Az ateisták profilképei helyett Európa valódi őrzőinek tetteire van szükség
Ma reggelre mindenki tudja már, mi történt Magdeburgban.
Az élet imádság. Vagy ha nem, azzá kell válnia.
Nemcsak a regnáló pápa életét változtatta meg, hanem majdnem mindenkiét, akivel találkozott. Búcsúztatni is szomorúság nélkül illik hát, az ő szellemi ölelésében lehetetlen a sírás. Áprilisi temetése is derűs lesz, addigra énekelni fognak Messiaen madarai, s minden a feltámadást és Jálics Ferenc szemlélődő derűjét dicséri majd. Bizalomban, mi több teljes jelenlétben leszünk majd akkor, a többit meg majd „intézi” mindehhez az Isten.
A két pápa című filmnek sem egyházfők ám az igazi főszereplői, hanem a magyar jezsuita szerzetes, aki nemcsak a későbbi Ferenc pápa lelki vezetője volt Argentínában, hanem ő gyakorolta rá a legnagyobb hatást is. Jorge Mario Bergoglio ugyanis, mint oly sokan, kötelességtudó adminisztrátorból lett tudatos, felelős, szegényekkel, az emancipációs mozgalmakkal szolidáris spirituális vezető. Jálics példája előtt csak a menekülő, gyáva klérus képviselője volt, az ő hatására, példájára lett új entitás. Van is egy nem minden alapot nélkülöző teória, mely szerint a pápai név legalább annyira tisztelgés a most földi búcsút intő Jálics Ferenc, mint a Naphimnuszt szerző, Assisiből származó másik formabontó Ferenc előtt.
A szenvedést szemlélődéssé, imává szublimálta”