Koronabiznisz – a gyógyszeripar lehet a járvány győztese

Nagy Márton írása a Mandiner hetilapban.

A vakcinagyártás békeidőben közel sem nevezhető a gyógyszeripar legjövedelmezőbb ágának: a kutatás-fejlesztés rengeteg pénzt emészt fel, s még ha dollármilliárdokat ölnek is bele a cégek, a siker akkor sem biztos. Az is előfordulhat, hogy hiába állítanak elő egy hatásos vakcinát, egyszerűen nem lehet piacra dobni. Ennek oka, hogy időközben úgy lecsökkenhet a fertőzöttek száma, hogy ellehetetlenül a megbízható tesztelés – ahogy ez a 2003-as SARS-járvány során is történt. Ráadásul a profitabilitást még egy sikeresen piacra kerülő vakcina esetében sem garantálja semmi. Sokszor ugyanis épp a legszegényebb régiók képezik a felvevőpiacot, emiatt a gyógyszergyártóknak alacsonyan kell tartaniuk az áraikat, ami azt eredményezi, hogy a hatalmas költségek mellett csak kis profitrátával tudnak dolgozni.

Ennek fényében nem meglepő, hogy viszonylag kevesen utaznak a vakcinabizniszben: ez a szegmens a globális gyógyszeripar mindössze 3 százalékát tette ki 2019-ben, azaz a járvány előtt mindössze egy 33 milliárd dolláros piacról volt szó. Összehasonlításképp, csak a rákos megbetegedések gyógyszeres kezeléséből ugyanebben az évben több mint a négyszerese, 142 milliárd dollár folyt be a gyógyszergyártók számláira.

Az, hogy a járvány kitörésekor cégek tömkelege állt neki a vakcinafejlesztésnek, közel sem jelenti azt, hogy a gyógyszeripar hirtelen a globális közjó élharcosává vált volna. Annyi történt csupán, hogy az államok irdatlan mennyiségű közpénzt öntöttek a vakcinafejlesztés támogatásába, amit őrültség lett volna felhasználatlanul hagyniuk a gyártóknak.

Az Airfinity adatelemző cég gyűjtése szerint világszinten 2700 milliárd forintnak megfelelő összeget tesz ki a vakcina­fejlesztésre fordított állami tőke – ez az összes fejlesztési költség 35 százaléka. Ha ehhez még hozzávesszük a nem profitorientált adományokat is – 600 milliárd forintnyi összeg –, akkor azt látjuk, hogy a gyógyszergyártóknak a teljes fejlesztési költség 57 százalékát kellett saját zsebből állniuk.

Abban természetesen jelentős eltérések mutatkoznak, hogy az egyes cégek mekkora támogatást kaptak. A Moderna vakcináját például szinte teljes egészében állami pénzekből sikerült összehozni, a Pfizer–BioNTech esetében a fejlesztéseket 84 százalékban magántőkéből fizették.

Ha a gyógyszeripar egészére tekintünk, akkor látható, hogy azért tudott ennyi vállalat ilyen gyorsan belekezdeni a fejlesztésekbe, mert az állami támogatások megfelelő védőhálót nyújtottak. Más szóval mivel a legtöbben jórészt nem a saját tőkéjüket tették fel a kutatások sikerességére, lényegében kockázatmentesen vághattak neki a vakcinafejlesztés bizonytalan útjának.

Állami támogatásból termelne profitot a gyógyszeripar?
A verseny a kezdetektől fogva szoros volt. Tudni lehetett, hogy aki az elsők között lesz képes tömegesen hatékony vakcinát gyártani, az egy lényegében végtelen keresletű piacra léphet be, s annyi oltóanyagot adhat majd el, amennyit csak le tud gyártani. A gyártói haszon eleinte csak attól függött, hogy mennyire merték a cégek azzal borzolni a kedélyeket, hogy minél magasabb profitrátával értékesítik az oltásokat.

Az, hogy a létfontosságú gyógyászati termékek iránti kereslet már-már a tökéletes rugalmatlanság iskolapéldája, közgazdaságtani alapvetés. Köznapi nyelven ez azt jelenti, hogy a vakcinákat felvásárló államok lényegében akármekkora összeget hajlandók kifizetni az oltóanyagért.

Ennek kapcsán azonban sokakban komoly etikai aggályok merültek fel. Hiszen egyfelől való igaz, hogy a profitorientált cégek lényegében annyit kérhettek volna el a termékükért, amennyit nem szégyellnek, másfelől viszont mégsem lett volna túl etikus, ha a nagymértékű állami támogatásokból készült vakcinákon akartak volna nyerészkedni. E kérdés felett néhány gyártó szemet hunyt, s kitartott a piaci árazás mellett. Mások, például az AstraZeneca és a Johnson & Johnson azonban bejelentette, hogy egyelőre olyan áron adja a vakcináit, hogy az csupán a költségeit fedezi majd. Így olyan anomáliák álltak elő a vakcinapiacon, hogy a Moderna – amely majdnem teljes egészében közpénzből fejlesztette ki az oltóanyagát, mégis jelentős haszonkulccsal árazta be – nyolc-kilencszer annyit kér egy adag oltásért, mint az Oxford–AstraZeneca-páros. S akkor még a Sinopharmról szót sem ejtettünk – bár a kínai vakcinánál a költségeket homály fedi, így nehezen állapítható meg, hogy mekkora a valódi profitráta.

Arra vonatkozóan csupán találgatások vannak, hogy milyen hosszan adnak védettséget az egyes oltások. Emiatt azt sem tudni, hosszú távon szükség lesz-e arra, hogy évente újra és újra beoltassuk magunkat. Ha ez az eshetőség valósulna meg, akkor dörzsölhetnék a tenyerüket a gyógyszergyártók, ez azt jelentené ugyanis, hogy egy hosszú távú, hatalmas volumenű bevételi forrás kiaknázását kezdték meg a múlt évben. Ha mégsem lenne szükséges az évenkénti újraoltás, akkor a járvány lecsengésével a vakcinák iránti kereslet is beleállna a földbe.

Az árakkal való zsonglőrködés viszont csak rövid távon kecsegteti a cégeket a hatalmas profit ígéretével. Számos szakértő azt jósolja, hogy ahogy beindul a vakcinadömping, s egyre többen dobják piacra a saját terméküket, úgy fog meredeken zuhanni egyes túlárazott oltások ára is. Azaz lényegében a kínálat növekedésével beindulnak a természetes piaci folyamatok, s kialakul egy kedvezőbb egyensúlyi ár.

Hosszú távon még bárki megnyerheti a versenyt
Akár szükség lesz az évenkénti oltásra, akár nem, a vakcinagyártók versenye még közel sincs lefutva. Az, hogy hosszabb távon melyik cég jön majd ki a legjobban ebből a globális sakkjátszmából, ma még megjósolhatatlan. Vannak ugyan jelek, amelyekre érdemes figyelni. Egyfelől közel sem biztos, hogy azok a társaságok, amelyekről ma még úgy tűnik, hogy a legnagyobbat szakítják az eladott vakcinákon, a jövőben is uralni tudják majd a piacot. A kezdeti sikerek oka ugyanis prózai: azon cégek állnak most nyerésre, amelyeknek már a járvány előtt is jelentős gyártói kapacitásaik voltak. Így magától értetődően e gyártóktól rendelték meg az egyes országok első körben a legtöbb vakcinát. A kapacitások bővítése pedig hosszú, nehézkes folyamat. A vakcina-előállításhoz nem elég egy egyszerű gyártócsarnok, amelyet egy hónap alatt a semmiből össze lehetne rakni. Csúcstechnológiás laboratóriumokra van szükség, melyeknek szigorú minőségbiztosítási és alkalmassági vizsgálatoknak kell megfelelniük.

Az efféle bővítéseket célzó beruházások már természetesen elindultak, azonban még így is évekre lehet szükség, hogy teljes kapacitással tudjanak üzemelni. Így pedig ha hosszú távon velünk marad a vírus – s ezáltal az oltással szemben támasztott jelentős kereslet is –, azok a cégek vehetik majd át a piacvezető szerepet, amelyek a leginkább fel tudják pörgetni a gyártást a költségek alacsonyan tartása mellett. Ha valamilyen oknál fogva idővel eltűnne a vírus, az ilyen beruházások felesleges pénzszórásnak tűnhetnek majd a befektetők szemében.

A másik aspektus, amelyet érdemes lesz figyelemmel kísérni, az árazási stratégiák lecsapódása a vakcinagyártók részvényeinek árfolyamában. Egyelőre az látszik, hogy a gyógyszeripar részvényesei – evidens módon – azt preferálták, ha a cég minél nagyobb haszonkulccsal adja el a vakcináit, ezzel tetemes nyereségre téve szert. Ez természetesen érthető, azonban hosszabb távon a társadalmi felelősséget szem előtt tartó, csupán a költségeket fedező árazás is kifizetődő lehet. Így ugyanis ezek a társaságok, bár a közvetlen vakcinaeladásból lényegi profitot valóban nem realizálnak, társadalmi elismertségre és támogatottságra tehetnek szert, ami hosszú távon jelentős hasznot hozhat a konyhájukra. Emiatt elképzelhető, hogy a jövőben pont ők lesznek azok, amelyek képesek lesznek nagyobb szeleteket is kihasítani a gyógyszeripari tortából.

Nem csak a vakcinában van pénz
Bár a világ figyelme most leginkább a vakcinákra összpontosul, a gyógyszergyártók egy másik terepen is elszánt harcot vívnak a vírus ellen. A múlt évben sorra röppentek fel olyan hírek, hogy egy-egy eddig is ismert gyógyszer hatásos lehet a koronavírus ellen. Ezekről a kezdeti lelkesedést követően zömében bebizonyosodott, hogy a hatásosságuk tudományosan nem támasztható alá. Volt azonban két hatóanyag – a favipiravir és a remdesivir –, amelynek esetében sikerült bizonyítani, hogy valóban meggátolhatja a súlyosabb betegség kialakulását, és csökkentheti a halálozási rátát, így segítve a járvány elleni küzdelmet.

Ennek megfelelően jelentős kereslet mutatkozik az e hatóanyagokat tartalmazó készítmények iránt. A Gilead, a Veklury márkanéven forgalmazott, remdesiviralapú készítmény gyártója például idei előrejelzésében 1000 milliárd forintnak megfelelő összegre becsülte az ebből a gyógyszerből származó 2021-es bevételét. Hasonló tendenciák figyelhetők meg a favipiravir piacán is, amelyet Magyarországon már nemcsak a kórházi kezelésben alkalmaznak, hanem a háziorvosok is felírhatják a koronavírusos betegeknek.

Hiába azonban a hatalmas pillanatnyi kereslet, az e gyógyszerekben utazó cégek sikere valószínűsíthetően csak átmeneti lesz. Abban ugyanis a legtöbb szakértő egyetért, hogy a vakcinák segítségével mindenképpen megszelídíthető a járvány. Így a legtöbb esetben ha valaki megfertőződik, elkerülhető lesz a kórházi kezelés, hiszen nem alakulnak majd ki súlyosabb tünetek és szövődmények. Ez attól függetlenül így lesz a tudósok szerint, hogy végül szükség lesz-e az évenkénti újraoltásra – s így pedig jelentősen visszaszorul majd a koronavírus kezelésére alkalmas gyógyszerek iránti kereslet is. A gyógyszergyártóknak viszont nincs okuk a szomorkodásra: a vakcinaeladásokból befolyó összegekhez képest az így kieső bevétel csupán aprópénz számukra. 

A szerző a Makronóm újságírója.

Nyitókép: Shutterstock