Grúzia
15:002024. június 22.
Cseh Köztársaság
Törökország
18:002024. június 22.
Portugália

Vád egy herszoni gyerekarcon – az ikonikus ukrajnai fotó készítője a Mandinernek

2023. február 04. 15:01

Hajdú D. András nemzetközi hírű fotóriporter vagy fél tucatszor járt a háború sújtotta Ukrajnában. Az ikonikussá vált háborús képéről és az „emberközpontú” fotózásról is beszélgettünk.

2023. február 04. 15:01
null

Joó István interjúja a Mandiner hetilapban

 

Sokan vélik úgy világszerte, hogy a múlt év legfelkavaróbb fotóját ön „hozta el” az ukrajnai háborúból. Pedig se vér, se holttestek nincsenek azon a felvételén, amelyet milliók osztottak meg a közösségi oldalakon.

A drámai helyszíneken kismillió olyan kép születik, amivel nem tud mit kezdeni a befogadó, mert gyengén, esetlegesen van elkészítve, zavaró dolgok gátolják, hogy elvezesse a szemet és az agyat a lényeghez. Az, ami túlságosan durva, szintén nem befogadható a legtöbb embernek.

Herszoni nő hallgatja Volodimir Zelenszkij elnök beszédét
Herszoni nő hallgatja Volodimir Zelenszkij elnök beszédét

 

Korunkban mégsem a horrort tartják fogyaszthatónak?

A bomba által nyolcfelé szakított hullát például? Lehozna ilyet a Mandiner? Én olyan képeket szeretek készíteni, amelyeket a feleségemnek, sőt a kisebbik, hétéves lányomnak is a kezébe adhatok, és amelyekből a legmélyebben megérti, mi zajlik ott. Nem vagyok hardcore háborús fotós, az emberközpontú fényképezés az eszményem a dokumentarista vagy a sajtófotózáson belül. Fontos, hogy fotósként megpróbáld megtalálni azt a keskeny mezsgyét, amelyen járva el tudod mondani, ami van, bármilyen rettenetes – és el is jusson az emberekhez. Ne kíváncsiságot elégítsen ki, vagy visszataszítást keltsen, és végül érdektelenné tegyen, hanem gondolkodásra késztessen. Ugyanezért szeretem sokkal jobban a videózásnál a fotózást. Ha képes vagy egyetlen olyan kockát elhozni, amely beleég a retinákba, amely meglódítja a szívet és az agyat, az évekig is hathat. Ez az igazi kommunikáció, erre kell törekedni. Ezért készítek sok képet egy adott szituációban, hogy egyszer csak mintegy festészeti módon megkomponálva összeálljon a végső kocka. Rengeteg meló meg idő ez, sokat kell hozzá a terepen lenni.

Hajdú D. András egy ukrán tankhadosztály meglátogatásakor, a visszafoglalt Mikolajiv mellett
Hajdú D. András egy ukrán tankhadosztály meglátogatásakor, a visszafoglalt Mikolajiv mellett

 

Hogy született az a híres kép, amelynek közép­pontjában egy tömegbeli kisfiú néz szembe velünk Herszon főterén?

Herszon az egyetlen ukrajnai területi székhely, amelyet elfoglaltak az oroszok, és visszavettek az ukránok. Novemberben, a megszállók távozása után voltam kint egy sajtóúton a norvég köz­szolgálati médium megbízásából. A főtéren ünnepi beszédet mondó Volodimir Zelenszkij elnököt fotóztam éppen, de otthagytam, visszamentem a katonai kordon mögötti tömeghez, mert úgy éreztem, nincs meg az ikonikus kép, amiért szívem szerint mentem.

Milyen képért ment ki?

Azért nem számított a Zelenszkij-kép nekem, mert azt százból százan elkészítik. Fotózás előtt mindig elképzelem, várhatóan mit fogok látni. Volt egy prekoncepcióm, hogy a főtéren önfeledt ünneplés lesz – de tapasztalnom kellett, hogy nem volt. Visszafojtott, traumatikus feszengés, nyögvenyelős próbálkozás az ünneplésre. Ott sejtettem meg igazából, hogy sokkhatás alatt vannak még az emberek, távolról sem dőlt el bennük: ünneplünk, gyűlölünk, vagy még csak keressük a szavainkat? Átfutott rajtam, hogy nekem ezt kell fotósként leképeznem.

Az Odesszához közeli Zatoka rakétákkal elpusztított nyaralóövezete
Az Odesszához közeli Zatoka rakétákkal elpusztított nyaralóövezete

 

Mi állította meg éppen ebben a kissrácban?

Az arca húzott be. Már messziről megláttam, de állt mellette egy videós, aki épp felvételt készített a mögötte álló emberrel. Már akkor tudtam: ott van, amiért jöttem. El se mozdultam, csak optikát cseréltem a portréhoz. Megvártam kicsit féloldalasan, hogy az operatőr ki tudjon jönni mellőle. Hét kockát készítettem róla, és igazából tudtam, hogy megvagyok azzal, amit akartam.

A gyerek felfogta a jelenlétét? Üzenni akart azzal az eltökélt nézéssel, akár csak ösztönösen? Volt abban a pár pillanatban bármiféle kontaktus?

Az volt nagyon érdekes abban az ukrán fiúcskában, hogy direktben nézett, nem is a fényképezőbe, hanem rám. Hátborzongatóan hatott, hogy ünneplés helyett ezt a látványt kapom. Ráadásul ha egy tizenhárom éves gyerek észleli, hogy egy negyvenéves fotós megáll előtte, hogy lefényképezze, akkor minimum zavarba jön. Valamilyen kiemelést éreznie kellett, azt, hogy érdekesnek találom. De ő nem elmosolyodva átfordult a mellette lévő gyerekhez, nem rötyögte el magát. Én itthon gyerekekkel vagyok körülvéve. Ha bemegyek a gyerekeim iskolájába, az osztálytársaik kiáltozni kezdenek, hogy „fényképezzél, fényképezzél!”, tudják ugyanis, hogy én vagyok a fotós. Ez nekik egy „váó” dolog. De itt meg semmi.

Itt én jöttem zavarba attól, hogy égető tekintete van ennek a kissrácnak, hogy itt valami nem stimmel.

Néz rád pislogás nélkül addig, amíg te fotózol… Volt benne valami keménység.

Orosz pusztítás Harkivtól keletre
Orosz pusztítás Harkivtól keletre

 

Megfejtette, hogy mi volt az igazi tartalma a nézésének? Segítettek ebben a közösségi médiás posztja alatt keletkező, kilométer hosszú kommentuszályok?

Az odesszai szálláshelyen ezer más között lázasan kerestem ezt a „csúcskockát”, és amikor megtaláltam, vittem át az újságíró kollégának, hogy „nézd, ez elképesztő!”. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi. Olyan sokféleképp lehet értelmezni, máig beszélgetünk róla idehaza, hogy mit hordoz a tekintete. Arra jutottam, ne a művész akarja megmondani, hogy miről szól, értelmezzék az emberek. És az se baj, hogy a kommenteknél annyira széles az értelmezési spektrum, sokkal tágabb, mint ami nekem valaha is eszembe jutna. Csak rosszat tennék azzal, ha leszűkítem, ha valamelyik mellett döntenék.

Én egy rákövesedett sejtelmet látok azon az arcon, hogy a felnőttek világa nem jó. Mintha azt kérdezné: ezek vagytok ti, ezt hoztátok össze nekem gyerekkornak? Ha nem is a fiú maga, ez az arc vádol.

Valami hasonló, más szavakkal, bennem is megfogalmazódott, de hatodik-hetedik lehetőségként. Nem akarok a találgatásba belemenni. Ráadásul később, amikor a felvétel, mondhatni, globálisan ismert lett, ott járó tévéállomások, portálok találkoztak ezzel a Hlib nevű kissráccal, és megnevettették, reflektáltatták. Bár az egy megcsinált dolog volt, bennem némileg elbizonytalanította az első benyomásokat. Azt sem értem, miért nem tűntek fel mellette sosem a szülei. Tudomásom szerint ez nem derült ki megnyugtatóan. Ha én az apja vagyok, nem elengedem akkor, hanem vele megyek a főtérre.

A fotóriporter szintén híres képe, Marija rakétát mutat kertjük végében; a biljajivkai családnak nem volt pénze elmenekülni
A fotóriporter szintén híres képe, Marija rakétát mutat kertjük végében; a biljajivkai családnak nem volt pénze elmenekülni

 

Milyen visszatérő megfejtések születtek a világgal szembe­néző ukrán gyerekre?

Például hogy ez nem egy tizenhárom éves gyerek tekintete, ahogy szögegyenesen belenéz a kamerába. Felvetették, mit várhatunk azoktól a gyerekektől, akik ebbe az országégésbe nőnek bele. Ők a jövő generációja, de tönkreteszik és a bosszúra nevelik őket ezzel.

Természetesen az ukránok a fotó legelkötelezettebb számontartói és terjesztői; mik voltak a legjellemzőbb reakcióik?

Az ukránok azt jelezték vissza, hogy a képek, amiket ők látnak-készítenek, alapvetően a veszteségről szólnak, ez a kép viszont arról, hogy visszavették Herszont, és ezzel összefüggésben mutatkozik meg egy végtelen eltökéltség ebben a kissrácban, aki az ő törekvéseiket és ideáikat képviseli. Nem megijedünk, nem hátrálunk, nem elveszünk, hanem megyünk előre határtalan elszántsággal, és biztosak vagyunk abban, hogy győzünk. Megint másokban részvétet keltett, vagy riadalmat, hogy nincs Hlibben semmi félelem.

Két kép a Kongóban készült, szürkehályog-műtéteket bemutató sorozatból; a bal oldali a National Geographic címlapján is szerepelt
Két kép a Kongóban készült, szürkehályog-műtéteket bemutató sorozatból; a bal oldali a National Geographic címlapján is szerepelt

Valamin túl lehetett…

Igen, valószínűleg az eltelt kilenc hónapban megtanult nem félni, legalábbis immunis lett a rakéták hangjára vagy a káoszra, az ellenség jelenlétére, mert benne él a háborús forgatagban.

A komorság azonban éppen arra is utalhatott, hogy szorong, nem tud még hinni Herszon végleges megmenekülésében.

Akár. Emlékezhetünk: sokáig sokan csapdát kiáltottak, nem hitték, hogy az oroszok csak úgy kiengedik a kezükből ezt az elfoglalt nagyvárost. És most itt van: amikor beszélgetünk, Herszont és térségét ismét támadják.

Hogyan alakult ki a világszenzáció?

Elkészítettem a képet, kapásból leválogattam, aznap este feltöltöttem az Instagramra és a Facebookra párhuzamosan. Az első két nap nem volt hatalmas érdeklődés, a harmadikon viszont már valóságos robbanás következett be. Szerintem az volt a döntő, hogy valami ismert ukrán véleményvezér, nemzetközi arc megosztotta a Twitteren. Az Instagramon a számlálórendszer csak akadozva tudta kimutatni a megosztások, ismerősök, címkézések számának gyors növekedését. Ukrajnában is felpörgött: hozzászóltak, bejelöltek, eljutott a védelmi minisztériumig, a képet megosztotta Vitalij Klicsko kijevi polgármester is, milliós nézettséget hozva.

Hogy látja, miért robbant ki ez a sokak által proxiháborúnak titulált, kiprovokáltnak vélt konfliktus?

Nincsenek megfejtéseim, csak azt tudom bizonyosan, hogy Vlagyimir Putyin elszámította magát, amikor néhány hét lerohanó hadműveletre következő diadalmenettel tervezett, nem elhúzódó, keserves háborúval. Nem érdekelnek az indítékok, sem az, ki fog az újjáépítésből profitálni. Mellék­vágányra tereljük magunkat, ha főleg ezekkel a hipotézisekkel, szétfolyó találgatásokkal foglalkozunk, ezeket vitatjuk egy tea mellett – miközben e pillanatban is egymást lövik-ölik például Bahmutban. Az egyetemes emberi értékeket tartsuk a szemünk előtt!

Olyan alapvetésekkel nézzük ezt a háborút, mint amilyeneket a tízparancsolat ad, abban ott van, hogy ne ölj.

Nem akarok elveszni a részletekben. Kit érdekel, hogy min szkanderoznak a háttérben, mikor emberek életét, gyermekek jövőjét veszik el, nőket erőszakolnak meg? A svájci evangélikusok segélyszervezetével egy ízben Harkivtól keletre jártunk, ugyanis több ezer négyzetkilométert visszafoglaltak az ukránok, és abban a hadműveletben vittük a szürkezónába élelmet és segélyt…

 

Mit ért szürkezóna alatt?

Ahol már lezajlott a visszafoglalás, de még nem indult be az élet. Nos, azt tapasztaltam, az épületek döntő többsége majdnem porig van rombolva. Tíz házból hat-hét találatot kapott.

Csak a legkiszolgáltatottabb emberek maradtak ott, akik nem tudtak elmenekülni.

Tele vannak a települések és a környékük rakétákkal, aknákkal. Templom szétlőve, kráterek, kimarjult utak, kiégett harci és civil járművek. Elképesztő a pusztítás mértéke. Ami sejthető mégis: azok, akik a sátáni gonoszság játékterét rendezték be Ukrajnában, valószínűleg megússzák a felelősségre vonást. Mégis fontos, hogy a globális emberi értékekből kiindulva lássuk, mi folyik ott, és hogy kimondjuk: nem szabadna, hogy bárhol bármi hasonló történjék.

Dnyipro egy szétlőtt lakóháza
Dnyipro egy szétlőtt lakóháza

 

Ön tehát elemezgetés, spekuláció helyett egyszerre dokumentarista és szépséget hordozó képi híradásaival felmagasztalja az igazságtalanságot elszenvedők igazságát, legyenek azok Nagybánya elfalazott cigány gettójának lakói vagy éppen ártatlan ukrán lakosok.

Azért megyek gyakran ilyen problémás színhelyekre, hogy megfejtsem magamnak a szituációkat és az embereket, és ezt el is tudjam mesélni a képeimmel. A nagybányai gettós sorozatomból az a kedvenc fotóm, melyen egy kissrác úgy visz a vállán egy fénylő ablakkeretet, hogy az szétcsúszik és keresztet formáz, a dombos háttérben pedig a szemétlerakó diribdarabjai villognak erre a keresztre vissza.

Mikolajiv egy légicsapás után
Mikolajiv egy légicsapás után

 

Miért jár ki nyolc éve a Kongói Demokratikus Köztársaságba? Miért fontos önnek nyomon követni egy magyar misszionárius orvos helyi lakosokon végzett szürkehályog-műtéteit?

Szeretem a hosszú távú sorozatokat. Ha időben is kibomlik a dolog, jobban rálátni a lényegre. Amikor 2015-ben először kimentem, egy üres földdarabon álltunk, és Hardi Richárd azt magyarázta, hogy itt egy hatalmas, európai szintű kórházat fog felépíteni. Ez nem tűnt igazán hihetőnek, egymilliárdos tételtől beszélt, amiből neki nulla forintja volt. Aztán mégis érkeztek adományok, egy belga alapítvány mélyen a zsebébe nyúlt, a szükséges összeg másik felét pedig a magyar állam állta Hölvényi György európai parlamenti képviselő ajánlására az Azbej Tristan államtitkár vezette Hungary Helps nonprofit ügynökségen keresztül. Elképesztő hit munkál a misszionárius szemorvosban, csak a múlt évben 1300 embernek adta vissza a látását. A kinti huszonnyolc éve alatt több tízezer embernek változtatta meg az életét. A szimbólumrendszer: látásvissza­adás, gyógyítás krisztusi, és képileg gyönyörűen megragadható.

Menekülők a lvivi állomáson
Menekülők a lvivi állomáson

 

Nem fárad bele néha ebbe az igazság-, szépség- és szenvedés­habzsolásba?

Volt persze, hogy nagyon elfáradtam, a kongói léttől is. Azt mondtam Hardi dokinak egy reggel az irodájában: igyunk már még egy kávét, ne rohanjunk a műtőbe… Ugyanis már három hete csináltam a műtéti fotózást. Ő azt felelte: „Maradj nyugodtan, igyál egy újabb kávét, és utána maradj otthon, de nekem ez misszió. Ha most nem megyek, egy emberrel kevesebbet tudok megműteni a kávézás miatt, egy ember élete nem fordulna jóra, szóval nekem most mennem kell.” Elszégyelltem magam, példaadás volt ez misszióból, elkötelezettségből, odaadásból.

Lvivi menekülők
Lvivi menekülők

 

Visszatérve a háborúhoz – készül ismét Ukrajnába?

Hogyne. Most töltekezem idehaza, de a kettő között átfedés is van. Millió dolog pörög bennem, fotókat nézek, és értelmezni próbálom a kinti valóságot. Ez kell ahhoz, hogy amikor ismét kint leszek, tudjam, hogy a minősített pillanatokban mire fókuszáljak.

 

Hajdú D. András
1981-ben született Budapesten. Fotó­riporter, vizuális történetmesélő. Angol irodalomból szerzett diplomát, szakdolgozatát az amerikai háborús fotográfiáról írta. A világ számos pontján dolgozott a pekingi olimpiától kezdve a New York-i jazzklubokon át a kongói esőerdőig. Jelenleg szabadúszó, a Budapesti Metropolitan Egyetem fotóriporteri tagozatán óraadó tanár. Munkáival eddig huszonhárom elismerést nyert a Magyar sajtófotó pályázaton, háromszor kapta meg a nagydíjat. 2013-ban Hemző Károly-díjas, 2015-ben elnyerte a rangos Pictures of the Year International egyik fődíját. Háromszor kapott Pécsi József-ösztöndíjat, 2018-ban Minőségi Újságírásért díjban részesült egy komplex multimédiás cikksorozatért. Két lányával és feleségével egy Budapest melletti községben él.

1981-ben született Budapesten. Fotó­riporter, vizuális történetmesélő. Angol irodalomból szerzett diplomát, szakdolgozatát az amerikai háborús fotográfiáról írta. A világ számos pontján dolgozott a pekingi olimpiától kezdve a New York-i jazzklubokon át a kongói esőerdőig. Jelenleg szabadúszó, a Budapesti Metropolitan Egyetem fotóriporteri tagozatán óraadó tanár. Munkáival eddig huszonhárom elismerést nyert a Magyar sajtófotó pályázaton, háromszor kapta meg a nagydíjat. 2013-ban Hemző Károly-díjas, 2015-ben elnyerte a rangos Pictures of the Year International egyik fődíját. Háromszor kapott Pécsi József-ösztöndíjat, 2018-ban Minőségi Újságírásért díjban részesült egy komplex multimédiás cikksorozatért. Két lányával és feleségével egy Budapest melletti községben él.

Nyitókép: Herszoni fiú az „ünneplő” tömegben a megyeszékhely visszavétele után
Fotók: Hajdú D. András

Töltődjön fel a Mandinerrel!

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lmcwelt
2023. február 05. 15:58
A felelős az USA imperializmusa. Ugyanezeket a képeket el lehetett volna készíteni anno Vietnám napalm égette tájain, Irakban, Líbiában, Afganisztánban + még 50 helyen ott ahova az amerikaiak betették a szőrös mancsukat!
kishal
2023. február 05. 13:03
Nem tehet róla, verték a szülei...
tgely
2023. február 05. 12:24
Furcsa egy hozzászólások keletkeztek. A kép viszont jó és sok munka van benne. A többiben is.
Egy Ember
2023. február 05. 10:36
Én a gyűlöletet látom e kis ember szemében. A pöcszongorista gyűlöletét aki végett kizavarták az iskolából azt ünnepelni aki megölette szüleit mert, még nem sajátították el tökéletesen az ukrán nyelvet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!