Áprilisi szeszélyek

A szélvihar tizedik napján, amikor már tényleg, igazán és valóban belül fúj, az agyban tombol, mint holmi bárány az üres szobában, elkalandoznak a gondolatok. Az ember próbálja valamiféle parkba terelni őket, felemás sikerrel. Mert az nem tesz valami jót, hogy ez az április, itt, rosszkedvünk tavaszának közepén még inkább a tél – ami viszont alig volt, amikor jönnie kellett volna vadul –, és semmi köze holmi jácintillatú női szeszélyhez vagy éppen bolondossághoz. Ellenkezőleg. Biopsziát neki, mondaná doktor House. Ez egy playboy a téboly szélén, pezsgőt bont az általam szépen karbantartott, ám azért óhatatlanul fel-felbukkanó covidpara egészségére. Növeli a bezártság és az elzártság érzetét, azt a kényszerképzetet, hogy ez, ami történik, már túllépett egy sárga lapos figyelmeztetés nevelő szándékán, ez egyfajta apokalipszis most. Április tizenötödikén harminchárom centis hó borítja Bakonybélt. A régi bivalyistállót, a Szent Mauríciusz-monostor füveskertjét, a csillagdát, a Szentkút-kápolnát és a medvehagymákat. Betyár-kurva idő. Mormolom a csotkiimát rövidre vágva, ahogy ott, a szerzetesektől tanultam: belégzésre Krisztus, kilégzésre Jézus. Van segítség. Nem vagyunk egyedül, és nem csak azért nem, mert a Liverpoolnak szurkolunk. A Liverpool persze kiesik, de Nagy-Britannia nyit, és Mick Jagger hetvenhét évesen Dave Grohl társaságában megírja az Easy Sleazyt annak örömére, hogy előbújhat a nappaliból, ahol a tévétől lobotomizálódott az agya. Yeah, teszi még hozzá. Közben azért tanulok saját kínaiul.

Álmomban egy piacon jártam, barátságos tobzoskák dörgölőztek a lábamhoz, a fejem körül denevérek cikáztak. De nem miattuk érkeztem, a küldetésem az volt, hogy ellenőrizzem a világ első, tevék számára üzembe helyezett közlekedési lámpájának működését a gyakorlatban. Viszonylag gyorsan végeztem a munkával, és megállapítottam, hogy az új lámpa, amelynek két aprócska világító alakja egy-egy tevét ábrázol, kifogástalanul működik, és ennek köszönhetően a jövőben jelentősen csökken majd a tevebalesetek száma. Leültem egy padra, és bámultam a tömeget. Úgy láttam, hogy mindenki jó egészségnek örvend, és ez tovább javította a komfortérzetemet. Arra gondoltam, hogy alig több mint hatvan évvel ezelőtt fejeződött csak be a kínai kommunisták által megálmodott „négy kártevő” kampány, melynek során a legyek, a szúnyogok és a patkányok mellett a verebek is mentek a levesbe. Ultrakonkrétan több mint kétmilliárd, jobb sorsra érdemes madarat kaszaboltak le a felhevült aktivisták, ennek az lett a következménye, hogy a rovarok felették az összes létező élelmiszert, és a lakosság kénytelen volt fakéreggel és bőráruval táplálkozni. A végeredmény úgy nagyjából negyvenmillió éhen halt ember. A zűrzavarnak az vetett véget, hogy a nem egészen baráti, de azért nem is teljesen ellenséges Szovjetunióból tehervonatokon és repülőgépeken megérkezett néhány millió veréb, és lakmározni kezdtek. Valószínűleg ez lehetett az egyetlen eset a történelemben, amikor madarak repülővel repültek. A kísérlet tehát nem sikerült, de azóta nagyot változott a világ, és elképesztő, hol tart már a tudomány. Tudós kollégák vírusokat és semlegesítésükre alkalmas vakcinákat állítanak elő, és a tevék sem törik össze egymást a kereszteződésekben, miközben Kína lassan, de biztosan a világ urává válik. Illetve egy halvány reménysugár azért maradt. Mindannyiunkszerencséjére egy magyar politikus levelet írt a kínai nagykövetnek, amelyben arról értesítette, hogy amennyiben hatalomra kerülnek, azonnal leállítják a Budapestre tervezett kínai egyetemi projektet, amennyiben a jelenlegi feltételekkel óhajtják megépíteni. Őexcellenciája ettől alighanem menten összeszarta magát, és zavar támadt az erőben, valamint a hegemón törekvésekben is, és ez a sokat szenvedett világ egy időre fellélegezhet.