A kulturális forradalom vámszedői

A jelenség legújabb manifesztációja a Stop Hate for Profit nevű kezdeményezés, amely a nevéből következtetve a gyűlölet általi haszonszerzés megállítását célozza, bármit jelentsen is ez. A lényege mindenesetre valami olyasmi, hogy mindenki vonja vissza a Facebookon futó hirdetéseit, ugyanis sokszor nem megfelelőnek minősített tartalmak mellett jelennek meg, ezzel akaratlanul is támogatva őket. Az új – profin szervezett – mozgalomhoz már olyan óriáscégek csatlakoztak, mint a Coca-Cola, a Verizon vagy az Unilever. A nyílt politikai motivációból pedig egyáltalán nem csinálnak titkot: már a mozgalom címlapján név szerint említenek két közismerten jobboldali és igen népszerű netes lapot – a Breitbartot és a Fox News legismertebb arca, Tucker Carlson által alapított The Daily Callert –, mint amelyek „bizonyítottan együttműködtek ismert fehér nacionalistákkal”, ennek ellenére a Facebook balga módon megbízható forrásnak minősítette őket.

„Kezd nagyon kínossá válni a Facebooknak a gyűlöletbeszéd miatti hirdetői bojkott” – írta meg a minap az Index is. A forradalom – ahogyan az lenni szokott – a szemünk láttára falja fel gyermekeit: a véleménynyilvánítás szabadságának egyidejű kiterjesztése és korlátozása, úgy tűnik, megoldhatatlan feladat elé állítja Mark Zuckerberget és friss cenzorbizottságát. Hát igen, ezek az emberi jogok már csak ilyenek, néha bizony egymással sem férnek össze.

Mi lehet az oka annak, hogy egyes óriáscégek – mint valami ötödik hadoszlop – feladatuknak érzik saját fogyasztóik politikai indoktrinációját? Vajon marketinges boszorkánykonyhákban születnek ezek az ötletek, gondos mérések, fókuszcsoportos vizsgálatok alapján? Egyáltalán: mennyire játszanak szerepet üzleti szempontok az ilyen döntésekben? Előfordulhat-e, hogy elszámítják magukat ezek a társaságok az ideológiai, politikai állásfoglalással?

Egyes amerikai – egyébként liberális – tanulmányok rámutatnak, hogy a hatvanas években, a vietnámi háború elleni tiltakozások idején a gazdasági és a politikai vezetők meg voltak győződve arról, hogy az elitellenes hangulat kiemelkedően erős a fiatalok körében. Sokkal később kimutatták viszont, hogy ennek a nemzedéknek egy jelentős része egyáltalán nem szimpatizált a már akkor is trendi erőszakos tiltakozásokkal, sőt kimondottan konzervatívnak volt tekinthető, és nem ellenezte sem a háborút, sem a kapitalizmust. Az említett cégvezetők és politikusok pedig elhitték, hogy „a fiatalok” egész tömege rezonál a látványos kampányokra és tiltakozásokra.