Nála minden az élet igenléséről szólt

Az út a fontos, nem a megérkezés, ám megfelelő célok nélkül az út maga is könnyen értelmét veszti. S ha valaki, akkor a március közepén életének nyolcvannegyedik évében elhunyt Gyulai Líviusz, a hatvanas években induló hazai grafikusgeneráció karakteres tagja bizonyosan tudta ezt. Ars poeticájában ő maga állította: „Utazóféle vagyok. De sosem csak átutazó. Arra vágyom – s tudom, e kívánságom mind elérhetetlenebb –, hogy elidőzhessek egy-egy munkám világában, a képzelet számomra nagyon is valóságos színhelyén.” Gyulai Líviusz „utazásai” során pedig felkínálta mindannyiunk számára annak lehetőségét, hogy társként vele tartsunk, hogy átlépjünk az általa teremtett világba, amelynek ezerféle színe, árnyalata, formája, hangulata, atmoszférája van.

Szinte nincs olyan házi könyvtár Magyarországon, amelynek valamelyik polcáról ne emelhetnénk le egy általa illusztrált kötetet. E munkáinak száma félezerre tehető: Csokonai Vitéz Mihálytól Weöres Sándorig, Miguel de Cervantestől Heinrich Böllig, Honoré de Balzac Pajzán históriáitól a néhai Mezőgazdasági Könyvkiadó Aki horgász akar lenni… – Horgásztörténetek című kiadványáig megszámlálhatatlan alaknak, történetnek és szituációnak adott sajátos és semmivel sem összetéveszthető vizuális formát. Ehhez az impozáns terméshez bátran hozzávehetjük animációs filmjeinek és egyedi grafikai lapjainak sokaságát is. Bár Gyulai Líviusz világa valóban egyedi és összetéveszthetetlen, számtalan stílusban alkotott. Legyen szó rézkarcról, hidegtűről, litográfiáról, akvarellről vagy tusrajzról, ha kellett, egyaránt briliánsan idézte meg munkáiban Albrecht Dürer reneszánsz világát, a 19. század második felének acélmetszetes hírlap-illusztrációit, vagy teremtett sajátos technikai megoldásaival újító szellemű grafikákat.

Alakjaiból mindig áradt a derű, munkái egészéből pedig a hol finom, hol kellően markáns irónia, s ezek a jegyek máig elválaszthatatlanok néhai alkotójuk joviális személyiségétől. Gyulai Líviusz „utazó” volt, ám ahogy önmagáról állította, sohasem csak átutazó. És bár fizikai valójában továbbállt közülünk, hátramaradt munkáival nyitva hagyta azt a kaput, amelyen bármikor átléphetünk az általa teremtett világba. Abba a világba, ahol a nagy egésztől az apró rezdülésekig minden az életről és az élet igenléséről szól.