Régi idők karácsonyai

Nizalowski Attila írása a Mandiner hetilapban.

A karácsonyba két ok miatt szokás belekötni. A kommercializálódás kiöli belőle a jóságot, a fenyőállítás pedig nem magyar szokás, csak nemrég vettük át a németektől. Van némi igazság ezekben, ám nem a lényegről szólnak. A karácsony ugyanis évszázadokig kettős arcú volt, a vallásos mellett volt egy pogány oldala is. A történet onnan indul, hogy a téli napforduló, azaz a természet újjászületésének, a megváltás reményének az ünnepe az ókori naptárak szerint december 25-ére esett. Libériusz pápa csak 354-ben rendelte el, hogy Jézus születésének napját szintén meg kell ünnepelni e napon – a még mindig népszerű Mithrász napisten kultuszát kívánta megtörni.

A látványos téli ünnephez minden korban bőséges lakoma és ajándékozás tartozott. Ovidius szerint a rómaiak a calendae ianuariae során házukat zöld ágakkal díszítették, jókívánságokkal köszöntötték egymást, arannyal bevont gyümölcsöket, fügét, mézet, süteményt és szerencsehozó gallyakat adtak egymásnak. Még a rabszolgák is köszöntötték uraikat, akik ajándékkal viszonozták azt. A Mithrász­kultusz egyes elméletek szerint az ősmagyar vallásra is hatott. Ebből alakulhatott ki a koledálás szokása, ami még száz éve is dívott. Emlékét ma már csak a kalandor és a rosszízű koldulás szó őrzi, és néhány regösének, amely a karácsonyi-újévi kalendák alkalmával sebes vízben gázoló „csodafiúszarvasról” szól.

Öntudatlanul ma is tartjuk a pogány újévi – társadalmi kapcsolatokat erősítő ajándékozás – szokását. Ilyen az ügyfeleknek vagy a munkavállalóknak szóló kedveskedés, bár ezt már Mikulásnak, Télapónak és más gyermekded ajándékosztónak tudjuk be. A régi reklámokban pedig azért olvasni a „karácsonyi-újévi ajándék” kifejezést, mert ők még megkülönböztették a kettős jelleget. Persze így az ajándékozás napja sem volt annyira kötött, mint ma, akár 27-én is lehetett osztani.

A karácsonyi ajándék viszont valóban családi szokás: a 17. századtól alakult ki a nagycsalád bomlásával és a kis család erősödésével, miközben a gyermek szerepe megnőtt. A 19. század elején még főképp ők kaptak ajándékot, a felnőtt családtagok körében később lett általános. Velünk együtt az angol és a francia nép is átvette a fenyőállítás szokását a németektől, a mikulásvirág, a ciklámen, a karácsonyi kaktusz és a fekete hunyor (karácsonyi rózsa) pedig fontos ünnepi dísznövény lett.

A 19. század derekán még nem volt állami mecenatúra. A szociális eszme azonban valamennyi társadalmi réteg gondolkodását áthatotta, és a lapok rendszeresen közölték, hogy ki és mit adományozott. Iskolák, kórházak, szeretet­házak létesültek közadakozásból, főleg a szükséghez és nem az ünnephez igazodva. Ezek voltak azon alkalmak, amikor a szabósegéd egy lapon szerepelt a vármegyét igazgató gróffal.

Régi történetekre bukkanhatunk az archívumokat bújva. 1838-ból erről olvashatunk: „Fanyar és kínos érzelmekkel döbbenti meg az erényes férfikeblet azon borzasztó látmány, midőn több vétekbe süllyedteket, vad indulatú cinkosokat, s könnyelműség vagy elcsábítás által bűnáldozattá fajultakat szemlél csörgő vasba verten s néhány ölnyi térbe szorítva…” Szóval karácsonyra összedobtak egy dologházra valót kedves eleink a börtönlakóknak, mondván, hogy „józan oktatás s foglalatosság által kell elfojtani a gonosz irányú tanakodás magvát”. 1843-ban cseh szegényeknek gyűjtöttek. 1848 karácsonyán a Közlöny közölt egy listát az adakozókról: sokak mellett Gellért Erzsök egy gombolyag madzagot, Boza Pap Mihály inget, gatyát, Szabó András ócska kendőt, Halapi Mátyásné egy ruhát küldött a honvédeknek.

Egy 1851-es hír hatvan, név szerint felsorolt adományozónak üzente meg, hogy a szép tehetségű Radimeczky Feodora színésznővé képzése sikeresen halad. Sajnos további képzési hír nem jött Feodoráról. Dabason viszont áll egy Radimeczky nevű csinos fogadó ma is, vagyis a papa „kiképzése” azért jól sikerülhetett. 1851-ben Dunaszekcsőn méltóságos Besán Franciska asszonyság, született Frank, Istenben boldogult Besán Imre cs. és kir. tábornagy özvegye 300 forintot utalványozott a húsz legszegényebb, de szorgalmatos iskolás gyermeknek, aki téli ruhák hiányában szenvedett. 1853-ban valaki egy vagyont, 40 forintot juttatott a pesti bölcsődének.

A családi ünnep koreográfiája a kiegyezés korszakára alakult ki. Ekkor már nem csak gyermekünnep volt a karácsony, fenyőfát állítottak aranyos dióval és illatos mézeskaláccsal. A legfukarabb is jótékonykodott. A családok „dús asztal körül enyelegtek” az elhunytakra is emlékezve. Magyar találmány volt a szaloncukkedli, amely szirupfőzéssel, fondant-nyújtással, ízesítéssel, formázással készült. Csak cukor és víz kellett hozzá, illetve kakaópor, kávé, citrusfélék, rum, likőr, de bonyolult munka volt, s a siker kérdéses. Persze az ajándékok másfélék voltak régen, de luxus akkoriban is létezett. Egy karácsonyi hirdetés Jókai mellett Tacitus „tanulságos és szórakoztató” művét ajánlotta gyerekeknek. Egy férfiaknak szóló meg magyar, ausztriai és francia pezsgőket, puncsesszenciát, finom asztali és csemegeborokat.

Ma már, mint ismeretes, a karácsony ünnepe is támadás alatt áll, több oldalról. Svédországban már 1970-ben mozgalom indult a karácsony „dezilluzionálásáért”, s a mai ideológiai hadjáratokat már nem is kell részletezni. Itthon is vannak, akik a „karácsonyi hercehurcát” hazugságnak, tömény illúziónak ítélik a „felcicomázott fától a szerető családi összeborulásig”. Van hát mire vigyáznunk, mielőtt kiveszik ünnepünkből a pogány és keresztény életöröm.

Nyitóképen: Karácsonyi családi fotó 1906-ból. Fotó: Fortepan / Adományozó: GGAABBOO