A rémisztő engedékenység kora

Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.

John Updike magyarországi kultusza ismeretében meglepő, hogy van még munkásságának olyan darabja, amit nem adtak ki nálunk, az Emlékek Gerald Ford elnökségéről című, 1992-ben megjelent regényt olvasva azonban érteni véljük, miért maradt ki a magyar megjelenések sorából. A könyv ugyanis címe dacára vajmi keveset foglalkozik a Richard Nixon lemondása és Jimmy Carter megválasztása közötti két és fél éves intermezzóban elnöklő Forddal és a vele kapcsolatos politikai játszmákkal, viszont annál részletesebben eleveníti fel egy elődje, James Buchanan életét, akit nemhogy a magyar olvasó, de még az amerikai sem igazán ismer. Pedig nem jelentéktelen időszakban került a Fehér Házba: ő volt az utolsó elnök, aki a polgárháború 1861-es kitörése előtt kísérletet tett arra, hogy egyben tartsa a rabszolgatartás kérdése és a gazdasági érdekkülönbségek mentén kettészakadni készülő Egyesült Államokat. Az északi Pennsylvaniából származó, de a déliekkel szimpatizáló Buchanan megrögzött középutas volt egy korban, amikor a középút egyszerűen nem vezetett sehová; az utolsó pillanatig igyekezett megtalálni a mindkét félnek elfogadható kompromisszumot – hiába. Történészek az egyik, ha nem a legpocsékabb amerikai elnökként tekintenek rá, Updike viszont megpróbálja láttatni a jó szándékot a tehetetlenség mögött. Pontosabban regényének narrátora, egy New Hampshire-i leányfőiskola történelemprofesszora, Alfred Clayton, akit egy történésztársaság folyóirata kér fel a Ford-elnökséggel kapcsolatos reflexiói lejegyzésére, ám ő ehelyett zűrös hetvenes évekbeli magánéletéről mesél, el nem készült Buchanan-könyve részleteit is bele-beleszőve az elbeszélésbe.