„Én még láttam a régi természetet” – Lányi András Karátson Gábor-könyvéről

2022. szeptember 26. 06:56

A Karátson-féle „egyben látás”, az azóta ezerszer kisajátított és megcsúfolt „zöldgondolat” soha nem volt időszerűbb. Győrffy Ákos írása.

2022. szeptember 26. 06:56
null

Győrffy Ákos írása a Mandiner hetilapban

 

Azt a holdbéli tájat soha nem lehet elfelejteni. A Nagymarosnál megkezdett, majd otthagyott és később szétszedett gátat. Nem mintha gyerekként ne tetszett volna. Sokat jártam oda a haverjaimmal. Azt már akkoriban is hallottam, hogy sokaknak nem tetszik, amit a Dunával műveltek. De olyasmiket is hallottam, hogy jól van ez így, és mostantól ingyen lesz az áram. De tizenkét-tizenhárom éves gyerekként a fene se törődött az egésszel.

Mindez most egy könyv kapcsán jutott eszembe. Lányi András írt egy könyvet.

Karátson Gáborról, az író-képzőművész-filozófusról, akit a legtöbben talán a bős–nagymarosi vízlépcső kapcsán ismernek, és aki a Duna Kör egyik alapítója volt.

Fotó: Mandiner-archív
Fotó: Mandiner-archív

 

De ez a könyv nemcsak Karátson Gáborról szól,

hanem egy életforma, egy szellemi minőség elsiratásáról is.

Karátson sok mindennel foglalkozott, írt esszéket és regényeket, festett, fordított. Semmit nem csinált fél gőzzel, a Duna ügye pedig a legmélyebbről érintette. Tágasan gondolkodott, a szellemit nem választotta el a természetitől. Számára az értelmiségi lét, a művészlét nem csupán azt jelentette, hogy elvagyunk a magunk kis köreiben, legendás házibulikon osztjuk az észt, és közben a magunk kis érvényesülésén kívül a világon semmi nem foglalkoztat minket.

A Kelet kultúrája már gyerekkorában nagy hatással volt rá. Édesanyjától 1944 karácsonyára kapott egy albumot, amelyben régi kínai metszetek reprodukciói voltak. Ez már önmagában rendhagyó ajándék. Úgy tűnik, édesanyja – akit néhány héttel később megölt egy eltévedt repeszdarab – valahogy előre megérezte fia buddhizmus és taoizmus iránti érzékenységét.

1956-ról mint életének legfontosabb élményéről beszélt és írt számos alkalommal.

A forradalom transzcendens élménye, majd a rá következő szürke és reménytelen évtizedek alatt a befelé élés, a lelki és szellemi tájak bejárása, nagyjából ez volt Karátson életének tengelye.

És persze a Duna, a teremtett világ szépsége fölötti szakadatlan csodálkozás.

„Én még láttam a régi természetet! Érdekelne, hogy ezt valamely fölényes intelligenciájú démon számította-e így ki? Hogy pont én járjak így; mert az még soha, egyetlen nemzedékkel nem esett meg, soha még a földtörténet folyamán, ami most velünk, hogy rövid földi életünk elmúlása a nagy természet keserves kínhalálával egybeessék…” – írja az Ulrik úr keleti utazása avagy A zsidó menyasszony című regényében.

Írói és festői életműve jelentőségéhez képest kevéssé ismert, de ebben sincs semmi meglepő. Lányi András ebben a könyvben számos érvet hoz fel amellett, hogy miért lenne érdemes mégis olvasni a műveit. De mindezt úgy teszi, hogy közben a mondatai mögött érezni, hogy ő maga sem hisz ebben igazán. Talán nem is akart mást, mint emléket állítani barátjának, de azzal a tudattal, hogy ez a fajta „hevület”, ez az érzékenység, ez a minden irányba nyitott, folyamatos szellemi készültség ma már csak igen keveseknek jelent valamit. 

ahogy a fülszövegben olvasható. De miként már utaltam rá, ez csak részben igaz. Lányi András a barátról szólva óhatatlanul önmagáról is beszél, s ebben a beszédben az olvasó a kiábrándultság jegyeire ismer. A természetrombolás, az ökoszisztémák agóniája, az újra és újra fellángoló háborús konfliktusok látványa tényleg nem boldogító tapasztalat. S a természet pusztulásával együtt mintha eltűnt volna a világból egy emberi minőség is. Nevezetesen a klasszikus értelemben vett értelmiség, a nyitott, művelt, érzékeny és cselekedni képes ember. Karátson ennek a típusnak volt az egyik utolsó képviselője.

Az idei nyár megmutatta, mire számíthatunk a jövőben. Ne legyenek illúzióink.

A Karátson-féle „egyben látás”, az azóta ezerszer kisajátított és megcsúfolt „zöldgondolat” soha nem volt időszerűbb. De talán nem árt tudni, hogy a valódi zöldgondolat nem más, mint annak belátása, hogy – Karátson szavaival – „mindennek buddha-természete van”.

Az ebből adódó kérdés, amit Karátson Gábor ránk hagyott, ma talán nyugtalanítóbb, mint valaha: „hogy ha ez így van, márpedig így van, hogyan lehet a világ akkor ennyire rettenetes?” 

 

Lányi András: Karátson Gábor. Kortárs Könyvkiadó, 2022

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2022. szeptember 26. 15:27
Erre az arcra emlékszem.
nyugatiszél
2022. szeptember 26. 11:52
Bocsánat, de nem ez a Lányi-Karátson féle társaság vitte bele Magyarországot a bősi kudarcba? A szlovákok nem fogják elterelni a Dunát, stb.
Csakislovacska
2022. szeptember 26. 10:29
Igen.Mint mindig most is lényeglátó írást kaptunk Győrffytől.Nincs fontosabb mint a felismerés,hogy a Teremtett Világ,az Élő Rendszer nélkül semmik vagyunk,vagyis még semmik se! Újra kell fogalmaznunk a kapcsolatunkat a világgal,paradigmaváltást kell végigvinnünk elsősorban önmagunkon.Ha nem tesszük meg mi,megteszi a Világ velünk.A jelenlegi helyzetet elnézve már el is kezdte. A jó hír,hogy a Teremtő Szándék felismerésével,a helyes úton elindulással minden eddigi rossz folyamat megfordítható,mivel így van megalkotva. A dolgok természete,a nagy alapok(levegő,víz,tűz,föld,fény, gravitáció és szerelem)örök törvény szerint működnek. Röviden: Kiegyenesítették a Tiszát,de újra kanyarogni fog. Mert ez a Természete:))))
ittésmost
2022. szeptember 26. 09:16
Az Egy látása a materializmus nyomulásával veszett el. Mert az Egy - a mi az ókori görögöknél és az újplatonikusoknál istenszinonima volt - úgy tud egy lenni, hogy a megismerésben az alany a tárggyal egy marad. Ez intuitív pillanat, katartikus élmény, ihletet adó - Karátson festményei ihletből születtek. A materialista belemerevedik az alanyi-tárgyi dichotómiába, ő azt hiszi "objektív" valóságot lát, tudattól függetlenül. Csakhogy ezt mindig egy tudat mondja. El is feledkezik idővel az alanyról. Holott a megismerés során keletkezik az alanyi-tárgyi kettősség. A megismerés az első (a "Látó") - az válik ketté: alanyra és tárgyra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!