Tolnai Ottó nyolcvan éve, 1940. július 5-én született Magyarkanizsán.
Képtelen vagyok nem személyes szállal kezdeni ezt az írást. Amúgy sem áll közel hozzám a száraz irodalomtörténeti fejtegetések világa. Hogyan is állna, amikor főhősünk és ünnepeltünk, Tolnai Ottó költészete mindenestül az élet anyagából építkezik! Lírai univerzuma a katonaborotvától a Tejútig ível. A „semmis” – hogy egyik kedves szavával éljek – dolgok énekese Tolnai, a szó szoros értelmében mindenből képes költészetet csinálni.
Szóval a személyes szál. Közel húsz éve egy fájdalmas, rövid, de annál sűrűbb szerelem forgatta fel az életemet, s ennek a rövidke szerelemnek a kellős közepén, egy balatoni házban Tolnai Ottó Balkáni babér című verseskötete volt az egyetlen menedékem. Kevéssel azelőtt olvastam néhány versét egy folyóiratban, és azonnal tudtam, hogy ebből a költészetből nagyobb dózisra lesz szükségem. Ez az első, nagyobb dózis volt a Balkáni babér, amit aztán később újabb dózisok követtek. Számomra mégis ez a kötet a Tolnai-univerzum közepe, nyilván nem függetlenül ettől a bizonyos személyes száltól. A szerelem felfokozott, végsőkig kihegyezett lelkiállapotában Tolnai-verseket olvasni a cserépkályha tüze mellett, miközben odakint egy őszi vihar szüreteli a nyárfák leveleit, hát, azt hiszem, nem is kell többet mondanom. De túllépve a – túl nem léphető – személyes szálon mély bizonyossággal kijelenthető, hogy Tolnai Ottó költészete a huszadik századi magyar líra egyik sarokpontja, megismételhetetlen tüneménye. Nekem mindig a szabadság az, ami elsőként eszembe jut erről a költészetről.
A Magyar Nemzeti Galéria Dolce vita című kiállítása jóval több, mint egyszerű katalógusa az utóbbi két évszázad „italomán” magyar képzőművészeinek és az ő legkülönbözőbb stílusú, a téma miatt mégis rokon alkotásaiknak. Itália rajongóinak műveit nézhetjük végig a Budavári Palotában.
Somogyi Győzővel nagy formátumú, pótolhatatlan alkotót, mestert és példaképet veszített el a magyar nyilvánosság és kulturális élet.
Jól emlékszem a műteremre, a konyhára, a verandára. De leginkább az atmoszférára, a miliőre. Olyan ház volt és olyan kert, ahol jó lenni. Somogyi munkássága összetéveszthetetlenül karakteres, ezer közül is felismerni egy-egy festményét vagy grafikáját. Győrffy Ákos írása.
Bár volt idő, amikor politikus voltam, és a politika mégiscsak társas műfaj, a magánéletemben inkább kerültem a társaságot.
„Egyik napról a másikra omlott össze az a hétköznapi világ, amelyet addig természetesnek hittünk.” A Bahmut című új háborús regény anonimitását őrző, kárpátaljai magyar írójával beszélgettünk!
Az igazság, a tények itt már fabatkát sem érnek. Bilincses vágóképek kellenek Magyar Péternek – a neoávéhá meg intézkedik.
A kórházak tele vannak sérültekkel.
