Fokoznák az ukrán nyelvszigort Kárpátalján

2021. január 06. 13:14

Kötelező lesz az ukrán nyelv használata a szolgáltatói szférában, a törvényt megsértő üzlettulajdonosokra pedig pénzbüntetés vár – közölte az ukrán államnyelvi biztos decemberben. Bár úgy tűnik, Tarasz Kreminy nem ismeri jól a jogszabályt, a kárpátaljai magyarok aggódnak az esetleges retorziók miatt.

2021. január 06. 13:14
null

Dankai Péter írása a Mandiner hetilapban.

Ukrajna a függetlenedése óta folyamatos „nyelvproblémával” küszködik. Tizennyolc nemzetiségi nyelvet beszélnek az országban, illetve a ruszint, amelyet nem ismer el önálló nyelvként az állam. A mindenkori kormányzat a nemzetépítés kudarcaként, illetve – különösképpen a 2014-es Majdan-­események és az ukrán–orosz konfliktus óta – államellenes bűncselekményként kezeli a nemzetiségi nyelvi és jogi törekvéseket. Sokan viszont úgy látják, hogy a nemzetiségi nyelvek ellehetetlenítésével csak a társadalmi élet minden szintjén jelentkező problémákról akarja elterelni a figyelmet – s tény, hogy az ukrán származású népesség jelentős része és prominens képviselői sem beszélik vagy használják az államnyelvet.

Az Ukrajnai Legfelsőbb Tanács nevet viselő parlament 2017-ben szavazta meg a Petro Porosenko elnök által aláírt új oktatási törvényt, amelynek értelmében a nemzeti kisebbségekhez tartozók, azaz az ország bizonyos területein tömbben élő oroszok, magyarok, románok számára csupán az 1–4. osztályokban biztosítják az anyanyelvi oktatáshoz való jogot. Második lépésként 2019-ben a parlament törvényt fogadott el az államnyelvről, ezt szintén Porosenko ratifikálta. A jogszabály tavaly július 16-án lépett hatályba, dacára annak, hogy Volodimir Zelenszkij jelenlegi elnök hivatalba lépése előtt ígéretet tett: megvizsgálja, hogy a nyelvtörvény tiszteletben tartja-e minden ukrán állampolgár jogait. A kárpátaljai magyar szervezetek hevesen tiltakoztak a törvény ellen, mivel szerintük felszámolja a kisebbségek nyelvi jogait, a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé téve az ukrán nyelv használatát.

Az elmúlt év decemberében Tarasz Kreminy államnyelvi biztos bejelentette: 2021. január 16-ától az államnyelvről szóló törvény 30. cikkelye szerint minden üzletben kötelező lesz ukrán nyelven kiszolgálni a fogyasztókat. A bejelentés nagy felháborodást keltett a kárpátaljai magyarság körében, hiszen ez azt jelentené, hogy a szupermarketben, a netes áruházban, a kávézóban, a bankban, a benzinkúton, a gyógyszertárban egyaránt kizárólag ukrán nyelvűnek kell lennie a kiszolgálásnak. Szakértők azonban rámutatnak: az államnyelvi biztos nem teljesen megalapozott kijelentést tett. A törvény 30. cikkelyének 3. pontja ugyanis úgy fogalmaz, hogy „az ügyfél kérésére személyes kiszolgálása a felek számára elfogadható más nyelven is történhet”. Mindez arra enged következtetni, hogy Kreminy nem ismeri elég jól az államnyelvi törvényt. Viszont határozottan kijelentette: január 16-ától az államnyelvvédelmi biztos titkársága pénzbírsággal fogja sújtani a nyelvtörvény rendelkezéseit rendszeresen megsértő vállalkozásokat.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!