A múlt század első felében még létezett egy embertípus, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk könyvembernek.Nevezhetnénk másképp is, de ez a könyvember fedi le talán a legpontosabban a jelenséget. Talán igaz, hogy manapság is akadnak olyanok, akik sokat és rendszeresen olvasnak, s köztük akadhatnak olyanok is, akiknek ez szinte életformájukká vált, de az ilyesmi egyre ritkább tünemény. Azokban a régi időkben azonban nem kevés ilyen figura létezett, s ezek egyike – talán a legismertebb képviselőjük – Szerb Antal volt. A könyvember a művelt európai polgárnak az az altípusa, aki ténylegesen az életformájává tette az olvasást, a szenvedélyévé vált. Elsődleges előfordulási helye a könyvtár volt. Gyorsan hozzáteszem, hogy tetszőleges európai könyvtár, mert a könyvember jellemzője volt az is, hogy legalább három nyelven olvasott tökéletesen, és akkor még nem beszéltünk valamelyik „holt” nyelvről, a latinról vagy a görögről, amelyek valamelyikén szintén olvasott.
A könyvemberek közül nem kevesen írtak is, elsősorban esszét vagy kritikát, de akadt közöttük olyan, aki a szépirodalom veszélyes vizeire is kimerészkedett. Szerb Antal ebben az exkluzív társaságban is kiemelkedően sokoldalúnak bizonyult. Alig múlt tizenkilenc éves, amikor a Nyugat már közölte a verseit, s innentől kezdve rendszeres szerzőjévé vált a lapnak. Eleinte leginkább az irodalmi élet szűkebb berkeiben vált ismertté főként az angolszász irodalomról szóló tanulmányaival. A szélesebb olvasóközönség 1934-ben ismerhette meg, amikor megjelent a Magyar irodalomtörténet című munkája, amely a marosvécsi Helikon íróközösség pályázatán korábban első díjat nyert. „Ez a mű inkább intuitív, mint tudós hajlamú szerzőre vall, akinek mindazonáltal tudományos képzettsége és esztétikai műveltsége is kellő szinten áll. De e műveltségét a szerző egyáltalán nem fitogtatja: azt inkább csak sorai mögül érezzük. Előadása rokonszenvesen egyszerű s a nagyobb közönség számára is élvezhető; sok lendület és közvetlenség van benne” – írta a könyvről Babits Mihály. Ha valakiről a közismerten szigorú Babits azt írta, hogy a „műveltsége is kellő szinten áll”, azt nyugodtan érthetjük úgy is, hogy kivételes műveltséggel bír. A Magyar irodalomtörténet első kiadása napok alatt elfogyott, s egyes anekdoták szerint az 1934-es könyvnapokat (az ünnepi könyvhét elődjét) a hangos siker miatt meg kellett hosszabbítani egy nappal.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Nincs miért kárörvendeni az egyre mélyebb és szerteágazóbb német válságjelenségek kapcsán. Rajcsányi Gellért írása.
Átnevezték az orosz költőkről elnevezett utcákat az ukrán fővárosban.
