Bendarzsevszkij Anton: Végső stádiumban az ukrán ellentámadás

Az idei ukrán ellentámadás a végső szakaszába lépett: az előző hetekben minden hosszú hónapokon keresztül felkészített csapatot bevetettek. Kijev immár az összes lapját kiterítette: ismeretes a bevetett egységek száma, az ellentámadás stratégiája, illetve a fő csapás iránya: Tokmak.

Bár több elemző az utóbbi hetekben – még jóval a tartalékok bevetése előtt – kudarcnak minősítette az idei ellentámadást, még mindenképpen korai ilyen következtetéseket levonni. Az ukrán hadsereg sikere vagy kudarca éppen most, a következő hetekben dől el a szemünk előtt. Az ukrán haderő nagyjából két és fél hónap alatt jutott át az aknákkal sűrűn borított biztosító övezeten, és elérte az első orosz védelmi vonalat.

Az ellentámadás céljainak maximuma az Azovi-tenger elérése, valamint az orosz csapatok és utánpótlás elvágása. A siker mértékének minimuma az egyik nagyobb logisztikai csomópont – például Tokmak vagy Volnovaha – visszafoglalása lenne, ahonnan a tüzérség már elérné a tenger partjait. A legfontosabb kérdés az, hogy milyen tartalékai maradtak Moszkvának. Ukrajna minden bizonnyal a harkivihez hasonló áttörésben bízik, amikor tavaly a tartalékok és utánpótlás nélkül maradó orosz egységek mindent maguk mögött hagyva ürítették ki az elfoglalt területeket. Erre most kevesebb esély mutatkozik, de sok mindent láttunk már az elmúlt másfél évben, elég például felidéznünk Jevgenyij Prigozsin tündöklését és bukását egyetlen év leforgása alatt.

A logika azt diktálja, hogy Oroszország kezdi kimeríteni emberi erőforrásait: egy éve szeptemberben ugyanezzel a problémával szembesült, amikor az évek alatt kiképzett hivatásos orosz hadsereg felmorzsolódott a harcokban, és újabb háromszázezer embert hívtak be a mobilizáció során. Ennek már egy éve, közben volt orosz offenzívakísérlet a donbaszi medence több pontján, illetve Bahmut hónapokon keresztül tartó ostroma, amelyben a Wagner zsoldosain kívül reguláris katonák is részt vettek. A frontszakasz nyolcszáz kilométerre nyúlt, amelyet az orosz erőknek be kell védeniük, miközben nagyok a veszteségek, és rotáció híján a katonák is egyre fáradtabbak. Jelenleg talán ez a tényező az, amelyben a leginkább bízhat az ukrán vezérkar.

Az ukrán előrenyomulásnak azonban nagy kockázatai vannak: ha nem sikerül az orosz vonalak áttörése, hanem csak lassú, szervezett meghátrálást látunk az orosz hadsereg részéről, akkor az azt jelentené, hogy az ukrán erőknek egy beékelődő folyosón kell egyre mélyebben behatolniuk az orosz vonalakba, és ezáltal sokkal inkább ki lesznek téve az orosz légierőnek és tüzérségnek, s közben nehezebb lesz az utánpótlás.

A tét nagy, második esély pedig nincs: októbertől az időjárási viszonyok megálljt parancsolnak az ellentámadásnak. Az újabb csapatok felkészítése hónapokig tarthat, és ha most nem születik demonstrálható eredmény, legközelebb csak jövő tavasszal futhatnak neki újra.

Több elemző az orosz–ukrán háború előző fél évét az első világháború nyugati frontjához hasonlítja. A kiépített orosz és ukrán védelmi rendszerek miatt sok a hasonlóság a több mint száz évvel ezelőtti eseményekkel, ahol éveken át tartó állóháború alakult ki hatalmas áldozatokkal, de bármiféle stratégiai siker nélkül. Azonban adódik egy másik hasonlat is, amelyre többek között az amerikai RAND Corporation hívta fel a figyelmet: a szövetségesek 1944-es normandiai partraszállása. A RAND által közölt adatok szerint az első világháború nyugati frontján 1916-ban a szemben álló haderők átlagos csapatsűrűsége meghaladta a tízezer főt mérföldenként. Normandiában ugyanez csak a töredéke, nagyjából ezer fő volt mérföldenként, Ukrajnában az orosz csapatok sűrűsége a fronton pedig nagyjából hétszáz főt tesz ki mérföldenként. 1944-ben hatheti kemény harc során csupán harminc kilométert sikerült haladniuk a szövetséges erőknek a német vonalakkal szemben, viszont amikor sikerült áttörni az ellenfél védelmét, a német hadsereg összeomlott. A következő hetek fogják megmutatni a valódi helyzetet a fronton: az ukrán siker eredménye közeledés a háború végéhez, a kudarcé a konfliktus befagyása és évekig tartó elnyúlása lehet.

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Narciso Contreras / Anadolu Agency Narciso Contreras / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP