Miért hazudjuk magunknak azt, hogy lehet a politika meg a választói döntéshozatal teljesen racionális? Nem, nem lehet

Régóta kapja meg kritikaként a Fidesz-KDNP, hogy túl leegyszerűsített, buta üzenetekkel kampányol, és mi lenne, ha „negatív kampány” helyett „pozitív eredménykampányt” csinálna. Ez az óhaj nemcsak idén hangzott el, de négy éve, nyolc éve, tizenkét éve is, lehet hogy korábban is. Kérdés, hogy a vád és a kívánalom megalapozott-e. Nem a konkrét üzenetekre gondolok, hanem a sokat kritizált stílusra.

Nem tudok mérni, így csak tipp és megérzés, hogy négy éve a gendernépszavazás és -üzenet átment, most az ukránozás kevésbé. Nem mondom, hogy egyáltalán nem, de nem annyira. Pedig 2022-ben, amikor a háború a választások előtt nem sokkal tört ki, abszolút átment a (szerintem megalapozott) üzenet a háborúról. Azóta eltelt négy év, és a magyarok legalábbis egy jelentős része, kegyetlen így fogalmazni, de

Az első háború, ami szappanopera lett, az Öböl-háború volt 1991-ben (azaz azt közvetítette először élőben a tévé), de azt a sorozatot csak 1991. január 16. és 1991. február 28. között adták, egy évad se jött ki belőle, az ukrán háború az ötödik évadnál tart. 

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Fidesz 2026-os kampányüzenetei nem bizonyulhatnak igaznak – sőt, az a tippem, hogy 

 – lásd a jeligét: „nem igazunk volt, hanem igazunk lesz”. Persze ez sovány vigasz lesz az országnak. A tiszás fele lehet, meg se fogja hallani. Esetleg egy idő után érezni fogja.

Az utóbbi időben megint hallottam az egyszerűségi érvet, miszerint a Fidesz nem szól az értelmiséghez, és csak kétbites kampányüzenetekkel operál, hogy csak érzelmekre hat. Érdekes mód más ismerőseim azt kifogásolták, hogy a Fidesz-kampány túlságosan racionális volt, mondván, az embereknek nem lehet racionális érveket mondani.

Szerintem lehet nekik, én hiszek az emberek józan eszében. De való igaz, hogy szociálpszichológus ismerősöm szerint 

Az értelmiségről meg az a tapasztalatom, hogy van, aki jól tud érvelni az álláspontja mellett, sokan meg kifejezetten nem, az érzelmek és indulatok pedig ugyanúgy jelen vannak az életükben – valahol hála az égnek, hiszen ebből is látszik, hogy emberek. De ha valaki azt akarja nekem eladni, hogy az értelmiségiek hűvös racionális kalkulációk mentén döntik el, kire szavaznak, azt körberöhögöm. Ez egy értelmiségi-technokrata mítosz.

A Fidesz 1990-ben azzal szlogennel kampányolt, hogy „ha unod a banánd, válaszd a narancsot”.

Az MSZP-nek valamelyik kampányban az volt a szlogenje, hogy „több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak”.

A Tisza fő szlogenje az, hogy „áradjon”. Esetleg: „most vagy soha”. Ez összetett és racionális? Látott valaki bonyolult és racionális üzenetet közvetítő tiszás plakátot? A plakátokon vagy arckép volt, vagy megszámolhatatlan számban fel volt rájuk írva, hogy „Tisza”.

De vegyük csak Barack Obama 2008-as „Change”-kampányát. 

Állítólag ez a kampány forradalmat hozott a politikai kommunikációba, ami részben az épp felfutó közösségi média használatát jelentette, de hát az egyszerűsége is, khm, megkapó. Mondott persze Obama is beszédeket, de a plakátkampány és a szlogenek annyira kőegyszerűek voltak, hogy egyszerűbbek nem is lehettek volna. Persze, pozitívnak pozitívak voltak. De mi racionális van abban, meg mi érvelő, hogy „remény és változás”?

Mióta eszemet tudom, hallgatom, hogy „sosem volt még ilyen durva a kampány”, és ezen négy évente szörnyülködik mindenki. És hogy mennyire polarizált a magyar társadalom. Biztos az. 

Úgyhogy elfogadva, hogy sokaknak nem tetszik ez a polarizáció, én nem foglalkoznék vele.

S ha a Fidesz kampányát egyszerűsége és érzelmi hatásai miatt kritizálják, akkor a Tisza kampányát még inkább lehet kritizálni, mint arra rámutatott a Mandineren Francesca Rivafinoli:

Sokan rendszerint az eredménykampány vagy pozitív kampány elmaradását kritizálják. Csakhogy ez megvolt minden Fidesz-kampányban, a mostaniban is. Orbán Viktor, Lázár János és minden más politikus folyamatosan sorolta az eredményeket a DPK-üléseken, a miniszterelnöki országjáráson, a Facebook-posztokban. Április 11-én posztolt róla a kormány, és böngészni lehet a Közös Sikereink oldalát, a folytassatok.hu-t.

Persze ilyenkor meg megindul adott beszéd után és poszt alatt az eredmények vitatása. Hogy nem is úgy, de máshol meg így, az összkép jó vagy rossz, meg korrupció és lopás, stb. Tehát az eredménykampányt mindig vitatni fogják a kritikusok és opponensek. A vita felsőbb szintjein közgazdasági elméletek és ideológiák csapnak össze. Mert az a helyzet, hogy például nincs egyetlen jó adórendszer, és az adóztatás mikéntjében ideológiai meggyőződések és társadalmi célok is tükröződnek, de ez szinte minden szakpolitikáról elmondható.

Ott van például Mitrovits Miklós történész posztja április 7-ről, amiben kifejti, miért szavaz a Tiszára. Hosszan lehetne elemezgetni, de itt most egy megjegyzése releváns: „miért kellene hálásnak lennem és szavazatomat adni egy kormánynak csak azért, mert az adófizetők pénzből fordít társadalmi célokra is? Hát nem ez minden kormány feladata? Nem a saját zsebéből adja, hanem a miénket osztja szét.”

Az a helyzet, tisztelt értelmiségi úr, hogy ez nem igaz. 

Sőt, 2010-ben az első intézkedésekért már konfliktust vállalt a hivatalba lépő Orbán-kormány az EU-val és az Európai Néppárttal, mert az EU által elvárt fiskális fegyelemből még átmenetileg sem voltak hajlandóak engedni az ország rendbe tétele érdekében. Konfliktust vállalt az IMF-hitel visszafizetéséért, konfliktust vállalt a devizahitelek forinthitellé konvergálásáért, az államadósság belsővé tételéért, eladott cégek visszavásárlásáért... És ezen konfliktusokhoz kell egyrészt politikai bátorság, másrészt mentális reziliencia, állóképesség. Persze, nem a kormány pénze a szociális újraelosztás összege, de hogy pont úgy és pont annyit osztanak újra, s hogy milyen alapon (segélyek vagy kiegészítések, alanyi jogon jár vagy meritokratikusan, stb.), az kormányzati döntés kérdése.

És itt rögtön benne is vagyunk a közgazdasági-ideológiai vitában, mert igazságosak-e ezek az adók, mi az, hogy extraprofit, meddig nem extra, mettől extra. Illetve jó-e, ha újraoszt az állam vagy nem? Mert ugye az egyik nagy ideológiai vita az ez: csak a piac, és akkor legyen az egészségügy, az oktatás piaci alapú, fizetős, mindenki a magáét, nem fizetünk a másik kezeléséért, a másik oktatásáért; vagy legyen kötelező „társadalmi szolidaritás”, és akkor szétterítjük a költségeket, de az adóddal hozzájárulsz mások oktatásához és kezeléséhez. Meg akár gyerekvállalásához. 

Arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy a gazdaság legyen olyan jó állapotban, hogy kitermelje az újrelosztható összeget, ahhoz a kormány jó döntéseire is szükség van. Szóval a nagy tiszás tévedést jól reprezentálja Mitrovits megjegyzése, miszerint nem kell hálásnak lennie, ami annyit tesz, hogy ez simán jár. Nem, nem jár, kell hozzá egy felpörgő gazdaság, és társadalmi felhatalmazás adott szempontú szociális politikához. 

Mert ha megkérdezed az amerikaiakat, hogy szerintük mi jár, akkor egyáltalán nem jár annyi, amennyit az Orbán-kormány adott, hiszen ott azt szeretik, ha mindenki magáért áll jót. Jóléti modellből is van skandináv, kontinentális (német, ezt követjük kábé mi), meg angolszász. Szóval minden van, de „járás” nincs.

Emellett jelezném, hogy ha nem csak a kampányt vesszük, hanem a folyamatos politikai kommunikációt, akkor 

akár Kötcsén zárt körben, akár nyilvánosan Tusványoson, a békemeneteken és más rendezvényeken. De ezek a nagy metamegfejtések általában gúnyolódást váltanak ki a baloldalon; a 444 például a 2025-ös tusványosi beszédről úgy kezdte a beszámolót, hogy: „igen, nemsokára kezdődik az idei nagy világmegfejtés”. Ugyanígy a 444 2014-ben azzal hangolt: „Orbán nemsokára mond valami nagyon okosat”, „jön a Nagy Tusványosi Beszéd, ami mindig izgalmas”.

De mi van a Soros- meg von der Leyen- és Zelenszkij-plakátokkal? Ezek bonyolult összefüggéseket akartak egyszerűen elmagyarázni, és szerintem igenis van alapjuk. Soros a világ másik feléről, megválasztatlanul fel akarta törni a magyar társadalmat (még akarja is). Von der Leyen nem adja ide a nekünk járó pénzünket, és politikai vitánk van vele, csökkenteni akarja a szuverenitásunkat (vétójog elvétele, lopakodó hatáskör-bővítés). Zelenszkij pénzszivattyúnak tekinti Magyarországot. 

Az érzelmek és racionális érvek vitájához még hozzátenném, hogy egyrészt a racionális érvek is a végtelenségig tudnak összecsapni, másrészt ha valakiknek, a konzervatívoknak tudniuk kell, hogy a politika nem csak racionalitás. Eleve a konzervativizmus a felvilágosodás és annak észkultusza ellenében született meg. A kifejezés az 1818-ban a francia ellenforradalmárok által indított Le Conservateur címéből származik (és nem az angolszászok találták ki). Nos, a Le Conservateur egyik alapítója az egyik prominens francia ellenforradalmár volt, François-René Chateaubriand, aki történetesen a francia romantika egyik nagy alakja is. A romantika pedig éppen a (felvilágosult) klasszicizmus hűvössége ellenében született meg, és lényegéhez tartozott az érzelmek hangsúlyozása.

Akkor miért hazudjuk magunknak azt, hogy lehet a politika meg a választói döntéshozatal teljesen racionális? Nem, nem lehet. Viszont úgy látszik, hogy nem lehet elég jónak lenni, ha bonyolult az üzenet, az a baj, ha egyszerű, az a baj, ha érzelmekre hat, az, ha racionális, akkor meg az.

Fotó: Kisbenedek Attila / AFP