Irányítsuk a figyelmet a kortárs zenékre!

Ferenczi-Bónis Orsolya interjúja a Mandiner hetilapban.

Oda lehet találni az emberekhez a szigorított karantén­időszakban?
Szerencsére eljutott oda a technika, hogy tudunk otthon rögzíteni. Ez nemcsak a karanténvideóknál működik, hanem lemezeken is tudtunk dolgozni, személyes találkozás nélkül raktunk össze több dalt. De azért az sokkal jobb, amikor összejöhet pár ember a stúdióban – mivel amit én csinálok, az a zene spontaneitását, az improvizációt próbálja kihasználni –, azt nem tudja visszaadni semmi más.

Mennyire fontos egy zenésznek a személyes találkozás a közönséggel?
A legfontosabb. Az itthoni, saját közönséggel való találkozás hiányzik a legjobban. 2019 remek évünk volt, végig koncerteztünk, rengeteg emberrel találkoztunk, jó élményeink voltak – majd mindez hirtelen megszűnt. Szóval igazi feltöltődés lesz újra találkozni a közönséggel, mert az a töméntelen mennyiségű szeretet hajt előre, amit a koncerteken kapunk. Az ember embereknek csinálja a zenét, a beteljesülés az, amikor koncerten átadhatja, és az embereknek lehetőségük van rá, hogy átvegyék, és kezdjenek vele valamit.

Nemrég megválasztották a magyar jazzmuzsikusok egyik legjobb billentyűsének és énekesének. Azt mondta, hogy ez utóbbi egyszerre lepte meg és töltötte el nagy örömmel. Inkább billentyűsnek vallja magát?
Billentyűs-énekesnek. Nagyon szeretek énekelni, a zene szeretete is az éneklésen keresztül jött, és később teljesedett ki a zongorában. Énekesektől kaptam meghatározó indíttatásokat, például egészen kicsiként szerettem meg az István, a királyt, háromévesen már énekeltem belőle.

Ezek szerint központi szerepet játszott otthon a zene.
Igen. Zeneszerető szüleim voltak, megalapozták a műveltségemet, és meghatározó volt a gyűjteményük is. Rengeteg cd és bakelit volt otthon Chopintől a Led Zeppelinen át a kortárs elektronikus zenékig. A szüleim szerették a musicaleket is, nálam tényleg az István, a király indított el mindent. És a Metallica fekete albuma.