Szánthó Miklós: Orbán Viktor Európa-tervvel, a baloldal kicsinyes Magyarország-becsmérléssel állt elő
A magyarországi globalista baloldal egyszerűen gondolattalan az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint.
Aki mindenkire tekintettel van, egy idő után önmagát fogja megtagadni. A Nyugat ezt teszi éppen most. Mi ne kövessük el ezt a végzetes hibát!
Liberálfasizmus, fasiszta kommunizmus – hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek csak a kommersz jobboldali publicisztikák nélkülözhetetlen szakzsargonjai. A helyzet azonban ennél jóvalta súlyosabb: a szemünk láttára intézményesül ugyanis a Nyugaton – kisebb-nagyobb közép-európai átszivárgásokkal – az, amire a fenti (ezek szerint nem eléggé) sokat használt nyelvi lelemények utalnak. A vandalizmusba torkolló politikai korrektség köt most hivatalosan is házasságot egy cezaromán kulturális diktatúrával: édesgyermekük a Black Lives Matter, illetve a modern kori „antifasizmus”.
Még Ronald Reagan mondta valamikor a hetvenes években, hogy „ha valaha fasizmus lesz Amerikában, úgy fogják hívni: liberalizmus”. Nos, úgy tűnik, az elnöksége előtt, alatt és után is sokak által gúny céltáblájává tett konzervatív ikonnak igaza lett. Ugyanis mindent, amit most látunk – a szobordöntögetést, a gyújtogatást, a jól ismert márkák átnevezését, a rend felbomlását és nyomában a káosz eluralkodását –, hivatalosan a toleranciára, az etnikai sokszínűség tiszteletére vagy éppen az érzékenyítésre hivatkozva viszik véghez. Ez persze így önmagában csudálatosan hangzik, csakhogy számosan felhívtuk már arra a figyelmet: a posztmodern liberalizmus által kimunkált egyenlőségelvűsdin és értékrelativizmuson alapuló társadalmi mérnökösködés csúszós lejtő, soha nem ér véget. Mindig lesz egy újabb, valamilyen karakterisztikákkal kijelölt csoport, amelyet a társadalmi igazságosság nevében „fel kell szabadítani”, és mindig lesz olyan pontja a múltnak, amely sérti valakinek az érzékenységét. Rég nem a jogegyenlőség követeléséről van ugyanis szó, a legújabb kori purifikátorok teljes, totális társadalmi egyenlőséget akarnak kikényszeríteni. És igen, az ezen üzenettel megbabonázott emberek ha nem tudnak uralkodni a vágyaikon, a saját érzelmeiken, akkor elkezdik mások viselkedését kontrollálni. Azonban attól, hogy valakinek sérti valami az érzékenységét, még nem lesz automatikusan igaza.
Sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy ha valaki érzékenységre hivatkozik, vagy egyenesen érzékenyíteni akar, akkor biztosan nincs igaza (lásd „Aki az emberiségre hivatkozik, az csalni akar” [Carl Schmitt]). Amire ugyanis ez az egész elmebaj irányul – a konföderációs és az ellenükben fellépő, unionista amerikai politikusok szimbolikus meglincselésétől kezdve a „no-go zónák” kvázi elismertetésén és az Uncle Ben’s átcímkézésén át Churchill nácivá minősítéséig –, az a fennálló társadalmi rend megdöntése, a nyugati életmód szőnyeg szélére térdepeltetése. Mielőtt kissé belemennénk a részletekbe, tömören elmondom, hogy miért. Azért, mert – tetszik vagy sem – a nyugati civilizáció történetét jellemzően fehér, heteroszexuális, keresztyén férfiak alkották, ráadásul ők is írták meg. Nemes, hogy az amerikai egyetemi diákság egy Lincoln-szobor elbontását követeli, mert az indiánoktól őslakosoktól elvett földterületen áll – de hát ez a helyzet az egész USA-val. II. Lipót belga király kizsigerelte Kongót, de Belgium – meg konkrétan az egész, most a bosszút álló gyarmatai multikulturális szorításában vergődő Nyugat-Európa – a kolonizálásnak köszönheti, hogy az lett, ami.