Geopolitikai vakság

Szalai Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

2021. augusztus 30-án, húszévnyi afganisztáni jelenlét után hagyta el Kabult az utolsó amerikai katona. Az Egyesült Államok történetének leghosszabb ideig tartó háborúja egyértelmű kudarccal ért véget, a talibán megújult erővel vette vissza a hatalmat, vagyis a demokrácia­export ismét sikertelen volt. Az afga­nisztáni kivonulás mégsem jelenti az USA beavatkozáspárti külpolitikájának végét, sőt Joe Biden elnöksége alatt új erőre kapott a második világháború óta meghatározó doktrína. Ismét olyan nyilatkozatokat hallhatunk, amelyek a progresszív liberalizmus értékeinek terjesztését tűzik ki célul. Éppen a minap ígérte meg Irán felszabadítását a hamarosan nyolcvanadik születésnapját ünneplő elnök, s az orosz–ukrán háború pergőtüzében is több vasat tart Washington.

A világhírű politikai gondolkodó, az amerikai John J. Mearsheimer 2018-as könyve, A nagy téveszme írásakor még nem tudhatta, hogy a 2020-as évek valóban a háború évtizedét hozzák el immáron Euró­pába is. Ám arról egészen világos képe volt négy évvel ezelőtt is, hogy a liberális hegemóniára törekvő külpolitika csakis egypólusú világban értelmezhető, s abban is sokkal inkább háborúságot szül, mintsem hogy a hőn áhított világbékét teremtené meg. Úgy látja, a progresszív liberalizmus társadalommérnöki vízióval fordul saját polgárai felé, toleranciára nevel, de közben intoleráns mindazzal szemben, ami alááshatja hatalmát. Az egyik fő ellenlábas a nacionalisták csoportja, hiszen ők határokban és nemzeti önrendelkezésben gondolkodnak, szemben a progresszívekkel, akik a szabadságjogok egyetemességére hivatkozva nem ismerik sem az országhatárokat, sem a szuverenitást, ráadásul szent kötelességüknek tartják, hogy ahol az állam lábbal tiporja a polgárok jogait, ott megjelenjenek, és nyomást gyakoroljanak – akár fegyverrel is. Mearsheimer szerint ezért is eredményez sokkal több konfliktust a liberális doktrína, mint például a defenzív realizmus, amely szerinte az Egyesült Államok számára ideális jövőbeli külpolitika lehetne. Hegemóniát
egyetlen nagyhatalom sem érhet el liberális eszközökkel, a többpólusú világrendben az USA egyenesen klasszikus realista lépéseket tesz még annak ellenére is, hogy magát a szabadelvű értékek keresztes harcosaként állítja be. Utóbbira kizárólag azért van szüksége, hogy a nemzetközi közösség színe előtt megőrizhesse morális felsőbbrendűségét.