Megérkezett a jövő, amely mindvégig itt volt velünk

Lovászy László írása a Mandiner hetilapban.

Az 1976-os születésű Yuval Noah Harari, a Homo Deus – A holnap rövid története című könyv világszerte ünnepelt szerzője, a jeruzsálemi Héber Egyetem sztártudósa tavaly Benjamin Netanjahut kritizálva azt mondta, hogy a koronavírus-járvány megszüntette a demokráciát, mert az izraeli miniszterelnök a pandémiára hivatkozva korlátozza, és diktatúrát épít. Ma Izrael a világ legjobban átoltott országa, és minden reménye megvan arra, hogy a lakosság élete heteken belül visszatérjen a normális kerékvágásba.

Önálló életre kel az adat
Harari mindössze egyéves volt, amikor a lengyel holokauszttúlélő Stanisław Lem, a keleti blokk legnagyobb formátumú és hatású sci-fi-írója megjelentette Szénanátha című könyvét. A regény főként Olaszországban játszódik, ahol egy titokzatos, halálos betegség kezd terjedni. (Európában itt ütötte fel a fejét először a covid-19.) A főhős, egy amerikai katona nyomozni kezd, de semmit nem tudni magáról a kórról. Nem maga a történet és az összeesküvésekkel átszőtt cselekmény az érdekes, hanem az a nézőpont, ahogy Lem megközelíti az adat mint tudás és hatalom kérdését. A szerző egy olyan számítógépről ír – 1975-ben járunk! –, amely képes a bűnözéssel kapcsolatos modelleket és összefüggéseket is feltárni. A legfontosabb alapkérdése az, hogy mi történik akkor, ha a gépbe táplált egyre több információ önálló életet kezd élni, és ez már mintegy vissza is hat az alapfolyamatra. A Lem által megálmodott, akkor még fiktív módszertan nélkül egyébként ma már szinte elképzelhetetlen egy sikeres járványügyi védekezés – lásd Szócska Miklós és matematikus kollégái nemzetközileg is elismert tevékenységét az operatív törzs munkájában. Csak emlékeztetőül, a The Lancet című, az egészségügy terén a legrangosabbnak tartott folyóiratban tavaly január végén számítógépes modell alapján jósolták meg, hogy a kínai esetek száma brutálisan meg fog ugrani – azóta tudjuk, hogy akkor még csak legyintettek erre az európai hatóságok.

Bár Yuval Noah Harari művei mil­liós példányszámban fogynak, és olyan slágertémákkal foglalkoznak, hogy milyen lesz a jövő, és milyen kihívásokkal szembesül az emberiség, szinte fájó, hogy még csak meg sem említi Lemet az őt dúsgazdaggá tevő sikerművében, a Homo Deusban. Nos, nézzük meg, hogy Lem milyen témákat boncolgatott egy másik, gyakorlatilag szintén ismeretlen és még korábbi, 1963-ban megjelent művében, a Summa Technologiaeben, amiből kiderül, hogy a jövő már régebben megérkezett, és mindvégig itt volt velünk!

Lem azzal kezdi, hogy párhuzamosan két evolúció is zajlik: egy biológiai és egy technológiai, utóbbit már maga az ember indította útjára. A szerző itt az úgynevezett technoevolúció erkölcsi aspektusaira hívta fel a figyelmet, sőt felvetette, hogy a „természet szabályozása” és az „emberiség szabályozása” kapcsán foglalkozni kell olyan kérdésekkel is, mint a föld összjövedelmének igazságos elosztása vagy az orvos­tudomány sikereinek társadalmasítása. 1963-ban úgy látta, hogy a halálozási arányszám csökkentésével a népesség hatalmas arányú gyarapodásnak fog indulni. Ez olyannyira bekövetkezett, hogy 1970 óta majdnem megduplázódott az emberiség lélekszáma. 

Lem úgy vélte, az életszínvonal emelkedésével együtt a technológia az élet elsekélyesítésének eszközévé válik, valamint a tömegkommunikációs eszközök a szellemi javak újratermelésével „kulturális selejttermelőkké” válhatnak. A hat évtizeddel ezelőtt íródott könyv olyan témákkal foglalkozik az Introelektronika című fejezetben, mint a tudomány mítoszai, az elektrokrácia veszélyei, a kibernetika vagy az elektronikus agyak hitei, hogy csak néhányat emeljünk ki. Külön fejezetet szentel a „fantomológiának”, ami nem más, mint a ma ismert 3D valósága, illetve az éppen egyre több helyen fejlesztés alatt álló virtuális eszközök (kiterjesztett valóság?) világa – ő még úgy írta le, hogy a természetben elő nem forduló, kreált modellek világa. Külön értekezett a mesterséges világok teremtéséről és az információk „tenyésztéséről”, az automatikus „univerzális plagizátorról” vagy éppenséggel az imitológiáról, amely nem más, mint a természeti törvényeket imitáló matematika gyakorlati leírása, vagy ahogy ő írja: az algoritmusok. Harari születése előtt jó egy évtizeddel Lem már a kiborgizálásról és az önfejlődésű (öntanuló) gépekről is írt. Művének címválasztása sem volt véletlen: utalás Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae című, 12. században írt fő művére, amelyben öt észszerű bizonyítékot írt le Isten létezését igazolva. Szent Tamás a kereszténység egyik, ha nem éppen a legfontosabb filozófusa, aki lényegében Európa eljövendő világuralmának hajnalán élt és alkotott. Lem pedig hat évvel a holdra szállás előtt szemlélte kritikusan a technoevolúció irányát.

Új kihívások
Még érdekesebb a téma, ha tudjuk, hogy Lem fő művének megjelenése után egy évvel, 1964-ben publikálták az amerikai tudósok százai által aláírt, a „kibernemzet” (cybernation) veszélyeire utaló kiáltványt. Triple Revolution (hármas forradalom) volt a címe, és egyenesen Lyndon B. Johnson elnöknek címezték. Ebben a szakértők tömeges munkanélküliséget és robbanásszerű szegénységet vizionáltak az egyre okosabb gépek és az automatizáció terjedésére hivatkozva, és azonnali cselekvésért kiáltottak. Egyik sem következett be, sőt lényegileg épp az ellenkezője történt: soha nem látott növekedést, gazdasági fejlődést hozott a technológiai fejlődés, egyúttal több száz millió ember kerülhetett ki a mélyszegénységből világszerte.

Ma már lényegében más jellegű és újabb nehézségekkel kell szembenéznie az emberiségnek. A szegénység szempontjából például ellentmondásosan, de javult a helyzet, azonban újabb kihívások jelentek meg. Egy részük ismeretes: a klímaváltozás hatásai a gazdaságra vagy a migrációra nézve, a környezetszennyezésnek a már az emberi egészségre és termékenységre ható következményei, a mesterséges intelligencia eddig még ismeretlen társadalmi következményei – hogy csak a legnépszerűbb témákat említsem.

Új kihívásként fog jelentkezni az is, hogy a nemzetközi jogban nincs meghatározva az emberi faj, és a családról sincs egységes definíció, illetve ezzel összefüggésben a (bio)technológiai innováció élvonalában álló számos ország még nem és talán sosem fog csatlakozni bizonyos emberi genetikai és emberi jogi egyezményekhez és megállapodásokhoz. Ma már ismeretes, hogy akár tízezer fogyatékossággal összefüggő gén is javítható lesz a génsebészet svájcibicskájának nevezett CRISPR-Cas9-eljárással. Ez a körülmény lényegében nemcsak megnyitja, de gyakorlatilag közvetlenül el is hozhatja a Homo sapiens conrectus, azaz a „feljavított ember” eljövetelét is, ami még több olyan etikai kérdést fog felvetni, amelyből világosan fog látszani, hogy az emberiség ténylegesen fordulóponthoz érkezett. Én ezt aszimmetrikus technológiai szingularitásnak jellemezném, ugyanis egyszerre fogja jelenteni az életminőség javítását, illetve az emberi jogok újraértelmezését is, amelynek tartalma egyelőre homályos.

Egyre többször kell a tudományhoz fordulnunk
Mindez azt is jelenti, hogy a technológia egyre kevesebb társadalmi határt fog tiszteletben tartani, és ma még elképzelhetetlen perspektívákat fog jelenteni pró és kontra. Lehetetlen lenne mindez? Nézzük, mekkora különbség van ember és ember között: ma is élnek olyan részben vadászó-gyűjtögető törzsek, amelyeknek életkörülményei technológiailag szinte felfoghatatlanul elmaradottak a head­settel közlekedő nagyvárosi átlagemberéihez képest. (Az már más kérdés, hogy az életminőség tekintetében is lehetne őket vizsgálni.) Ugyanígy különbség lehet egy született nő és egy mesterségesen, rendkívül bonyolult technológiai eljárásokkal átváltoztatott nemű sportoló között is, nem véletlen, hogy egyre több feminista szervezet emeli fel a hangját az esélyegyenlőség hiánya miatt.

Ezek a jövővel kapcsolatos felvetések persze merő spekulációk, hiszen a Budapesti Corvinus Egyetem Social Futuring Center kutatói és szakértői által kidolgozott úgynevezett társadalmi jövőképesség fogalmához köthető, annak indexét is befolyásoló trendek, úgymint a mesterséges intelligencia, a robotika vagy a biotechnológia – egyenként és külön-külön – olyan forradalmakat és robbanásszerű változásokat fognak még indukálni az ökológia és a geopolitika, általában a technológia, a szocioökonómia, valamint a kultúra és a spiritualitás területein, amelyek szinte lehetetlenné tesznek bármilyen több évtizedes előrejelzést. Stanisław Lem példája azt is jól megmutatja, hogy egyáltalán nem értelmetlen „őrült” és már-már hihetetlen előrejelzéseket olvasni, mert – mint ahogy William Gibson fogalmazott: „A jövő már megérkezett – csak még nem egyenlően oszlik meg.”

Nem is az a lényeg, hogy mennyi valósult meg Lem elképzeléseiből, és a technológiai megoldásokat, tudományos fejlesztéseket ma hogyan is nevezik, hanem az, hogy ezekről a témákról már most kell beszélni, és látni az emberi jogi aspektusokat is. Az egyik legfontosabb társadalompolitikai cél a tudományos és ma már egyre kevésbé fantasztikus irodalom megszerettetése, emellett a jövő tudós, erkölcsös és egészségesebb nemzedékeinek felnevelése is egyre nagyobb jelentőségűvé válik, különösen akkor, ha a jövőben egyre többször kell fordulnunk a tudományhoz, hogy modern életmódunk és fenntartható létfeltételeink biztosítva legyenek. Mindez egyben a koronavírus-járvány egyik legnagyobb tanulsága 2021 tavaszán.

A szerző miniszteri biztos, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa.

Nyitóképen: Műlábát emeli a magasba az egyik résztvevő egy mozgáskorlátozottak részére rendezett versenyen a kolumbiai Bugában 2018-ban. Fotó: MTI / EPA / Ernesto Guzmán Jr.