Építészeti államtitkár: Minőségi szigor jöhet az építőiparban

Épp beruházásokat kénytelen leállítani a kormány, válság felé tart az építőipar. Érdekelne, miért vállalta az építészeti államtitkári posztot ilyen helyzetben.
Május közepén kért fel Lázár János miniszter a feladatra. Az azt megelőző húsz évben önkormányzatoknál és az ingatlanpiacon tevékenykedtem építészként és városfejlesztőként. A beruházás-előkészítés, az építészeti tervezés, a műszaki ellenőrzés és a lebonyolítás széles spektrumát bejártam, sok tapasztalatot szereztem piaci oldalon. Kétségtelen, a gazdasági nehézségek és a háború miatt sok mindent újra kell gondolni, ám a hazai építészetben és építő­iparban egyébként is

Én lehetőségnek is tekintem azt, hogy újraütemezzük a beruházásokat, valamint előtérbe helyezzük a fenntarthatósági, költséghatékonysági szempontokat.

Mire gondol?
Az utóbbi években az állami beruházások száma az összes hazai beruházás 30-35 százalékára emelkedett, ami jóval magasabb a nyugat-­európai átlagnál. Ausztriában vagy Német­országban ez az arány 10 százalék körül van. Nálunk nemzet­gazdasági szempontból fontos volt, hiszen az állam a nagyberuházásokkal tudta segíteni az építő­ipart, a kivitelezőket és az építőanyag-­gyártókat. Azonban újra kell értékelnünk az építészeti minőségről alkotott nézeteinket az állami pénzből megvalósuló beruházások esetében. Egy épület nemcsak akkor értékes, ha drága vagy valamit jelképez, hanem ha hozzájárul a közösség jólétéhez.

A nagyberuházások kapcsán általában a stadio­nokra szokás gondolni.
Amit jeleztem, az a szociális, egészségügyi vagy oktatási beruházások mellett természetesen az infrastrukturális fejlesztésekre is igaz. Ugyanakkor a piaci szegmensben is új időszámítást kezdünk a minőségi és fenntarthatósági szempontok mentén. Nem engedhető meg, hogy egy irodaház úgy használja a település infrastruktúráját, hogy az utca, a kerület, illetve a város közösségének nem szolgáltat semmit. Itt nem csak az adókra gondolok. Ha az épület nem szerves része a közösségnek, ha csak zárványként áll ott, hiába tetszetős kívülről. Másrészt nem elégíthet ki minden használati igényt úgy, ha közben a formájával öncélúságot üzen.

Nézzük a konkrétumokat! „Az összes, az építésügyet, a településkép-védelmet és a műemlék­védelmet szabályozó törvényt felül fogjuk vizsgálni és a magyar építészetről szóló törvényben újrarendszerezni” – jelentette be novemberben Lázár János. Hogyan történik mindez?
Két átfogó jogszabály megalkotásába kezdtünk bele a nyáron. Az egyikkel az állami pénzből megvalósuló beruházások szabályozását gondoljuk újra. A kormány már megtárgyalta, jelenleg a társadalmi vita zajlik, még az év elején a parlament elé kerül a tervezet. A másik folyamat a teljes építésügyi, a kulturális és örökségvédelmi, továbbá a településkép-védelmi törvények több évtizede esedékes átszabását jelenti. Kiegészítések, ráncfelvarrások mindig voltak, ám most alapjaitól nézzük át többek között a műemlékvédelem és az épület­energetika szabályozását.

Miért van szükség új törvényre, s mik lesznek a főbb irányvonalak?
Egészen új szemléletet akarunk behozni, az a cél, hogy az épületek ne csak fogyasszanak, hanem termeljenek is. Minden jól működő rendszernek az alkalmazkodóképesség a kulcsa. Ha az energiatermelés kevés központra koncentrálódik, akkor nagy a biztonsági kockázat, és erős a függés. A vidéki háztartások régen mindent megtermeltek maguknak, ezért élték túl a nehéz időket, tudtak alkalmazkodni a változó körülményekhez, míg a városok védtelenek maradtak. Ez a lényege annak a programnak, amellyel ösztönözzük az otthoni energiatermelést és az ahhoz szükséges korszerű építészeti megoldásokat. Rendszerszinten gondolkodunk: ahogy egy dízeles áramfejlesztőből feltöltött elektromos autó sem felel meg a célnak, úgy azok a szerkezeti megoldások sem, amelyek előállítása környezetszennyező.

Mindezek alapján mit lehet már most tudni, milyen gyakorlati változásokat hozhat az átalakuló szabályozás?
A huszadik század elejétől – nemzetközi és hazai építészeti trendek mentén – exponenciálisan növekedett az új területek beépítése. A hatvanas-hetvenes évek lakótelepei más minőséget hoztak, majd a kilencvenes években az új irodaépületek és lakóparkok nagy száma volt a jellemző. Az utóbbi harminc esztendőben ismét teljes településkép-változás következett be, nemcsak nálunk, az egész térségben. A magánberuházók a helyi adottságok maximális kihasználásával valósították meg a fejlesztéseiket, nyilván a nagyobb profitért. Ahogy arra már utaltam, az építészeti minőség sokszor háttérbe szorult, részben a főépítészek és a tervtanácsok rendszerében kialakult hiányosságok miatt. A szakmai szint megerősítését is célozza majd tehát az új törvény, a tervtanácsi jóváhagyás kötelezővé tételével, adott esetben vétójog megadásával. Három: települési, járási és országos főépítészi szintet határozunk meg, a helyi illetékesek és a beruházók számára is kötelező érvényű döntési kompetenciával.

Az állami beruházások esetében a folyamatban lévő ügyekben sem adható ki építési engedély az Országos Építészeti Tervtanács hozzájárulása nélkül – hangoztatta korábban. Miért?
Az áttekintés során azzal szembesültünk, hogy már a megyei jogú városoknál sem mindenhol működik tervtanács, vagy éppen nem veszik kellő súllyal figyelembe a véleményét. Egy augusztusi kormányrendelettel létrehoztuk az állami beruházások minőségi kontrollját is ellátó, megerősített országos testületet, aminek az az elsődleges célja, hogy ne legyenek ellenőrizetlen építkezések az országban. 2022-ben összesen 371 tervet véleményeztünk, volt mit javítani. A készülő törvény ezt a véleményezési lehetőséget helyezi el a helyi szinteken.

Nem lassítja majd mindez az engedélyezési folyamatokat, s növeli a bürokráciát?
Még Lázár János kancelláriaminisztersége idején vezették be az egyszerűsített bejelentési kötelezettséget az építkezéseknél a gyorsítás, a hatékonyság javítása és a bürokrácia csökkentése céljából. Ezeket a szempontokat megtartjuk, behozzuk azonban a minőségi kontrollt, így az említett eljárásoknál is kötelező lesz a főépítészi hozzájárulás az építési engedélyhez.

tesszük mindezt a minőségi építés garantálásával.

Mikor lesz kész az építészeti jogszabály?
A szakmától érkező javaslatok begyűjtését, huszonhat ország vonatkozó rendelkezéseit és az érintett jogszabályok teljes átvizsgálását nagyjából két hónapja kezdtük el. Az átfogó módosítás első verziója házon belül elkészült, a szakmai nyilvánosságnak pedig terveink szerint legkésőbb februárban mutatjuk be. Megjegyzem, a kapcsolattartás folyamatos a szakmával és a beruházói szférával, ötvennégy szervezettől, kamarától és szakmai csoporttól érkezett javaslatcsomag.

„A 21. századi építészetnek nemzetinek kell lennie, a régi mindig szebb és jobb, mint az új” – ezt is mondta Lázár János. Ebből mi következik?
Értékmentő munkára esküdtünk fel. A hely szellemét mindenütt mértékadónak kell tekintenünk. Az épített környezetünk a kultúránkról árulkodik, akárcsak a magyar nyelv a magyar észjárásról. Kiállunk regionális építészeti kultúránk, hagyományaink védelme mellett. Ma minden magára valamit adó építész így gondolkodik, hiszen a gyökereit senki nem tagadhatja meg. Régen a család együtt épített, akár építész nélkül, mégis mindenki tudta, mihez igazodjon. A falvak egységes képet mutattak. Napjainkban mindent szabályozni akarunk, mégis mindenki különálló világban él. Tehát elsősorban az együttélés kultúráját kell ösztönöznünk. Ennek az építészet nemcsak útjelzője, hanem eszköze is. Lechner Ödön, Kós Károly, Medgyaszay István – nagynevű építészeink a nemzetközi trendek mellett mindig keresték azt, ami egyedi, nemzeti. Ez a felfogás mára majdnem eltűnt, alig lelhetők fel a helyi hagyományainkhoz köthető elemek, pedig ez egy település fennmaradásához is elengedhetetlen. Alapvetően ezen kívánunk változtatni.

Hogyan?
Elsődleges fókuszt helyezünk arra, hogy az ingatlan­fejlesztéseknél a zöldmezős, kifejezetten új építkezésekkel szemben a meglévő városi épületállományt preferáljuk, különös tekintettel a védelem alatt álló épületek felújítására, korszerűsítésére és üzemeltetésére.

Csakhogy ennek általában jóval nagyobb a költsége.
Kétségtelen, így ehhez motivációs eszközöket kell teremtenünk. Kiemelt támogatási rendszert dolgozunk ki az épített örökséggel kapcsolatban, hiszen manapság a műemléki kérdéskör is igen kötött. Egy műemlékhez ma nehéz hozzá­nyúlni, anyagilag nem éri meg. Változás kell, hogy egy műemlék birtoklása ne teher, hanem érték, lehetőség legyen. Persze azt sem téveszthetjük szem elől, hogy az új használat harmonizáljon az eredeti funkcióval, egy templomból ne legyen mulató, egy kastélyból ne csináljanak irodaházat.

Apropó, műemlékvédelem: mit gondol a homlokzat meghagyásával, de az épület elbontásával járó beruházásokról?
Racionalizálásra van szükség. Sem a szigorítás, sem az engedékenység önmagában nem jó megoldás, minden épület esetében fel kell mérni a védettség szintjét. Minden válaszfalat nem kell megvédeni, ám ha a belső szerkezet is értéket képvisel, akkor amit csak lehet, meg kell menteni belőle. Az értékőrzés nem kizárólag a homlokzatra terjedhet ki, az enteriőrt, a működési elvet is védenünk kell, hiszen egy adott korszak lenyomata, s nekünk, ma élőknek is inspirációként szolgálhat.

A motiváció jelenthet anyagi kompenzációt is az adott beruházó számára?
Abszolút. A törvény konkrétan azt mondja majd ki, hogy Magyarországon új zöld terület beépítésére ne legyen lehetőség, hogy ne terüljenek szét tovább a városok, álljon vissza a városokat körülvevő zöld gyűrű 1938-as törvény szerinti védelme. Ne túlzsúfolt, túlépített külvárosokkal és üres, elhanyagolt belvárosokkal találkozzunk. A belterületté nyilvánított területek tekintetében még rengeteg a tartalék, csak a budapesti agglomerációban két, két és fél millió négyzetméternyi beépíthetőségről beszélünk. Ide lehet továbbra is építkezni, de azt akarjuk szorgalmazni, hogy az építőipar a meglévő állományra koncentráljon inkább. Ennek érdekében rugalmasabbá tesszük a szabályozást, és anyagi támogatásokban is gondolkodunk: közvetlenül vagy adó- és járulékkedvezményeken keresztül. Így reményeink szerint 2030-ra a hazai műemlékállomány jelentős részét rendbe tudjuk tenni.

Hány ingatlant érint ez nagyjából?
Több kategória van. Tizenkét-tizenhétezer ingatlan áll országos védelem alatt, helyi óvás alatt jóval több, ráadásul vannak még e körön kívül is értékes épületeink. Mindezen túl kihasználásra várnak a barnamezős részek, régi ipari létesítmények és üzemek, amiket ugyancsak fejleszteni szeretnénk. Tudjuk, itt is kötelmek és pluszköltségek, rekultivációs terhek merülnek fel, ám igyekszünk beépítési engedményeket és támogatási elemeket nyújtani a magánbefektetőknek.

A közelmúltban indult már ilyen kormányzati kezdeményezés. Arról mit lehet tudni?
Ezzel a kérdéssel régóta foglalkozik a szakma, számos szempontot vizsgálni kell az esetleges hasznosítás mérlegelésekor. A korábbi évek aktív építőipari hullámának csúcsán a kormány bizottságot hozott létre a rozsdaövezetek áttekintésére. Ezt a törekvést folytatjuk most a hazai területek pontos képének nyilvántartásával és az országos kataszter létrehozásával.

Nagy viták voltak az előző évtizedben a műemléki épületek visszaépítése körül, leginkább a budai Vár kapcsán. Ebben lehet változás?
Valóban, talán a legnagyobb szakmai viták éppen a helyre­állítás és a visszaépítés miatt alakultak ki. Az én álláspontom az, hogy egy visszaépítés akkor megfelelő, ha anyaghasználatában és kialakításában is történetileg hiteles, egyúttal a társadalmi igényeknek és a hosszú távú fenntarthatósági kritériu­moknak is megfelel. Természetesen több történelmi idősíkot is meg kell vizsgálni ilyenkor. A Vár nemzetünk központja, épített szimbóluma. Ott nem csupán egy régi korszaknak megfelelő visszaépítés zajlik, hanem az egykori rangot helyreállító, Hauszmann Alajos nevével fémjelzett épületeké, amiket a második világháború, majd a kommunista rezsim idején kezdeményezett elbontások számoltak fel. Minderre jó, nemzetközi szinten is ismert és gyakorolt viszonválasz született a korábbi építészeti örökség korhű megvalósításával. Hangsúlyozom: ezeknél az épületeknél ismeretes a pontos tervdokumentáció, hiteles felvételeink is vannak róluk, így nincs akadálya a szakmailag is vállalható visszaépítésnek.

Mit gondol a kortárs építészetről?
A szakma megfelelően használja a kifejezést, ami arra utal, hogy mai eszközökkel, anyaghasználattal, felfogással és stílus­jegyekkel valósul meg egy épület. Viszont a felhasználók vagy a nem szakmabeliek a kortárs kifejezés alatt sokszor a rosszul sikerült épületeket, a pusztán gazdasági érdekből felhúzott dobozházakat értik, ezt kell tisztába tenni. Legyünk büszkék a mostani tudásunkra és teljesítményünkre is! Ehhez arra is szükség van, hogy a társadalomban is erősítsük az építészettel kapcsolatos ismereteket, a tudatosságot. Napjainkban is vannak kiugró, világszínvonalú teljesítményeink, jó kezű, nagy képzelőerejű építészeink.

Ezt a folyamatot elindítottuk, sokat léptünk előre, az érintett intézmények képviselőivel az egyeztetéseket elvégeztük. A hazai építészet megújítása elkezdődött.

Nyitóképünk illusztráció. A képen egy munkás látható a székesfehérvári Szent István Király Múzeum új épületrészének építésén 2021. október 20-án. Az Árpád-ház Program keretében újul meg és bővül ki az épület. A 21. századi múzeumi tér kialakításához csaknem 5,5 milliárd forintos támogatást biztosít a kormány, amelyet a város 189 millió forinttal egészít ki. Fotó: MTI/Vasvári Tamás