Kiközösítés

Miközben minden politikai erő – nemzeti és globális méretekben – igyekszik a napi politikai harcokat sikeresen megvívni, azzal már jóval kevesebben törődnek, hogy milyen politikát kellene követni, azaz milyen átfogó célokat kell megfogalmazni. A demokratikus hevesség légkörében a szereplők gyakran észre sem veszik, hogy az egyes kérdésekben kifejtett álláspont vagy törvényhozási szavazat minden pártot politikaképzési folyamatba kényszerít. Valódi politikájuk azonban csak azoknak a szereplőknek van, akik képesek tágabb, világszintű összefüggések megértésén keresztül a konkrét helyzethez igazodó, a valódi szükségleteket felismerő és a politikai közösséget összekovácsoló célokat megfogalmazni. Annak, aki képes idáig eljutni, nagy esélye van a politikai hatalmat hosszabb időre magánál tartani, a saját közösségét vezetni. Vannak nemzetek, amelyeknek a politikája egyben birodalmi szándékokat is magában foglal.

Az amerikai elnök minden lélegzetvétele befolyásolja a világ sorsát. Nincs olyan szempont – gazdasági, katonai, kulturális –, amelynek ne az Egyesült Államok lenne a haszon­élvezője, ha az elnök jó döntéseket hoz. Jelenleg éppen Európával szemben – de az Európai Unió támogatásával – az amerikaiak a legnagyobb haszonélvezői az orosz–ukrán háborúnak. Amerika mindig is pragmatikus volt, Európa pedig inkább ideologikus. Amerikának van identitása, Európáé zavaros. Európa identitása hiányosságait a politikai üldöztetés ősi eszközével, a kiközösítéssel próbálja pótolni. Oroszországot régóta a kiközösítés sújtja, mintha sosem lett volna kultúrájában európai. A vizsgatétel így hangzik: az EU tényleges politikai szereplő-e (beleértve gazdasági és kulturális erejét), vagy az USA-nak alávetett úgynevezett második számú nyugati birodalom, amely nem képes defi­niálni, hogy kelet irányában hol is van a határa? Most éppen Ukrajnánál.

Mert mi is Oroszország? Ez az ország és nép reprezentálja Európának azt a lekicsinyelt alternatív konzervatív nézetvilágát, miszerint a Nyugat a modernség téveszméit képviseli, egyedül az egyén kényelmének rendeli alá minden döntését; ezzel szemben az orosz kultúra és politika immár több száz éve a modernség legkonzervatívabb felfogása. Mi a különbség? A Nyugat szerint minden modern cél helyes, s ezt osztják a nyugati konzervatívok is, csak szerintük lassabban kellene elérni a célokat; az orosz típusú modernségfelfogás szerint a modern­ségnek már a céljai is helytelenek, mert a közösség előnyt élvez az egyénnel szemben, a kereszténység lényege nem az ember istenné válásának elősegítése, továbbá a morál és a hit fontosabb, mint a gazdasági-­technológiai fetisizmus és a modern racionalizmus. Aki pedig a nyugati perspektívára csak kérdést is mer feltenni, azt kiközösítik. Orosz­ország többször nekirugaszkodott a történelme során, hogy nyugatiasodjon, de mindig visszautasításba ütközött.