Most rajtunk a sor!

Nincs könnyű helyzetben a publicista 2021 márciusának idusán, valljuk meg. Pedig az 1848-as forradalom és szabadságharc tankönyvi példát kínál az ünnepi tollforgatásra. Petőfi lánglelkűsége, a Pilvaxból induló, trónfosztássá terebélyesedő, lélek-emelő pillanatait a tavaszi hadjáratban megtestesítő eseménysor az egyik legegyértelműbb történelmi példázat. Talán néhány elvetemült haynauistát leszámítva ugyanis abban nemzeti egységet alkotunk, hogy ezeréves múltunk nagy pillanata volt március 15.

Ikonikus szereplőkből építhetünk tablóképet, a márciusi ifjak, Petőfi, Jókai aztán Kossuth, az aradi vértanúk, az emlékezetünkben magyarrá vált Bem apó mind-mind jogos büszkeséggel idézhetők fel. A hősiesség, a bátorság, az egymásért kiállás eszménye a legtisztább emlékezetpolitikai képletté állnak össze, üzenetük kortalan.

Mégis nehéz szívvel lehet e tavasszal őseink szabadságvágya előtt fejet hajtani, hiszen ma, százhetvenhárom évvel később is épp a szabadságunkat érezhetjük veszélyben. Igaz, egész más veszélyek leselkednek rá, ám ugyanúgy érzékelhetünk létezésünket behatároló, láthatatlan külső erőket. Az annyira megszokott és természetessé vált szabadságunkat felülírta egy váratlan szorongatás, a tavaly kialakuló járványhelyzet. Négy fal közé záró, önrendelkezésünkről, vágyainkról lemondásra kényszerítő erő. A múltat felidézve a szabadságvágyat addig nehéz úgy igazán átérezni, amíg nem tapasztaljuk meg mi magunk is a szabadság hiányát. Most ebből is kijutott.