„Egy életem, egy halálom…” Egyszeri és megismételhetetlen életünkben – akár akarjuk, akár nem – szembe kell néznünk a pusztulás tényével. A halállal. Ami nélkül nincsen élet. Az élet pedig sokszor labirintusnak tűnik. Kiutat találni nehéz.
Legnagyobb gondjaival minden ember a végsőkig magára marad. Megérthetjük Jézusnak a kereszten kimondott, mélyen emberi szavait: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Mert elhagyja az embert annyi minden. Hiába gyűjtöttem kincset és tudományt, a tudomány elenyészik, a nyelvek elhallgatnak. A barátok elszélednek, a hozzátartozók elhalnak, fizikai erő és hajdanvolt tekintély sem ér semmit, amikor az embernek szembe kell néznie a végső kérdéssel: egyáltalán lesz-e tovább?