Macron jobbra át

Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.

Meglehet, megmosolyogtató, ahogyan Emmanuel Macron, akiben még mindig ott rejtezik a színjátszó körös kamasz, teátrális megmozdulásokkal kívánja növelni az elnöki hivatal fényét; és megmosolyogtató sokszor elszabottnak ható nagyravágyása is, amellyel valamiféle új De Gaulle-­ ként igyekszik megreformálni – ha Európát a lelombozó tapasztalatok nyomán már nem is, legalább – Franciaországot. Ám nézzük másképpen a dolgot. Mindenképpen becsülendő, hogy uniós kollégái többségétől eltérően nem elégedik meg azzal, hogy nemzetét rábízza a globalizálódás és a „jogállamiság” robotpilótájára. Macron szilárdan a kezében akarja tudni a kormányt – ez akkor is igaz volt, amikor még egész lényével a liberális, antipopulista „reneszánsz” hullámhosszán rezgett. Megvan benne a bizonyítás, a sorsfordítás, az újat mutatás ösztöne. És hogy ebben az ösztönben összemosódik az egó és a kollektívum végzete, a személyes önmegvalósítás álma azzal az igénnyel, hogy a Grande Nation újra történelmi küldetést találjon magának, már csak természetes.