Rap a birkahodályban – itt a Larry, a Borsodból induló magyar rapfilm

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

Nem, ez nem lehet a magyar valóság. Az ember zsigerei tiltakoznak a szokásos filmes-belemagyarázós általánosítás ellen, amely egyszerre fakadhat a késő kádári lábvíz-szociológusok fotellázadásának örökségéből – talán Ferge Zsuzsa mondta egyszer egy interjúban, hogy azért is foglalkoztak annyit a cigánykérdéssel, mert így a szocialista rendszer egészének disznóságaira is rámutathattak azon keresztül – és a legmarginalizáltabb csoportok kényszer-esztétizálásából, mintha holmi kvótára menne a dolog, és cél lenne, hogy lehetőleg egy személyben legyen kipipálva minél több hendikep.

A Larry, Bernáth Szilárd új mozija azért szerencsére nem áll meg itt. Óriási világmegfejtést azért nem érdemes a filmtől várni, de határozottan jó, hogy például bepillantást enged egy általunk kevéssé ismert világba azzal, hogy főhőse, a huszonegy éves Ádám (Vilmányi Benett) juhász. (Külön misét megérne, hogy a fülszöveghez felhasznált „juhpásztorként tengődik” kitétel hogy csöpög a városi kolonializmustól.)

Vagy hogy Ádám édesapja –

– elviekben gyógyult alkoholista, akit valami neoprotestáns félszekta-félegyház segített ki korábbi állapotából, noha a búvópatakként fel-felbukkanó erőszak egyszerűen velejárója a csonka család történetének.

S hogy legyen benne némi csavar is, Ádám szégyellős, és erősen dadog. Ebbéli korlátai sokáig akadályozzák abban, hogy normális emberi kapcsolatokat építsen ki, vagy hogy megvédje igazát akkor, amikor azzal vádolják, hogy a rábízott juhokat hajtva betörte egy autó lámpáját. Csupán akkor tudja levetkőzni dadogását, amikor rappel – akkor se mindig.

A film előzetese

„Ettől sem leszek ép” – a félmondat, amit Ádám a károsult autó gazdájának egy mondatából csen el és alakít át, sokatmondóan kíséri végig a történetet, erőteljes refrénné duzzad, ahogy megszületik körülötte a szöveg, a dacos szembenézés, először a hídlábnak üvöltve, majd az újdonsült, főleg roma rappercimborák között, a panellakás-stúdióban, a kocsmában, a gyárromok között és a putriban.

Ádám általában belesül a saját szövegébe, mégis elnyeri a helyi banda támogatását, amely benevezi egy országos tehetségkutató műsorba is – a továbbiak az ezért való külső és belső küzdelem jegyében telnek –, kár, hogy ebből a bandaközegből inkább csak benyomásokra futja; ellenben szerencsés, hogy a rendező nem akarta a kötelező rasszizmusszálat belehúzni a történetbe.

Ám ha már magyar valóság: a film nézése közben

Amikor Larry – akit többnyire a birkahodályban, szegényes szobájában vagy a romák közegében látunk – apjával együtt inget húz az isten­tiszteletre, vagy amikor a fiatalember bebuszozik Ózdra, amelyre valóságos metropoliszként tekint, egyszeriben végtelenül szerencsésnek tűnnek azok a kisgyerekek, akik ugyanitt a nyolc-tíz emeletes panelházak erkélyein ugrálnak egy vágóképen, a harminc négyzetméteres Kádár-­kaptárak, vízzel, fűtéssel, ronda tapétával pedig a kényelem netovábbjának.

A film működik, bár első blikkre az ötlet úgy hat, mintha A király beszédét valaki összegyúrta volna a 8 mérfölddel, és legurította volna Borsodba. Mégis közben életre kel ez az egész, elsősorban a nem mesterkélt, működő dialógusoknak és a színészi játéknak köszönhetően.

Ha nem túl elcsépelt így fogalmazni: talán azért, mert ez a film mer önmaga lenni, s még a befejezés sem rontja el azzal, hogy a hepiend vagy a nagy magyar tragédia csábító gyümölcséért nyúl. És persze nem, nem ez a nagybetűs magyar valóság – de része annak.

Larry.

Bernáth Szilárd filmje, 2022. december 1-jétől a mozikban

Fotók: Mozinet