Ki!

„Negyven éven át minduntalan Berlinbe vetett egy erős áramlat Németország nyugati feléről, és egészen a mai napig ott tartott, minden hajlamom és ösztönöm, minden célom és tervem ellenére.” Az idézett mondatot Carl Schmitt írta a második világháborút követő vizsgálati fogsága során. Berlin a századforduló egyik legdinamikusabban bővülő városának számított, gazdasági és kulturális szempontból korábban példátlannak tűnő lehetőségeket kínált egy fiatal számára. A városi környezet – minden benne rejlő konfliktus és probléma ellenére – hosszú ideje a magas életszínvonal ígéretével fonódott össze. A huszadik század során zajlott a munkahelyek, különösen a magas fizetést és társadalmi státuszt kínáló állások koncentrációja a nagyvárosokban, ami jelentős szerepet játszott abban, hogy a metropoliszok évtizedeken át a gazdasági növekedés motorjának számítottak. Ezek a globális tőke és a transznacionális vállalatok révén még annak ellenére is sokaknak vonzó lehetőségeket kínáltak, hogy az utóbbi évtizedek során a nyugati társadalmak egyre több válságjelenséggel küzdöttek.

A koronavírus megjelenése óta visszatérő kérdés, hogy a járvány megtörheti-e a városok erejét és jelentőségét. A középkori járványok városokat „romba döntő” hatásait számos helyen felidézték, amikor tavaly az első hullám idején a korlátozások bejelentésére tömegek indultak el kevésbé népes településekre, majd október végén a párizsiak hétszáz kilométeres dugót alkotva „menekültek” a járvány második felvonása elől. Bár a hosszú távú következményeket nehéz megjósolni, egyre több jel utal arra, hogy miután a pandémia ellehetetlenítette a személyes részvételt nagy közösségi eseményeken, valamint távmunkára és távoktatásra kényszerített sokakat, a városokhoz társított magas életszínvonal képzete súlyos kihívással találkozott.