Mi vár a konzervatívokra az új évtizedben?

A konzervativizmus vezető kreatív erővé válik a Nyugaton
R. R. Reno, az amerikai First Things folyóirat szerkesztője

1945 után a kereszténydemokrácia összeegyeztette a hit és a család hagyományos értékeit a modern liberális politikai eszmékkel és intézményekkel. 1968 után azonban elveszett a tekintély és a szabadság egyensúlya. Először a kulturális felszabadulás következett, majd a vasfüggöny lehullása után a gazdasági liberalizáció. 

A nyitottság dogmává keményedett: fősodratúvá váltak a nyitott gazdaságok, nyitott társadalmak és nyitott határok. Azokat, akik kételkednek az egyre nagyobb liberalizáció egyetemes áldásaiban, tekintélyelvűnek és fasisztának csúfolják. Pedig a huszonegyedik századi nyugati konzervatívok nem akarják visszaállítani a Habsburg Birodalmat, és fiatal férfiakat sem akarnak fekete vagy barna ingbe öltöztetni. Nekünk, konzervatívoknak az a célunk, hogy helyreállítsuk társadalmunk stabilitását, polgári mentalitását és méltóságát. Ez a tekintély és a szabadság azon egyensúlyának helyreállítását jelenti, amely a nyugati civilizációt mindig a legkreatívabb és leglényegesebb szakaszaiban jellemezte.

A legnagyobb problémánk az, hogy a Nyugat politikai berendezkedései fogékonyak a „nyitottság” húsevő ideológiájára. A „liberális normák” gőgös szószólói nem hajlandók szembenézni a 2020-as év problémáival. Szűk látókörű arrogancia akadályozza meg őket abban, hogy a politikai vitákban kellően részt vegyenek.

A modern konzervativizmus élteti a szabadságot, de konzervatívként elsőbbséget adunk a tekintélynek, amely a szabadság megfigyelője, őre és fundamentuma. Ahogy helyreállítjuk az erkölcs, a nemzeti érdek és a hazafias nagylelkűség rögzítőelveit, biztosan még túl is lövünk a célon – bár messze vagyunk még attól, hogy ebbe a hibába essünk. Emiatt a Nyugatnak felelős, nem pusztán elméleti liberálisokra van szüksége.

A konzervativizmus a Nyugat vezető kreatív erejévé kezd válni. Szükségünk van a szabadság olyan pártfogóira, akik nem ellenségei a tekintélynek sem. Hiszen ők – és nem a „nyitottság” ideológusai – képesek egyensúlyozni és gyümölcsözően felelősségre vonni minket, miközben a hanyatló rendszer omladékai helyére újat építünk.