Meddig durvul a kaukázusi helyzet?

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

Meglehetősen egyenlőtlennek látszanak az erőviszonyok az utóbbi hetekben eszkalálódó azeri–örmény konfliktusban. Az egyik oldalon Azerbajdzsán és közvetetten Törökország, a másikon az örmény lakosságú Arcah Köztársaság (a korábbi Hegyi-Karabah) és Örményország. Jereván nélkül Sztepanakert napjai meg lennének számlálva: a több mint tízmilliós Azerbajdzsán áll szemben a hárommilliós Örményországgal és a százötvenezres Arcahhal.

Népek bölcsője, sokak temetője

A konfliktus a szocializmus végnapjaiban kezdődött, a moszkvai függés lazulásával egy időben. 1988-ban gerillaharcok kezdődtek a Szovjet-Oroszország által 1921-ben az azerieknek juttatott egykori örmény provincia területén az anyaországgal való újraegyesülésért. Ez végül háborúvá fajult, amelyet lényegében az örmények nyertek meg. Ettől kezdve hidegháborús állapotok uralkodtak a senki által el nem ismert Hegyi-Karabah Köztársaság és az azt támogató Örményország, illetve Azerbajdzsán között. A határvidéki lakosság életét harminc éve keserítik meg változó intenzitású határvillongások és miniháborúk.

A helyzet változékonyságát mi sem jelzi jobban, mint hogy egyik nap egy helyben lakó forrásunk úgy tájékoztatott minket, a fővárosban „egyelőre minden rendben”, bár feszült a légkör, és hamar komolyabbá válhat, egy másik ottani viszont már másnap azt mondta, hogy „ez teljes, totális háború, semmi más”. A halottak száma már most több százban mérhető mindkét oldalon.

„Ez egyértelműen háború” – jelenti ki Zsigmond Benedek armenológus, Kaukázus-szakértő is lapunknak. Elmondása szerint Törökország azért nem vállal közvetlen konfliktust, mert az örmény–török határt orosz csapatok védik. A törökök az azeri exklávé, a Nahicseváni Autonóm Köztársaság irányából nyíltan is részt vehetnének a támadásokban, de ez ugyancsak ingerelné az oroszokat. Ehelyett Szíriából telepítenek át dzsihádistákat a helyszínre, F-16-os vadászgépekkel és más fegyverekkel segítik Azerbajdzsánt, egyszóval jóval tovább merészkedtek, mint a 2016-os négynapos háború idején – fejti ki a szakértő. Mint Zsigmond leírja, mindkét oldalról lövészállások vannak kiépítve, és mesterlövészek is vadásznak a túloldalon felbukkanókra. Időnként tüzérségi tűz alá veszik a határvidéki falvakat – ez inkább az azeriekre jellemző, de az örmények sem hagynak megtorlatlanul próbálkozást, általában a rákövetkező napon hasonló intenzitással visszavágnak. „A lakók a határvidéki örmény falvakban meg tudják mondani, hogy a házfalakon ütött melyik lyuk melyik támadásból való, a kertek vaskapui pedig szitává vannak lőve” – érzékelteti a helyzetet.

Erős kötődések

A kiújult konfliktusban a korábbinál jóval nagyobb haditechnikai arzenált vet be mindkét fél. Eddig elsősorban Oroszország adott el fegyvert mindkét félnek hasonló mennyiségben, csak éppen a fizetőképesebb Azerbajdzsánnak több pénzért – fejti ki a szakértő. Bakut Irán sakkban tartása végett Izrael is segítette fegyverekkel, főként csúcstechnológiát képviselő drónokkal. A júliusi háborúban is lőttek le izraeli drónt, amely Azerbajdzsánból érkezett örmény területre – teszi hozzá Zsigmond Benedek. Ehhez jön, hogy az utóbbi hónapokban megjelent Törökország, amely NATO-tagállamként hozzáfér amerikai haditechnikához; Azerbajdzsán már a 2016-os és a júliusi háború kudarca után belátta, hogy egymaga nem tud komolyabb sikert elérni.