Erőfitogtatás

Hirtelen sok minden megváltozott az amerikai elnökválasztás következtében. Rátörik az ajtót a kárpátaljai magyarokra, Szájer József altestében kezdenek nyilvánosan turkálni, nekiesnek Deutsch Tamásnak az Európai Parlament néppárti frakció­jában. S ki tudja, még mi más történik, ami nem jut(hat) el a nyilvánosságig. Közben zajlik az unió újraértelmezésének folyamata: a tét az, hogy az EU egyetlen politikai irányzattal – a „liberális demokrácia mint a történelem vége” doktrínájával – fog azonosulni, vagy netán más demokratikus felfogásnak is helye marad Európában.

A jogállam, az emberi jogok egyfajta értelmezése, az egyenlőség totalitárius időket idéző hirdetése és más ideológiai fogalmak normává emelése a haladó modern­ség legfőbb fegyverei. Holott a modern­ség nem csupán az olyan, logikai konstrukciók zárt rendszerén alapuló felfogásokkal egyeztethető össze, mint amilyen a nyílt társadalom, a liberális demokrácia vagy a méltányos társadalom, hanem azokkal a nézet­­­rendszerekkel is, amelyek az emberek tényleges tapasztalatain alapulnak. Ezeket szokták konzervatívnak nevezni, nem pedig azt, amit az aktuális néppárti felfogás sugall.

A rendszerváltás után a liberálisok legfőbb politikai célja a Nyugathoz való feltétlen csatlakozás lett, tömegesen először mégis a kommunisták igyekeztek menetjegyet váltani a nyugati gyorsra. Jelszavuk az európaiság lett. Az emberek többsége azonban nem eszmék, hanem felhalmozott tapasztalatok alapján éli az életét. Ez adta a magyar gulyáskommunizmus sajátosságait is. Nem csoda, hogy 2010 után a brüsszeli birodalomépítés berkein belül újdonságnak számított a magyar érdekek határozott artikulációja.