Mi kell a világszínvonalhoz? – újabb részletek a felsőoktatási modellváltásról

Szalai Laura írása a Mandiner hetilapban.

Ősztől a hallgatók hetven százaléka folytatja tanulmányait az új modell szerint működő, alapítványi fenntartású egyetemeken. Az átalakítás az intézmények túlnyomó többségében zökkenőmentesen lezajlott, egyedül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen váltott ki heves ellenállást a döntés. Ugyan eleinte Pécsett és Szegeden sem volt egyértelmű, hogy megszavazzák a modellváltást, végül mindkét egyetem mellette döntött.

Az ellenzék szerint belehajszolták az intézményeket a változásba, és a Fidesz lényegében megszállta őket, hogy az esetleges kormányváltás után is jelen maradjon a felsőoktatásban. A kormány viszont azt állítja, hogy az egyetemek többsége maga kérte a fenntartóváltást; az új modellben erősödik az autonómiájuk, és nő a versenyképességük. Emellett hangsúlyozzák, hogy a következő években mintegy 1500 milliárd forintból fejlődhet a magyar felsőoktatás, ezáltal világszínvonalú intézményekben folyhat majd az oktatás. Mégis, mi akadályozta idáig az intézményeket, és milyen megoldást nyújthat a meglévő problémákra a modellváltás? Összeállításunkban áttekintettük a felső­oktatás helyzetét.

Idejétmúlt irányítási struktúra 
Alacsony hatékonysággal működő ágazat képe rajzolódik ki, elég, ha a bolognai rendszer kritika nélküli átvételére, a tömegképzés érdemi kontroll nélküli támogatására, a munkaerőpiac igényeitől való eltávolodásra, a felsőoktatási autonómia hibás értelmezésére vagy az intézményi integráció és a képzési szerkezet átgondolatlan kialakítására gondolunk – ez a korántsem pozitív diagnózis a kormány Fokozatváltás a felsőoktatásban című szakmai stratégiájában jelent meg. Utóbbi első változatát 2014-ben hozták nyilvánosságra, később felülvizsgálták a dokumentumot.

A 2016-os elemzés kimondta, hogy a valódi jövőkép nélküli, az intézményi működés részleteiben elvesző vagy pusztán újabb és újabb formális reformokra építő oktatáspolitikák tévútra vezették a hallgatókat és az intézményeket egyaránt. A dokumentum további problémaként jelölte meg, hogy a hallgatókat az intézmények nem állítják igazi kihívások elé, és a közeg sem kellően motiváló, emiatt sokan a megfelelő ismeretek és/vagy diploma megszerzése nélkül hagyják el az egyetemet. Az intézmények valódi verseny és teljesítménykényszer nélkül működnek, adminisztrá­ciójuk bürokratikus, és számos szempontból idejétmúlt 
az irányítási struktúrájuk.

A stratégia egyúttal kijelölte a 2030-ra elérni kívánt célokat, amelyek közt szerepelt, hogy a jövőben a felsőoktatás minden résztvevője, a hallgatók, az oktatók és az intézmények egyaránt a versenyhelyzet motivált szereplői legyenek, így sarkallva őket jobb teljesítményre; a magyar felsőoktatás európai minőségű szolgáltatásokat kínáljon a társadalom és a gazdaság számára; az oktatási rendszer alkalmazkodjon a demográfiai trendekhez; és az intézmények hatékonyan és eredményesen működjenek.

A hiányosságokra az ellenzék is rendszeresen felhívta a figyelmet: például 2017-ben Hiller István volt szocialista oktatási miniszter egy Palkovics László oktatási államtitkárral folytatott vitán felrótta a kormánynak, hogy száztízezerrel csökkent a felsőoktatásban tanulók száma, ami annak is tulajdonítható, hogy a magyar fiatalok elmennek külföldre tanulni. Kunhalmi Ágnes MSZP-s oktatáspolitikus pedig a Republikon egyik 2018-as vitáján arról beszélt, hogy a felsőoktatás minősége fokozatosan romlik, és a világ ötszáz legjobb felsőoktatási intézményét összesítő listán évek óta egyetlen magyar egyetem sem szerepel. Szerinte az ország csak úgy kerülhet ki a félperifériáról, ha magasabb tudású szakembereket képezünk. Ugyanezen a vitán a felsőoktatás aktív szereplői is megnyilvánultak: Szolcsányi Péter, az ELTE ÁJK hallgatói önkormányzatának alelnöke azt mondta, amíg az állam tartja fenn az egyetemeket, addig gazdaságilag nem tudnak teljesen függetlenek lenni.

Az utóbbi években oktatási szakemberek is rávilágítottak a hiányosságokra. Polónyi István oktatáskutató, közgazdász 2016-ban a Népszabadságnak kifejtette: ahhoz, hogy magyar egyetemek is szerepelhessenek a világ legjobbjai közt, több forrást kellene fordítani a felsőoktatás fejlesztésére, például jobb, nevesebb oktatók elcsábítására. Polónyi szerint a legnagyobb gond a pénzkérdésen kívül, hogy a közép-európai felsőoktatás nem a versenyszellemre épül. Az Egyesült Államokat hozta ellenpéldaként, ahol természetes, hogy egy Nobel-díjas oktató többet keres, mint a többi tanár, ami azért is normális, mert egy híres szakember mágnesként vonzza a diákokat. „Amíg azonban itthon nincs versenyhelyzet, és egységes bértábla szerint kapják az egyetemi tanárok a fizetésüket, jelentős változás nem várható” – hívta fel a figyelmet a lapban.

A felsőoktatás reformjára tehát évekkel ezelőtt megérett az idő, érdemi előrelépés azonban inkább a gazdálkodás területén született a kancellária-rendszer 2014-es bevezetésével és a ppp-konstrukciók kiváltásával. (A ppp lényege, hogy az építést magánbefektetők finanszírozzák, az állam pedig húsz-harminc év alatt törleszt, és csak ezt követően lesz tulajdonos.) Tény, az Állami Számvevőszék idei jelentésében arra jutott, hogy a képzési szerkezet koncentrációja javult, a duális képzésekben tanulók és a külföldi hallgatók aránya nőtt, ám megállapította azt is, hogy a fiatalok között csökkent a diplomások aránya, a képzésekből lemorzsolódók száma stagnált, valamint a hallgatói sikeresség javulását támogató eszközök, így a fenntartói bemeneti és kimeneti kompetenciamérések nem valósultak meg.

Sajátos magyar modell
Ebben a helyzetben indult el a modellváltási hullám, elsőként a Corvinuson 2019-ben, majd utána meglehetősen rapid módon a többi, csatlakozó egyetemen. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszter­helyettese a Mandinernek hangsúlyozza: a Corvinus esetében hamar látszott, hogy a változás jelentős dinamikát vihet az intézmény életébe; a kuratóriumba olyan személyek kerültek, akik elkötelezettek az egyetem jövője iránt. Új vállalati, társadalmi kapcsolatok, fejlesztési tervek jelentek meg, újfajta vezetői szemlélet alakult ki. Ezért döntött a kormány arról, hogy további intézmények előtt is megnyitja a modellváltás lehetőségét. Így került sorra tavaly többek között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem vagy éppen az Állatorvostudományi Egyetem. „Bár azt gondoltuk, egy időre vége a modellváltási hullámnak, további egyetemek jelezték, hogy részt szeretnének venni a folyamatban. Így jöttek a vidéki nagy tudományegyetemek, ami nagy kihívás, sok munkával fog járni, de hatalmas versenyelőnyre tehetnek szert a közép-európai térségben” – mutat rá.

Kérdésünkre, hogy a felsőoktatás kiszervezése mennyire illeszkedik a nemzetközi trendekhez, Schanda Tamás elismeri: a magyar modell egyedi megoldás, igazodva az ország sajátosságaihoz, szükségletei­hez. Viszont az alapítványi modell világszerte sikeres a felsőoktatásban, a legjobb egyetemek túlnyomó többsége ilyen formában működik, és a hazai modellváltás ezeknek a példájából is merít. „Sokkal nagyobb szabadságot ad az intézményeknek, hiszen biztosítja számukra a gazdasági autonómiát. Ha egy egyetem állami költségvetési szervként működik, akkor ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint a költségvetési intézményekre, vagyis a hatóságokra, hivatalokra, minisztériumokra. Éves, szigorú költségvetés és bonyolult, rendkívül bürokratikus rendszer határozza meg a működést” – mutat rá. Hozzáteszi, hogy a felsőoktatási intézményeknek továbbra is az a legfontosabb küldetésük, hogy a fiataloknak értékes, a világban – a munkaerőpiacon és a tudományos szférában egyaránt – jól használható tudást adjanak át, a huszonegyedik században szélesebb körű szerepet is betöltsenek. Ehhez azonban nem felelnek meg a túlzottan bürokratikus működési keretek. „Egyrészt szükség van arra, hogy az egyetemek a gazdaság regionális motorjává váljanak, valamint hogy szervesen részt vegyenek a helyi közösség életében. Gondoljunk a vidéki nagy tudományegyetemekre, amelyek jelentős munkaadók, kulturális központok, és akár az egészségügyi ellátást is biztosítják a térségben” – fogalmaz, hozzátéve, hogy egy olyan méretű, történelmi és fejlődési hátterű országban, mint Magyarország, a kutatás-fejlesztésnek, az innovációnak meghatározó szerepe kell hogy legyen.

Bár vannak nagyobb magyar vállalatok, amelyek képesek felvenni a versenyt a világ kutatás-fejlesztési innovációs központjaival, jóval több a kisebb cég, amelynek nincs feltétlenül saját forrása, önálló kutatás-fejlesztési laboratóriumi eszköztára, nem képes mérnököket, fejlesztőket alkalmazni. Schanda Tamás szerint ez akkor változhat, ha képesek lesznek együttműködni a felsőoktatással, ezáltal az egyetemektől szolgáltatást tudnak venni. „Segítenünk kell a magyar cégeket, és ennek az is a része, hogy olyan működési feltételeket teremtünk az egyetemeinknek, amelyekkel szolgáltatóként is működhetnek a piacon. Ettől lesznek versenyképesebbek mind a vállalkozások, mind az egyetemek, mind az ország” – hívja fel a figyelmet.

A középszer visszahúzó hatása
A nagyobb szabadság másik garanciája a kormány szerint az lehet, ha a dolgozók kikerülnek a közalkalmazotti státusz alól. A politikus hangsúlyozza: ez nem ismeretlen jelenség a magyar oktatási rendszerben, hiszen a magánintézmények, az egyházi fenntartású intézmények oktatói, sőt a szakképzésben dolgozók is A munka törvénykönyve szerint dolgoznak.

„A közalkalmazotti jogviszony egy merev modell, amelyben különböző bérkategóriák, előmeneteli rendszerek vannak. A jelenlegi struktúrában annak ellenére, hogy világhírű tudósaink, kutatóink, egyetemi oktatóink vannak, a középszer visszahúzó hatással bír. Ezért van szükség arra, hogy a dolgozókat A munka törvénykönyve szerint foglalkoztassák: ha mostantól az egyetem tényleges vezetői gazdálkodhatnak a részben az államtól, részben pályázatokból, részben a piacról megszerzett bevételeikkel, akkor szabadabb bérstruktúrát tudnak létrehozni. Ez magasabb fizetéseket, a teljesítmény jobb elismerését jelenti majd. A rendszert dinamizálni kell, érvényesíteni kell a teljesítményelvűséget. Így lesz szabadabb a működés, nagyobb a munkáltatói és tudományos autonómia a felsőoktatási intézményekben” – hangsúlyozza. Hozzáteszi, az intézmények vezetői nemcsak a bérezésről dönthetnek szabadabban, hanem az egyetem szervezeti formájáról, az intézmény vezetésének struktúrájáról is. Mindenhol meg kell határozni, mennyit ér az oktatók, kutatók munkája; lesz olyan, aki jóval több pénzt fog keresni, hiszen például egy nemzetközi elismertségű oktatót, aki a világ valamelyik egyetemén tanít, csak úgy tudnak leigazolni, ha világviszonylatban is versenyképes bért adnak neki.

Az új modell lehetővé teszi azt is, hogy legyen differenciá­lás az oktatók tevékenysége közt, vagyis lesz, aki nagyobb súllyal foglalkozik a kutatással, másnál az oktatás lesz a domináns. Minden egyetem esetében helyi stratégiákat kell alkotni, meg kell határozni, hogy az adott felsőoktatási intézménynek milyen szerepe legyen a helyi társadalmi, gazdasági életben. Annak kapcsán, hogy egyes félelmek szerint az alapítványi egyetemek pedagógusait bármikor el lehet küldeni, Schanda Tamás leszögezi: aki versenyképes tudással bír, és tevékenysége hozzáad a felsőoktatási intézményhez, annak biztosan helye lesz az oktatói gárdában. „Több feladatot, több forrást és nagyobb mozgásteret szeretnénk biztosítani az egyetemeknek” – összegzi.

Az NKE állami egyetem marad
A miniszterhelyettes úgy véli, a modellváltással kapcsolatos kétkedő hangok nem is a felsőoktatás szereplőitől, hanem az ellenzéktől származnak. „Az egyetemek elmondták, hogy mit akarnak. A kormány csak azoknál az intézményeknél kezdeményezte a modellváltást, és kizárólag azok esetében valósult is meg, ahol azt az egyetem vezető testülete, a szenátus egyértelműen kérte” – hangsúlyozza. Fontosnak tartja azt is, hogy az állam nem vonul ki a felsőoktatásból, hiszen részben az államilag támogatott képzési ösztöndíjakkal, részben azáltal, hogy „megrendel” egyes képzéseket az intézményektől, aktív szereplő marad.

Kérdésünkre, hogy mi lesz a modellváltást elkerülő öt állami intézmény, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a bajai Eötvös József Főiskola sorsa, a politikus elmondja: a következő egy évben nem lesz rá lehetőség, hogy náluk is megtörténjen a modellváltás, az pedig, hogy később mi fog történni, majd az intézmények döntésétől függ.

„Az ELTE és a BME nem kezdeményezte a fenntartóváltást, mi pedig nem erőltetjük. Szerintem ez nagy versenyhátrány lehet nekik, de természetesen ők is minden támogatást megkapnak a kormányzattól, hiszen ezeknek az intézményeknek a többivel ellentétben a kormány lesz a fenntartója. Az biztos, hogy az NKE-nek, amely a jövő közszolgáit, az állam működtetéséért felelős embereket képezi, az államnál van jobb helye, az intézménytől idegen lenne az alapítványi fenntartás” – mutat rá.

Lesz-e ideológiai nyomás?
Ahogy fentebb írtuk, a modellváltással kapcsolatban elhangzó leggyakoribb kritika, hogy a Fidesz hatalomátmentési kísérlete zajlik az esetleges kormányváltás utáni időkre, eddig a fenntartói jogokat gyakorló miniszter elég messze volt ahhoz, hogy ne jelentsen közvetlen „veszélyt”, a kuratórium viszont teljhatalmat kap az egyetemi élet irányítására, a jövőben csökkenhet az egyetemi tanárok szólásszabadsága.

Schanda Tamás szerint ezzel szemben a kormányzati fenntartás sokkal közelebb van a politika világához: eddig a felsőoktatásért felelős miniszter, államtitkár, vagyis politikai pártok által kinevezett személyek voltak a fenntartók, mostantól viszont a kuratóriumokban sokkal kevésbé jelennek meg politikai szempontok, még úgy is, ha egy-egy politikus a testületben foglal helyet. „Nincs példa olyan kuratóriumra, ahol politikusok lennének többségben. A kuratóriumi tagok felkérésénél az intézmény iránti elkötelezettség, a helyi közösség szolgálata volt szempont” – mutat rá.

Előállhat-e mégis olyan helyzet, hogy mondjuk Varga Judit a Miskolci Egyetemen kuratóriumi elnökként szembesül azzal, hogy egy oktató a genderelméletet kívánja részletesen megismertetni a hallgatókkal, emiatt pedig korlátozzák a tevékenységét? Schanda szerint erre nincs esély, „ha ideológiát akartunk volna érvényesíteni, azt eddig is megtettük volna, de nem éltünk ilyen eszközökkel” – utal az eddigi kormányzati fenntartásra. Szerinte a politikához nem közelebb, hanem tőle távolabb, sokszínű összetételű kuratóriumok alá kerültek az egyetemek. „Az a kuratórium, amely nem versenyképességi, szakmai szempontok alapján dönt az oktatók kiválasztásáról, a saját intézményét teszi tönkre. Nem gondolom, hogy bármelyik kuratórium abban lenne érdekelt, hogy romboljon az egyetemén” – húzza alá, megjegyezve, Miskolcon egyébként is lenne még egy garancia: a város független, az ellenzék által támogatott polgármestere biztosan nem engedne politikai indíttatású döntést hozni.

Egyébként tény: a világ vezető egyetemei között is gyakorlat, hogy politikai szereplő ül a fenntartó testületekben. Az egyesült államokbeli Yale vezető testületének tagja az állam kormányzója, a Humboldt Egyetemen pedig Berlin polgármestere is kuratóriumi tag.

Kérdés persze az is, hogy a diákok hogyan látják a modellváltás folyamatát, és miként lehet megküzdeni azzal a jelenséggel, hogy demográfiai okokból csökken a felsőoktatásba jelentkezők száma. Schanda Tamás szerint a fiatalok láthatóan akarnak tanulni, a 2021-es számok alapján nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma. Ezzel együtt tény, hogy felsőoktatásunk a magyar fiatalok létszámához képest nagyobb kapacitásokkal bír. „Az intézményrendszer jóval nagyobb, mint amennyi fiatal évről évre be szeretne jutni. Ezért is kulcskérdés, hogy a versenyképességet javítsuk. El kell magyarázni a hallgatónak, hogy miért éri meg részt venni az adott képzésben: olyan tudást szerez, amilyet az életben tud majd használni, elkerülhet olyan cégekhez, amelyek később vagy akár a tanulmányai ideje alatt is munkát képesek adni neki. A diplomások a világon mindenhol jóval magasabb fizetést kapnak azoknál, akiknek nincs felsőfokú végzettségük. Kötelességünk, hogy növeljük a számukat” – jelenti ki.

Nyitóképen: Egy híres szakember mágnesként tudja vonzani a diákokat, így természetes, ha többet keres, mint a többi tanár. Fotó: Shutterstock