Aszteroida közelít a Földhöz

2011. november 08. 12:21

A 2005 YU55 aszteroida szerdán, közép-európai idő szerint 0 óra 28 perckor kerül legközelebb a Földhöz, amikor 324 600 kilométer választja majd el bolygónktól. A NASA felkészült a kisbolygó érkezésére, már napok óta folyamatosan nyomon követik az égitest mozgását.

2011. november 08. 12:21

Kedd éjjel érkezik a Föld közelébe a 2005 YU55 földsúroló kisbolygó. Az aszteroida, amelyet 2005. december 28-án fedezték fel, 400 méteres és rendszeresen visszatér a Föld közelébe, de az idei találkozáskor kerül az elmúlt 200 év során a legkisebb távolságra. Ez a Hold és a Föld közötti átlagos 384 854 kilométeres távolság 85 százaléka - olvasható a Space.com-on. A számítások alapján 1976 óta nem járt bolygónkhoz ilyen közel egy ekkora méretű aszteroida sem, az égitest 325 ezer kilométerre halad el a bolygónk mellett.

Az aszteroidának bolygónkra nem lesz semmilyen kimutatható gravitációs hatása, vagyis nem okoz árapály jelenséget és a tektonikus lemezek sem kezdenek el jobban mozgolódni, mint egy átlagos napon. A nagyjából egy repülőgép hordozónak megfelelő méretű objektum közel gömb alakú, útja speciális távcsövekkel egészen csütörtökig követhető lesz. A NASA felkészült a 2005 YU55 érkezésére, már napok óta folyamatosan nyomon követik az égitest mozgását.

Az aszteroida legközelebb a Földhöz magyar idő szerint november 9-én 0:28 perckor jár. Korábbi becslések alapján 11 magnitúdós fényerősséggel látható majd az égbolton, tehát egy jobb csillagászati távcsővel, nagy tapasztalattal és alapos odafigyeléssel éjfél körül esélyünk lehet megpillantani. Az előrejelzések szerint a 2020-as évek végére várható a következő legalább ennyire közeli és ekkora földsúroló égitest érkezése.  A Magyar Csillagászati Egyesület (http://www.mcse.hu) honlapja szerint a legnagyobb közelítés idején az égitest Magyarország területéről nem figyelhető meg.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!