Számháború – utánajártunk a járványhalálozások valódi adatainak

Konopás Noémi és Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

Durván felpörgött a napokban a halálozások hazai száma: folyamatosan napi 200-300 elhunytról szóltak a hírek, a csúcsponton ötpercenként távozott egy magyarországi koronavírus-fertőzött az élők sorából. Ilyen helyzetben természetes, ha próbáljuk megbecsülni a veszteségeket, óriási az igény az adatokra, amelyekből aztán egymásnak ellentmondó következtetésekre is lehet jutni.

A Központi Statisztikai Hivatal háttérintézete, a Népesedéstudományi Kutatóintézet a közelmúltban kiadott egy rövid tanulmányt, amely a hivatalos számoknál sokkal sötétebb képet festett a magyarországi halálozásokról. Eszerint a múlt évben 14 700 honfitársunkat is elveszthettük a covidjárvány következtében, ami jelentősen több, mint a statisztikai hivatali adat: a KSH szerint hivatalosan 9884 fő hunyt el koronavírus-járványban. A szembeötlő különbség miatt egyes sajtótermékek az adatok kozmetikázásával vádolták meg a KSH-t.

A sajtóban ráadásul rendszeresen jelennek meg nemzetközi összehasonlítások, ahol az Eurostat számain alapuló rangsorba az egyes országok halálozási adatai mellé – a KSH-adatok helyett – a magyar napi jelentésekben szereplő számokat illesztik be. Csakhogy e kreatív számolgatásokban sokszor az almát mérik a körtéhez.

Gyors és pontatlan vagy lassabb és pontosabb?
Először is fontos tisztázni, hogy a Müller Cecília tiszti főorvos által naponta bejelentett halálozási számok nem KSH-adatok, hanem gyors statisztikai számok, amelyek a terjedés ütemét mutatják, és ezzel segítik a döntéshozatalt, de a valóban covidfertőzés következtében elhunytak számától sokszor eltérhetnek. Nem mindegy ugyanis, hogy ténylegesen a vírusfertőzés okozta az illető halálát, vagy csupán kísérőbetegség volt. „A haláleseteket a későbbiekben a KSH fel­adata lesz elkülöníteni egymástól – mondja a Mandinernek Kincses Áron, a KSH szakstatisztikai igazgatóságát irányító elnökhelyettes. – A gyors statisztikába az a covidfertőzött is bekerül ugyanis, aki például szívbetegségben hal meg, vagy elüti egy autó.”

Az adatszolgáltatók nem szándékosan zavarnak össze bennünket; ahogy az egészségügyi rendszereket, úgy a statisztikai hivatalokat is felkészületlenül érte a pusztító világjárvány. „Jelentősen megugrott az igény a hazai és nemzetközileg összehasonlítható adatokra, miközben az adatszolgáltatást végzők – például orvosok – most érthető módon nem erre koncentrálnak” – mutat rá lapunknak Kovács Marcell, a KSH népszámlálási és népesedési statisztikai főosztályának vezetője. Emellett, mint mondja, nem egységes a protokoll sem: a napi covidhalálesetek megállapításának gyakorlata eltér az egyes országokban. Ehhez Kincses Áron hozzáteszi, megérzése szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) „transzparens módon, lelkiismeretesen lejelent mindenkit”, ám nem biztos, hogy minden ország ugyanezt a gyakorlatot követi. Mindezzel kapcsolatban egyébként az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) tartozó COVID-19 Health System Response Monitor (HSRM) is világosan fogalmaz: fontos megkülönböztetni a kormányzati szervek által közölt napi adatokat a statisztikai hivatalokétól, amelyek átfogóbb halálozási nyilvántartásokra támaszkodnak, de feldolgozásuk hosszabb ideig tart. Magyarán az egyik adat gyors és pontatlan, a másik lassabb és pontosabb.

Minden elhunyt után kisebb nyomozás kezdődik
Ami biztos: a 2020-as többlethalálozás a korábbi öt év átlagához (2014–2019) képest 8331, 2019-hez viszonyítva pedig 11 297 fő, hazánk mindkét adattal Európa szerencsésebb feléhez tartozik. 2019 és 2020 viszonylatában tizenöt országban rosszabb a helyzet többlethalálozás terén.

Ezek egzakt számok, amelyek a nemzetközi összehasonlítások próbáját is kiállják, a WHO ugyanis elég hamar, még tavaly tavasszal kidolgozott egy pontos szabályrendszert arra vonatkozólag, milyen kritériumok alapján kell covidfertőzötté nyilvánítani valakit. Például ha az elhunyt daganatos betegségben vagy tüdőgyulladásban is szenvedett, akkor melyiket kell a fő haláloknak tekinteni. Az egyes országok statisztikai hivatalai ezen egységes módszertan alapján közlik majd a haláloki adatokat, és amikor a többi statisztikai hivatalhoz hasonlóan a KSH publikálni fogja ezeket, akkor már összehasonlíthatók lesznek – mondja Kincses Áron. Információink szerint egyébként a statisztika tavasszal jelenik meg.

Jogos kérdés, hogy miért nem lehet a WHO protokollja szerint eleve napi szinten lejelenteni az elhunytakat. A válasz egyszerű: mert túl hosszadalmas. A pontos halálok megállapítása még békeidőben is hetekig eltart egy-egy betegnél, főleg, ha boncolás is szükséges; a halál okát megállapító orvos dönt arról, hogy mi szerepeljen a beteg halottvizsgálati bizonyítványában, amelyen ott vannak az elhunyt alapbetegségére, annak szövődményeire, valamint a kísérőbetegségekre vonatkozó információk. Az orvosnak ezekből kell pontos logikai láncot felállítania, hogy kiderüljön, mi vezetett a beteg halálához. Ez pedig hosszadalmas.

Ráadásul a leírtakból következik, hogy nem is egy kézben vannak az adatok: „az NNK-nak külön adatösszesítése van, jellemzően a kórházak gyűjtik össze és szolgáltatják részükre az adatokat, amelyeket az operatív törzs naponta nyilvánosságra hoz” – emeli ki Kincses Áron. Ez tehát két különböző módon összegyűjtött adathalmaz. És akkor nem beszéltünk még a lehetséges problémákról: Kincses példaként hozza, hogy előfordulnak hiányosan, pontatlanul kitöltött halottvizsgálati dokumentumok is, amelyeket a KSH szakértői ilyenkor visszaküldenek orvosszakmai felülvizsgálatra. Ez újabb kör, még több idő. Sajnos a készülő elektronikus nyilvántartó rendszert is félkész állapotban kapta el a járványterhelés, így maradt a papíralapú munka. S mégis, a lassúsággal együtt ez az egyetlen egzakt adat.

Minden országban más a gyakorlat

Mindennek tetejébe a gyorsjelentéseknél országonként változik, kit számítanak a coviddal összefüggésben elhunytnak. A kérdés nem új keletű: a brüsszeli Politico tavaly áprilisban megpróbálta összeszedni az egyes uniós tagállamokra jellemző gyakorlatokat, júniusban a WHO HSRM rendszere tett rá kísérletet.

Voltak országok, amelyek szűkebben definiálták a covidos haláleseteket, például Ausztria vagy Hollandia, előbbinél csak az számított ilyennek, akiről az ország járványügyi hatósága konkrétan kijelentette, hogy a koronavírus-fertőzés következtében halt meg, a hollandoknál pedig csak azokat számolták ide, akik elkapták a betegséget, és kórházban haltak meg. Másutt sokkal szélesebb volt a definíció: Belgiumban és Lengyelországban akár teszt nélkül, pusztán a tünetek alapján is covidos halottnak nyilvánítanak egy elhunytat, akár kórházban, akár másutt vesztette életét. A két végpont között helyezkedett el a többi ország: a csehek, a spanyolok, a svédek, a németek, az olaszok és a románok a pozitív tesztet adó – kórházban vagy azon kívül – elhunytakat számítják ide.

A WHO némiképp hiányos júniusi táblázata ugyancsak sokszínű képet fest: van, ahol a klinikai diagnózis elég, és van, ahol pozitív teszt szükséges. Ez utóbbin belül van, ahol megkülönböztetik a koronavírus miatt elhunytakat és azokat, akik megkapták a fertőzést, de nem biztos, hogy amiatt vesztették életüket – ez a gyakorlat például Litvániában. Olyan is van, ahol a pozitív tesztnek frissnek kell lennie, ez a gyakorlat például Cipruson. Portugáliában csak azokon a halottakon végeznek utólag tesztet, akiknél a klinikai vizsgálatok is valószínűsítik a koronavírust. Cikkében a Politico és a HRSM oldalán a WHO is arra figyelmeztetett már tavaly, a második hullám előtt, hogy több ország, például Olaszország, Spanyolország és Hollandia – éppen gyakorlata miatt – feltehetőleg a valósnál kevesebb koronavírusos elhunyttal számol.

Az egész EU-ban erősen alábecsülik
Persze ha egy gyakorlat életszerűtlen, az később kiderülhet. Például következtetni lehet rá abból, hogy mennyi személyt jelentettek covidos elhunytként, és mennyivel többen haltak meg ténylegesen az adott országban, mint a korábbi évben vagy években – vagyis itt visszajutunk az éves többlethalálozáshoz. A feltételezhető alábecslés az egész EU-t érinti: a tagállamokban a 2019-hez képesti többlethalálozás 2020-ban 529 000 fő volt, s az elhunytak közül 161 000 embert nem soroltak a koronavírusos halottak közé.

Az is látható, hogy a WHO előrejelzése sem volt alaptalan az alábecslésre vonatkozólag. Az olaszoknál és a spanyoloknál ráadásul a számok maguk is sokkolók: előbbinél 111 000 fővel többen haltak meg tavaly, mint tavalyelőtt, ebből 37 120 fő elhunytát nem magyarázza a covid. A spanyoloknál 78 487 fővel többen haltak meg, ebből 27 650 ember halála lebeg megannyi tragikus kérdőjelként a kormány feje fölött. Szerencsésebb számokkal, de ugyanez az arány igaz a hollandokra is, ahol 11 525 elhunytból 5131 fő elvesztését nem magyarázza hivatalosan a koronavírus: a lejelentett covidáldozatok másfélszerese volt a többlethalálozás.

A feltételezett alábecslés csúcstartója egyébként Szlovákia, ahol alig 2138 járványáldozatot jelentettek le, a halálozási többlet mégis ennek 2,73-szorosa volt. Bár volt öt ország, ahol több koronavírus-áldozatot jelentettek le, mint amennyivel magasabb volt a többlethalálozás 2019-hez képest – Belgium, Franciaország, Svédország, Luxemburg és Dánia –, huszonegy tagállamban (Írország adatai hiányoznak) alábecsülhették a covid hatásait. Az EU átlaga sem túl fényes: 1,437-szer annyi a valós halálozási többlet, mint a lejelentett koronaáldozatok száma.

Hazánk is alulbecsült, de jóval kisebb mértékben: mi a lista huszadik helyén vagyunk, a különbség pedig 1,143-szeres a hivatalos koronaáldozatok (9884) és a 2019-hez mért halálozási többlet (11 297) között, ezzel Ausztria után a legközelebb állunk a feltételezett valósághoz – tehát az 1-es szorzóhoz.

Tényadatok kontra becslések
Mindezek után érdemes újra megnézni az inkriminált tanulmányt is. A KSH adatai szerint a korábbi évekhez képest 2020-ban 8331-gyel többen haltak meg, de a tanulmány 14 000-rel több halottat emleget. A különbözetet a január–februárban gyakorlatilag elmaradt influenzajárvány miatti, a korábbi évekhez képest alacsonyabb halálozás adja, a KSH-többlethalálozás végső száma ezt a „tartalékot” is felemésztve lett a már említett hivatalos 8331. A különbség szembeötlő, több mint 5000 fő, ennek megfelelően egyes sajtóorgánumok kemény vádakkal nekiestek a KSH-nak a kérdéssel, miért az egész évet nézi. Nos, azért, mert több mint száz éve így tesz, a hullámok ugyanis nem egyszerre kezdődnek és fejeződnek be, nehéz őket elkülöníteni, főleg európai kontextusban. Így az évenkénti statisztika maradt a semleges, objektív megoldás.

A dokumentumot jegyző Tóth G. Csaba kapcsán Kincses Áron és Kovács Marcell is azt mondja: a kutató hipotetikus modellt állított fel egy izgalmas tanulmányban, amelynek a szerző korrekt módon ismerteti a korlátait is. A KSH adatait nem cáfolja, sőt azok alapján számol. Amire jut, az viszont nem hivatalos statisztikai adat, hanem egy modellalapú számítás arra, hogy szerinte mi lenne akkor, ha nem lett volna a covidjárvány, ez viszont értelemszerűen csak feltételezés. „A halálozásokat pontosan meg tudjuk számolni, ez szomorú, de egzakt adat, ami nem modellek és becslések, hipotézisek kérdése” – szögezi le Kincses Áron.

Ráadásul kiragadva csak a magyar adatokra elkészíteni egy ilyen modellt szintén nem segíti a tisztánlátást. Utánanéztünk, és egyébként az Eurostat adatai alapján a Tóth-féle tanulmányban jegyzett időszakban, azaz március első feléig az egész Európai Unió halálozási átlaga alacsonyabb volt 5-7 százalékkal az azt megelőző öt évnél; volt olyan hét, amikor egyes országoknál az előző öt év átlagának alig 64 vagy 70 százaléka volt a halálozás, hazánk még csak nem is az extrémen alacsony átlagot mutató államok közé tartozott e téren: Belgium, Lettország, Litvánia, Luxemburg és Horvátország is alacsonyabb halálozási rátával bírt az első tíz hétben, Észtország és Finnország is alig ezrelékekkel többel. Tulajdonképpen Görögországon és Cipruson kívül az egész unióban nem volt olyan ország, amelyben ne haltak volna meg kevesebben 2020 első tíz hetében, mint az azt megelőző öt év átlaga, feltételezhetően azért, mert az influenzajárvány, akár a maszkhasználat miatt, kontinensszerte elmaradt.

Azaz a „mínusz”, amit Tóth G. Csaba a magyar számokon érvényesített, és amit „leleplezett” a sajtó egy része, szinte minden országban hatott a végső halálozási számokra. Mindenesetre eközben az is látható, hogy az egyetlen egzakt adat, a többlethalálozási számok terén hazánk jobb volt az uniós átlagnál, miként az is, hogy a hivatalos KSH-adatok is bizonyítják: a hazai egészségügyi illetékesek gyors adatszolgáltatása jóval kevesebb korrekcióra szorult, mint az EU tagállamainak zömében.

Nyitókép: Shutterstock