Korunk szüntelen konfliktusait a relativizmus ideológiája okozza, amelyben nincs igazság: az én igazságom mindig szemben áll a te igazságoddal. A kereszténység ügye, hogy az entrópiára épülő harc korszellemével szemben megmutassa a rendre épülő béke alternatíváját – írja Joseph Ratzinger.
Joseph Ratzingert elsősorban XVI. Benedek pápaként ismerjük, ám politikatudományi életműve legalábbis felér – az attól semmi körülmények között el nem választható – teológiai munkásságához. Reformátusként sem fáj kijelenteni, hogy személye az ezredforduló egyik (ha nem a) legfajsúlyosabb konzervatív intellektusa. Felvillanyozóan tiszta logikája és világos üzenetei befogadásának csakis az szab határt, hogy olvasása jelentős, a jövő aggasztó forgatókönyveivel való szembenézéshez nélkülözhetetlen lelkierőt kíván. Munkái közül a legidőszerűbb, a Western Culture Today and Tomorrow (nyugati kultúra ma és holnap) című esszégyűjtemény 2005-ben látott napvilágot, ám 2019-ben új kiadást s vele – George Weigel amerikai politikatudós, II. János Pál életrajzírója tollából – új előszót kapott.
A nyugati kultúrának nevezett civilizációs hagyományt Ratzinger – határozottan és bármiféle kiterjesztés nélkül –
az európai kultúrával azonosítja. A kultúrpesszimisták megszokott felütésével szemben szerzőnk itt nem a „mivé lett Európa?”, hanem a „mi Európa?” alapvető kérdés feltevésével indít. Szerinte az európai (és vele a nyugati) kultúra három tételen alapul, amely a történelem különböző időszakaiban gyökerezik. Jeruzsálemtől azt tanultuk, hogy az élet alapvető karaktere a kaland, az utazás és a zarándoklat. Athéntól azt, hogy a világ szellemi munkával megérthető, az igazság megismerhető. Rómától pedig, hogy a törvény ereje felsőbbrendű a brutalitáshoz képest.
A három pillér eróziója a relativizmus térnyerésével, a 19. század óta folyamatos. Az egyetlen igazságot az „én igazságom” és a „te igazságod” közötti folytonos konfliktus váltotta fel. Természetesen sem a marxizmus, sem a liberalizmus nem váltotta be ígéretét egy jobb ember megalkotására. A folytonos harc így épp a progresszió által zászlóra tűzött emberi méltóság szüntelen kikezdéséhez vezet. Ez a posztmodern inkoherencia: „a progresszió a teremtés ellenségévé vált, mert létében veszélyezteti az embert”.
Ezt kínálja a nagyszabású Büszkeség-menet? Egy szombat délután felolvadhatsz a tömegben, hogy aztán másnap reggel már megint szorongj, hogy ki hol mit gondol rólad? Francesca Rivafinoli írása.
Milyen aktualitással és erővel bírhat az alkotói szemlélet mindennapi életünkben? Földi hivatásunk megtalálása hogyan hat gyümölcsöző módon életünkre, bármilyen tevékenységet végezzünk? Többek között e kérdések megválaszolásához is támpontokat ad az Ars et Viriditas kezdeményezés.
Magyarország ezúttal is kiáll az üldözött keresztények mellett.
A dél-koreai férfi szerint a teológia volt a legjobb, amit valaha tanult.
A nyugati modernitás problémáinak neurológiai gyökerei vannak. Amikor a jobb agyfélteke uralkodni tudott a bal fölött, azok a kreativitás és az élő tudás korszakai voltak, amikor az egyensúly felborult, elkezdtük géppé alakítani a világot – állítja az idei Brain Bar egyik legkarizmatikusabb gondolkodója.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
Kapu Tibor, valamint a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewski, az indiai Shubhanshu Shukla és az amerikai Peggy Whitson június 25-én indult útnak a floridai Kennedy Űrközpontból.
Hormonterápia népszerűsítése, fasisztázás és kormányellenes uszítás – erről szólt a Budapesti büszkeség menete. A rendezvényen megjelentek a magyar kabinet politikáját rendszeresen támadó európai politikusok is, s utólag Magyar Péter is reagált a demonstrációra. Riportunk.
