebb gondolataiba és környezetébe is beengedett minket. Filmünk talán példa arra is, hogy mit tehet egy ember, ha kilóg a sorból.” 

Mondjuk fegyelmezetten végigcsinál 6842 fellépést, ahogyan arról a precíz házi dokumentáció is tanúskodik. Annak ellenére, hogy eredetileg bohócnak készült, és hogy ő Magyarország legjobb együttesének legpocsékabb énekese – legalábbis Cserhalmi György egy régi bejátszón látható-hallható vicces felkonferálása szerint.

Az NFI támogatásával, a SanzonFilm és az MTVA koprodukciójában, a BLUESFILM gyártásában készült HOBO 80 – Úton lenni boldogság televíziós premierjére 2026. február 13-án, 21.00 órakor a Duna Tv-n kerül sor.

A tévépremierhez kapcsolódva külön hangsúlyt kapott az életmű zenei dimenziója is. A tavaly év végén meghirdetett dalpályázatra 28 pályamű érkezett Hobo legendás dalainak feldolgozásaival. A győztes Day By Day zenekar a film február 10-i díszbemutatóján vehette át a díját.

Nyitókép és fotók: Földes Borbála